9. forduló: ASR GÁZGYÁR – 43. SZ. ÉPÍTŐK SK 0:0

  • 2021.10.17.

2021.10.16. szombat 11-óra Gázművek sporttelep

Haraldseid 6 –

Alassmi 6, Kmetykó 5, Gergely csk 6, Ovszák 6 (Borgulya 70p 0) –

Koós 6, Hujbert 6, Fodor 5 (Érsek 74p 0), Szabó 5 , Mészáros 5 –

Kocsis 5 (Szuhai 86p 0)

további cserék: Berencsi, Örkényi, Sörös, Bagyinszki, 

Sárga: Hujbert (23p), Szabó (63p)

Lászka Balázs (Gázgyár): „Gratuláltam a srácoknak a pontszerzéshez, ami a mi helyzetünkben ugyan értékesnek mondható, de nyílván meg kellett volna nyernünk a mérkőzést. Azonban lépésről-lépésre kell haladnunk, és a legutóbbi két találkozó már bíztató játékot hozott. Remélem a továbbiakban ezeket meg is tudjuk nyerni majd, mert a helyzeteink megvannak hozzá.”

Dr. Hevesi Tamás: “Lőtt gól nélkül még egy csapat sem nyert meccset, ma nekünk sem sikerült. Tele vagyunk támadó szellemű játékosokkal, akik nem szeretnek és nem is nagyon tudnak védekezni, ellenben mind határozatlanok a kapu előtt, így gólt sem rúgnak. Ez így egy nagyszerű kombó. Mai is rengeteg lehetőségünk adódott a gólszerzésre. Hetek óta várjuk, hogy majd csak kinyílik a gólzsák, mindhiába. Úgy látszik nehéz ősz elé nézünk.”

Kifejezetten jó hangulatú, amolyan futball sziget a Óbudán a Gázművek pálya. A csapat szereplésétől függetlenül szimpatikus közösség, szimpatikus szurkolókkal. Szóval minden adott volt az igazán jó futball hangulathoz.

Pedig egyik csapat sincs most túl happy hangulatban. A hazaiak kieső helyen (15.) állnak, 8 forduló alatt mindössze 2 pontot szereztek, a többre vágyó mieink pedig az elmúlt 5 napban 2 kijózanító pofont is kaptak a Csepel (2:4) és az Unione ellen (0:1).

A statisztika nem mellettünk szólt, egészen 2017-ig kell visszamenni az időben, amikor győzelmet ünnepelhettünk bajnoki mérkőzésen ellenük (idegenben talán még nem is nyertünk). És akkor még nem is beszéltünk a délelőtti időpont és a füves pálya „átkáról”.

Ennek ellenére, összességében most több dolog szólt mellettünk. És nem az, hogy a mieink csúcsformában lennének, hanem az, hogy a Gázgyár kifejezetten gyengélkedik. Pedig az elmúlt két meccs nem, hogy pontot nem hozott nekünk, még meg is tizedelt bennünket. Rozsáli, Maczinkó és Sztranyovszky sérült, Ábrahám beteg, Pintér elfoglalt, Horváth vállát kirántották az Unione meccsen a dulakodás közben, Kovácsot pedig ugyanakkor kiállították. Szóval igencsak felforgatott kerettel érkeztünk a III. kerületbe, a szomszédvárba.

Nem kellett sokáig várni az első lehetőségre. Az 5. percben Kmetykó veszített labdát a félpálya közelében, a balra leindított Tóth G. egyből középre centerezett labdájára a hosszún Tóth B. érkezett (volna), de becsúszva sem érte el a labdát! Ezután mezőnyjáték következett, enyhe hazai fölénnyel, ami elsősorban néhány szögletben mutatkozott meg.

A 19. percben Balogh került lövőhelyzetbe a kapunktól 17 méterre. Az első kísérletet Gergely blokkolta, az ismétlés pedig a védőnk lábán felperdülve 1 méterrel a kapunk felett hagyta el a játékteret.

A 20. percben veszélyeztettünk előszőr, igaz ezzel akár a vezetést is megszerezhettük volna! Szabó indította parádés 30 méteres labdával a jobbról befelé mozgó Koóst, aki a 16-oson belül, a jobb oldali ötös közeléből csinált egy vissza cselt, ezzel elküldte a védőt, majd most már teljesen tiszta helyzetből 6 méterről elsőre a röviden helyezkedő kapusba lőtte a labdát, a kipattanót pedig egyből a jobb alsó mellé küldte!!!

A 28. percben a hazaiak csapatkapitánya Balogh végezhetett el szabadrúgást középről, a kapunktól 20 méterre. A rafináltan, laposan a jobb sarok felé eltekert labda nem sokkal ment mellé, de a kapusunk rajta volt a labdán.

A 30.percben Hujbert célozta meg a bal alsót 18 méterről, a hazai hálóőr vetődve másodszorra fogta meg a labdát!

A 31. percben viszont csaknem gólt kaptunk. Kapu előtti kavarodás végén Balogh-hoz került a labda, igencsak lesgyanús helyzetben, a szélső pedig 9 méterről a jobb alsó kapufát találta el!!!

A 35. percben megzörgettük a hazai hálót, igaz ez nem ért gólt! Koós forgatta meg az emberét a jobb oldalon, már a büntetőterületen belül, a laposan keresztbe, középre lőtte labdát, amit Kocsis egy lépésről a hálóba pofozott! Az oldalbíró viszont lest látott!

A 36. percben Ovszák jobb oldalról beküldött labdáját becsúszva, az utolsó pillanatban mentették Kocsis elől.

A 42. percben Fodor veszített labdát a középkörben, a hazaiak az elhozott labdával a jobb összekötő helyén kilépő Tóth B.-t indították, aki 10 méterről a rövid felsőnél, a két kapufa találkozási csücskét találta el!!!

A 43. percben egy támadásunk végén Koós támadta meg a kapust, akinek a felszabadító lövése eltalálta a szélsőnket, a labda pedig nem sokkal perdül a bal kapufa mellé!

Az első játékrész kiegyenlített játékot hozott, mindkét kapu előtt akadt komoly gólszerzési lehetőség. A Gáz a 2 kapufát, a mieink pedig Koós hatalmas helyzetét és Kocsis (vitatható) lesgólját sajnálhatják igazán.

A szünetről úgy jöttünk ki, ahogy már az elején kellett volna! A 47. percben Hujbert némi labdavezetés után 17 méterről lőtt a keresztléc fölé.

Az 53. percben Mészáros mutatott be komoly cselsorozatot amivel a 16-oson belülre jutott, viszont lőni már nem tudott!

Az 55. percben Mészáros bal oldali beadását Kocsis 9 méterről fejelte kapura Schritt azonban a levegőben úszva megfogta a labdát!

Az 56. percben Koós fülelt le egy átadást a hazai kaputól 30 méterre, egészen a büntetőterületen belülre vezette-cselezte magát, majd 15 méterről, a lemerevedő kapus mellett centikkel a jobb alsó mellé lőtt!!!

58. percben Szabó adott zseniális passzt Kocsisnak, aki 16 méterről tiszta helyzetben a jobb alsót célozta meg, Schritt azonban nagy bravúrral szögletre spárgázta a labdát!!!

Az 59. percben Mészáros cselezett a jobb szélen az alapvonal felé (közben áthúzta magát a védőjén) a visszagurított labdáját Fodor 8 méterről a léc alá lőtte! A játékvezető elsőre megadta ugyan a gól, de végül az oldalbíró szabálytalanságot jelzett Mészárosnál, még a beadás előtt (nem alaptalanul).

15 perc alatt ennyi helyzet futószallagon! A hazaiak alig-alig lépték át a félpályát. A gól viszont sajnos elmaradt.

A 76. percben Koóst húzták vissza a hazai térfélen, a játékvezető viszont nem látott okot a közbeavatkozásra, a megálló és reklamáló játékosaink mellett elfutó kontra végén Lóska végül 13 méterről magasan fölé-mellé lőtt!

A 80. percben Koós jobb oldalról elvégzett szögletét Kocsis 6 méterről fejelte kapura, Schritt eldőlve fogta a kapura tartó labdát.

A 82. percben Érsek jobbról befelé passzolt, Szabó a 16-os közelében okosan átlépte a labdát, így Kocsis a kaputól 15 méterre teljesen egyedül találta magát a kapussal szemben (10 méteres körzetben nem volt védő játékos), de addig ügyetlenkedett a labda átvételével, hogy Schritt kifutott rá és leszedte a lábáról a labdát!!!

A 83. percben Tóth 16 méteres lapos kisérletét fogta eldőlve a jobb alsó előterében Haraldseid.

A 86. percben Borgulya kapott jó labdát egyedül mehetett volna a kapura, de rosszul, kifelé vette át a labdát, majd éles szögből – miközben beérték és elnyomták – gyengén a rövid sarok mellé lőtt.

A hajrában 1-2 hazai kontra elért bennünket, de azon túlmenően, hogy a semmi után ez már valami volt, különösebb veszélyt nem jelentett a kapunkra.

A viszonylag kiegyenlített első félidő után, a második félidő nagy részében (különösen az első felében) tulajdonképpen 2 percenként lőhettünk volna gólt! Ebben az időszakban a Gázgyár nem is nagyon tudta átlépni a saját térfelét. Viszont mindent kihagytunk! Hány helyzet kell nekünk egy gólhoz? Nem volt senki sem, aki összekapta volna magát a vendég kapu előtt és a hálóba vágta volna a labdát! Még szerencse, hogy a mai Gázgyár nincs olyan állapotban, hogy meg tudta volna bosszulni a töketlenségünket. Ezzel viszont a maximum elérhető eredmény a döntetlen volt. Játékban is lehet hiányérzetünk, sok volt az átadási és helyezkedési hiba is, ezzel a legtöbb esetben magunk nehezítettük meg a saját támadásvezetéseinket. Így aztán továbbra is megmaradt a nyeretlenségi szériánk a Gázművek pályán, pedig borítékolható, hogy a közeljövőben ennél nagyobb esélyünk a sikerre nemigen lesz.

A folytatásban pénteken 20:30-as kezdéssel játszunk a szintén formán kívüli Svábhegy FC vendégeként a Pénzügyőr Köér utcai sporttelepén.