Beharangozó!
Nem lehet azt mondani, hogy jól jöttünk ki az elmúlt egy hétből. A Csepel, Unione és Gázgyár meccsekből előzetesen, minimum 4 pontot terveztünk, ebből lett 1! Ráadásul ez az egy hét létszámban is megtizedelt bennünket! Szóval ha lehetett rosszul kijönni ebből a sorozatból, akkor nekünk ez sikerült.
A jelenleg 13. Svábhegy sincs jó formában. A rajtnál még volt egy-két jobb eredményük (SZAC 3:0, Pestszentimre 3:3), de aztán belecsúsztak néhány nagyon nagy zakóba is (Tesi 0:9, BMTE II 2:8). A legutóbbi mérkőzésen viszont megszorongatták a Csepelt és csak 1 góllal kaptak ki ellenük (1:2).
Mindig úgy futunk neki a Svábhegy elleni meccseknek, hogy nyerni kell, aztán be kell látnunk, hogy ez általában csak 50%-os arányban sikerül. Például a tavalyi mérleg is egy győzelem és egy vereség volt (2:0 és 1:3).
Jobb oldali védőnkkel, Alassmi Ramival latolgatgatjuk a pénteki esélyeket:
- Nyári új szerzeményként nálad is adott az első kérdés, hogy érzed magad kék-fehérben?
- A.R.: Nagyon jól érzem magam a klubban. A fiuk es az edzők egyaránt elfogadtak engem, szívesen fogadtak és sok barátra tettem szert az első pillanattól fogva.
- Milyen volt belülről a Gázgyár elleni meccs? Hátulról nézve milyen volt látni azt a sok kimaradt helyzetet?
- A.R.: Úgy gondolom az első felidőben mind a két csapatnak voltak helyzetei, de a második félidőben mi összeszedtük magunkat és fölénybe kerültünk a játékban. Sok esélyünk volt a gólszerzésre és igazából nyernünk kellett volna. Amikor legközelebb vendégül látjuk őket, hazai pályán szerintem a mi játék stílusunkkal jobb eredményt fogunk majd elérni.
- Most megint egy olyan meccs jön, ahol papíron nyernünk kellene. Szerinted nyerni fogunk a Svábhegy ellen?
- A.R.: Papíron a mi csaptunk az erősebb és ez előnyt jelent a bajnokságban, de ezt be is kell bizonyítanunk es hinnünk is kell benne, hogy mi jobbak vagyunk. Szerintem a mi védelmünk elég erős lesz hétvégen, ezért a támadásokra kell majd összpontosítanunk, kihasználva a lehetőségeinket és akkor a 3 pontot is be is fogjuk zsebelni a végén.
A bajnokira október 22.-án péntek 20:30-as kezdéssel kerül sor az LV Sport Pénzügyőr (Kőér utcai) sporttelepen. A mérkőzés játékvezetője Zám László, segítői Sudiczky Bálint és Milavecz Péter lesznek. A hazaiak világoskék-kék szerelésben játszanak, a mieink pedig pirosban lépnek majd pályára.


