Beharangozó!

  • 2021.11.12.

Az elmúlt hetekben olyan meccseket játszottunk, ahol „papíron” a miénk volt az esélyesebb csapat. Az esély azonban nem szolgálta a javunkat, nem sok pontot szereztünk. Most viszont egy olyan mérkőzés következik, ahol egyértelmű esélyese a mérkőzésnek a vendég együttes. Sőt nem csak a jelenlegi forma és helyezés, hanem a múlt statisztikái is egyértelműen a rákospalotai csapat esélyeit mutatja.

Még nem nyertünk a REAC ellen! Az előző pontvadászatban csíptünk el egy idegenbeli pontot ellenük (0:0), illetve a az elmúlt időben már szorosabb vereségeket szenvedtünk el ellenük. Azonban általában még gólt sem lőttünk nekik. Egészen Vécsi Gabi legendás időszakáig kell visszamennünk, amikoris „csoda csatárunk” révén meg tudtuk zörgetni a sárga-kékek hálóját.

A REAC jelenleg 5. a tabellán, stabilan szerepelnek, vereséget is csak az előttük állóktól szenvedtek el (Pénzügyőr, Csepel, Unione).

Jelenlegi állapotunk szerint talán le sem kellene játszani a mérkőzést, de a futballban az a szép, hogy bármikor, bármi előfordulhat és talán ez a fordulat hétvégén fog bekövetkezni. Mindenesetre ránk férne egy siker.

A koronavírus ellen védett (vagyis: védettségi igazolvánnyal rendelkező) személy, valamint a felügyelete alatt lévő, tizennyolcadik életévét be nem töltött személy számára megnyílik a lehetőség a labdarúgó- és futsal mérkőzések nézőként való látogatására. Kérjük a sporttelepre belépő szurkolóinktól a védettségi  igazolványuk felmutatását!

A bajnokira november 13.-án szombaton 17-órai kezdéssel kerül sor a III. Kerület TVE sporttelepen. A mérkőzés játékvezetője Király Gergő, segítői  Reszler Csaba és Pozsonyi Balázs lesznek. A vendégek fehér-kék szerelésben játszanak, a mieink pedig kék-sötétkékben lépnek majd pályára.