BLSZI. 13. forduló: 43. SZ. ÉPÍTŐK SK – REAC 2:2 (1:1)

  • 2021.11.14.

2021.11.13. szombat 17:00-óra III. Kerület TVE sporttelep

Berencsi 5 –

Szabó 6, Kmetykó 6, Gergely 7, Ovszák 6 –

Borgulya 6,5 (Bagyinszki 90p 0), Fodor 5,5, Koós 6, Örkényi 5, Mészáros 5 (Kocsis 81p 0) –

Kovács 7

további cserék: Ugljesa, Szuhai, Alassmi

Gól: Fodor (34p), Borgulya (54p)

Gólpassz: Koós, Kovács

Sárga: Örkényi (68p), Szabó (37p)

Dinka Balázs (REAC): „A mérkőzésen végig mezőnyfölényben játszottunk, rengeteg lehetőséget alakítottunk ki, de ezek ki is maradtak. Pontatlanok voltunk a végjátékokban. Többek között azért nem nyertük meg a találkozót, mert megint súlyos védelmi hibákat követtünk el. A rutinosabb játékosainknak a védelemben nagyobb felelősséggel kell játszani, szinte két gólt ajándékoztunk ellenfelünknek. A csapat ennek ellenére azért mindent megpróbált, de a hibák miatt nem tudtunk nyerni.”

dr. Hevesi Tamás: „Akarat szív és elszántság nélkül lehet, de nem érdemes csinálni ezt a játékot. Ma szenvedélyesek voltunk, így kívülről és belülről is élvezhető volt a játék. Bár ez az egy pont jelen helyzetünkben sokat nem ér, mégis a csapat magára találása ma többet ért a 3 pontnál is.”

Mint ahogyan a beharangozóban is írtuk, az elmúlt hetekhez képest most egy papíron jobb csapat látogatott hozzánk. Mivel mostanában esélyesebbként sem sikerült győzelmeket hoznunk, előzetesen a kilátásaink nem voltak túl bíztatóak. Ráadásul a 4. REAC jó formában van, ezidáig csak az előttük állóktól kaptak ki, a többi meccset – 1-2 kivételtől eltekintve – magabiztosan hozták. Hatot rúgtak például a Vízműveknek, Pestszentimrének és a Munnak is.

Emellett a statisztikákat böngészve láthatjuk, hogy „a múlt nem siethett a segítségünkre”. Évek óta nem győztük le a rákospalotai egyletet, döntetlenezni is csak egyszer sikerült ellenük. Sőt általában gólt is csak elvétve rúgtunk nekik. Tavaly viszont szoros volt a két csapat mérlege, az idegenbeli 0:0 után otthon 0:1 lett a végeredmény.

A hetek óta tartó kiállási gondjaink mit sem változtak most sem, legfeljebb csak átalakuktak. A múlt heti szűkös keretből Ábrahám és Alassmi húzódás, Sörös betegség és Hujber 5 sárga miatt esett ki, helyettük viszont visszatérhetett Szabó, Örkényi és Kovács.

Nem beszélve arról, hogy kényszermegoldásokat is kellett alkalmazni a csapat összeállításánál, Szabó például rendhagyó módon a jobb oldali védő játszott!

Így kezdtünk:

A mérkőzés igazi párás, hűvös őszi időben, szemerkélő esőben kezdődött el, ahol pillanatok alatt meglephettük volna a vendég csapatot! A 3. percben Kovács bal oldalról élesen belőtt labdája teljesen tisztán találta a fentfeledkezett Mészárost, aki 2 méterről az üresen tátongó kapu helyett, a rövid kapufánál helyezkedő, teljesen kiszolgáltatott kapusba pörgette a labdát!!! A 4. percben egy Kovács fejéről lecsorgó labdával Koós került a büntetőponton ziccerbe, de dropból nagyon mellé lőtt!

A meglepetés elmaradt, feljött a REAC! A 5. percben Gergely mentett bravúros bevetődéssel a 16-osunkon belül! Ezután kissé beszorultunk és az első negyedóra végéig legalább 5-6 vendég szöglett következett. Szerencsére a védelem biztosan állt a lábán, de azért az NB1-et megjárt, vendég játékmester, Kiss T. remek szögletei után néhány szituáció elég melegnek tűnt kívülről.

A 12. percben egy bal oldali szöglet utáni lecsorgó labdát Horváth L. 17 méterről küldte a rövid alsónk felé, a kellemetlenül csapódó lövést Berencsi  eldőlve magabiztosan, megfogta! A 14. percben egy jobb oldali vendég szöglet után középen össze vissza pattogott a labda, végül aztán nem sokkal csorgott a bal alsó sarok mellé.

A 17. percben megszerezte a vezetést a vendég csapat! Egy bal oldalról indult REAC kontra végén a 16-os sarka közeléből élesen középre tekert labdára Micheller érkezett, a 7 méteres lövése felpattant az őt szerelni próbáló Ovszákról, ez megtévesztette Berencsit is, ellenben a labda szerencsésen, a tovább futó szélső elé pattant, aki a bal kapufa tövénél utolérve azt, a kapuba pöccintette a labdát 0:1.

Mezőnyjáték következett, azzal, hogy néhány pontos passzal akár nagy helyzet is kialakítható lett volna a vendég kapu előtt. Például akkor amikor Mészáros a vendég térfél közepéről akarta volna megjátszani az üresbe nagy lendülettel befutó Kovácsot, de a belső védő becsúszva lefülelte a labdát!

A 34. percben viszont összejött az egyenlítés! Kovács harcosságának köszönhetően szöglethez jutottunk. Koós végezhetett el balról szögletet. A remekül betekert labdát Középen Fodor – vállal – a hosszú jobb alsóba csúsztatta 1:1.

A félidő hajrája is ritmusos mezőnyjátékkal telt, a vendégek a támadókhoz csatlakozó, felfutó szélső védők indításával igyekezték megbontani a védelmünket. Nem volt könnyű a gyors és labdabiztos rákospalotai játékosokkal menni, de összességében – kis jóindulattal – megoldottuk a feladatot, kiegyensúlyozott volt a játék.

A II. félidő elején rákapcsolt a REAC! A 48. percben Kiss T. végezhetett el jobbról, 18-ról szabadrúgást. A rövid alsó felé tekert labda kijött Berencsiről, a jól reagáló védőink pedig szögletre mentettek a kipattanóra érkezők elől.

Az 51. percben Kiss T. jobbról laposan lőtte be a szögletet, Micheller berobbanva 6 méterről alig pörgette a bal sarok mellé a labdát! Az 52. percben Kindlik a 16-osunk bal sarka közeléből életerős lövést küldött a rövid alsó felé, a labda végül a vetődő Berencsi mellett az oldalhálóban landolt.

Az 54. percben viszont egy kontrából mi szereztünk vezetést! Koós passzával Kovács lódult meg, 25 méteren keresztül hozta a labdát a vedég térfélen, majd a 16-oshoz érve kissé balra, a támadást kisérő Borgulyához játszott, aki 17-ről egyből parádésan tekert a hosszú jobb alsóba 2:1.

A 64. percben ismét Kovács dinamikáját „csodálhattuk meg, amikor nagy lendülettel tört be a büntetőterületen belülre, de már ziccerben 13-ról a sokkal a hosszú jobb alsó mellé durrantott!

A 67. percben egy jobb oldali vendég beadás után Micheller magasan fölé mellé csúsztatott.

A 71. percben újra egál volt az eredmény! A félpálya közelében Ovszák egy csínes labdát – vitatható körülmények között – veszített el, a vendégek megindultak a jobb szélen, majd a középre, Hegyihez került a labda, a játékos 17 méterről takarásból (inkább helyezve, mint erőből) a rövid jobb alsót célozta meg, a labda pedig Gergely lábán kissé irányt változtatva a rövid alsóban kötött ki (Berencsi már elindult a másik irányba és már nem tudta korrigálni a mozgását) 2:2.

A 73. percben egy balról keresztbe ívelt labdát Mészáros szedte össze a hosszún, a vissza emelt labdát Kovács 4 méterről – komoly védői nyomás mellett – a bal alsó mellé bólintotta!

A 84. percben egy bal oldali REAC beadást Barna felugorva mellel levett a rövid ötösön, majd nagy helyzetben gyengén pörgetett a hosszúra, Berencsi pedig „párduc általi” vetődéssel megkaparintotta a labdát!

Úgy látszik a jobb csapatok ellen nekünk is jobban megy. És pediglen azt kell mondanunk ez a REAC egy jó csapat! És mi felvettük a kesztyűt, újra volt szív és elszántság és fegyelem, néhol pedig a játékra sem lehetett panasz. Valahogy így kell ezt csinálni, illetve így érdemes csinálni. A védelem a helyén volt, Gergely úgy játszott mintha négy lenne belőle, Ovszák pedig legyűrhetetlen volt ezen a napon, Kovács visszatértével pedig volt lendület elől is. Viszont igazságtalan lenne most bárkit is kiemelni, mert a többiek is mindent beleadtak. A mai teljesítmény után méginkább megmagyarázhatatlan az elmúlt hetek szenvedése.

A jövő héten a tét eggyel nő majd, a bajnoki címre hajtó Pénzügyőr otthonába látogatunk majd szombat 13-órai kezdéssel. A helyszín még kérdéses vagy Pasaréten, vagy a Kőér utcában játszunk majd.

Így látta a meccset Pestifoci.hu:

Pestifoci – Építők – REAC 2-2