Beharangozó!

  • 2021.11.19.

A listavezető, Pénzügyőr SE csapata következik! A „finánc” gárda félelmeteset  ment az elmúlt hét végéig, amikor is 0:4-re kikapott a szintén az elsőségre pályázó Csepellel szemben. Addig viszont veretlenek voltak. A 10 győzelem mellett (melyből 6 alkalommal legalább 4-et rugtak az ellenfelüknek), mindössze 2 döntetlen (SZAC és BMTEII elleni 1:1) állt a nevük mellett.

Nyáron komoly átalakuláson esett át az együttes. Egy csapatnyi játékos távozott és egy csapatnyi játékos érkezett pasarétre. A csapat nagyon megerősödött, az új cél pedig egyértelműen az NB3-ba jutás lett. Jelenleg is elsők, igaz most már csak gólaránnyal előzik meg a 2. Unione együttesét. Náluk játszik egyébként a góllövő listát 15 találattal vezető játékos, Csigi Ádám is.

A fentiek alapján a mérkőzés egyértelmű esélyese a PSE. Viszont nem mehetünk el amellett, hogy az elmúlt években sokszor  esélytelenebbül is meg tudtuk tréfálni őket! Emlékezzünk a Fáy utcai 1:0-ra, a Pasaréti 2:1-re, vagy a legutóbbi Kalap utcai 4:0-ra.

Ennek ellenére, ahogy szokták mondani „nekünk nem ezt a meccset kell megnyernünk”, de azért megpróbálhatjuk. Mindenesetre teher nem lesz rajtunk, a labda kerek, a dolgok pedig úgy is a pályán dőlnek el.

A koronavírus ellen védett (vagyis: védettségi igazolvánnyal rendelkező) személy, valamint a felügyelete alatt lévő, tizennyolcadik életévét be nem töltött személy számára megnyílik a lehetőség a labdarúgó- és futsal mérkőzések nézőként való látogatására. Kérjük a sporttelepre belépő szurkolóinktól a védettségi  igazolványuk felmutatását!

A bajnokira november 20.-án szombaton 13-órai kezdéssel kerül sor a Pénzügyőr Pasaréti sporttelepen. A mérkőzés játékvezetője Horváth János, segítői  Madari Adrián és Kurtej János lesznek. A hazaiak zöldben szerelésben játszanak, a mieink pedig pirosban lépnek majd pályára.