30. forduló: 43. SZ. ÉPÍTŐK SK – KISE 2:1 (2:1)

  • 2015.06.06.

2015.06.05. péntek 19:30, Fáy utca Vasas sporttelep (Mészöly Kálmán műfüves pálya):

Kires 6 –

Kavalecz 5-2=3, Sztranyovszky 6, Kovács 5, Gergely 6 –

Vég 5 (Supka 58p 0, Závodszky 63p 5), Juhász 6 (Probáld 58p 5), Faragó 6 (Nika 63p 5), Visnyei 5 (Jakab (74p 0) –

Vécsi 7, Bakay 7

Gól: Vécsi (25p), Vécsi (30p)

Gólpassz: Bakay, Bakay

Sárga: Juhász (58p), Kovács (65p), Gergely (72p), Nika (77p), Jakab (91p)

Kiállítva: Kavalecz (55p ellenfél lerántása utolsó emberként)

Dr. Hevesi György:”Változatos mérkőzés volt. A múlt héthez képest, mindenképen dicséretes, hogy ma meg tudtuk tartani az előnyünket.”

DSCF7504

A szövetség, majd a KISE kérésének elegettéve, 3. időpontként lett kijelölve a péntek esti kezdés. Végül számunkra talán ez volt a legrosszabb változat, mert így nélkülöznünk kellett az eltiltottak (Szalamie, Mészáros) mellett a sorsdöntő futsal meccsét játszó Érsek Robit és az egyetemi felvételire készülő Szabó Zsoltit is. Az már korábban eldőlt, hogy mindkét csapat a középmezőnyben végez, de azért ma is lehetett okot találni a győzelemre. Sikerünk esetén helyet cserél a két csapat a tabellán, illetve elmondhatjuk, hogy a három újonc közül mi végeztünk a legjobb helyen a bajnokságban.

DSCF7506

A vendégek kezdtek jobban, az első 10 percben két alkalommal is helyzetbe kerültek. Az egyik alkalommal szöglet utáni kavarodás után a felső lécről perdült fölé a labda, nem sokkal késöbb pedig a kilépő Zeis lőtt 16 méterről a jobb kapufa mellé. Ezután kezdünk mi is ébredezni. Elsősorban a bal szélen próbálkoztunk. Visnyei és Gergely felváltva indultak meg a szélen, de a beadásaik nem érték el a támadóinkat. Mindig ott volt egy védő feje, lába, vagy a kapus keze. A másik oldalon, Vég löbbölte be a védelem mögé a labdát, de a kapus üggyel bajjal szölgletre tudott menteni Bakay elől.

DSCF7507

Ilyen előzmények után, a 25. percben, talán nem is érdemtelenül szereztük meg a vezetést. Faragó ívelt a bal oldalon, mélységből induló Bakay elé, aki levitte az alapvonalra a labdát, majd középre játszott az érkező Vécsinek. Centerünk pedig 6 méterről a kapus lábai között a kapuba bombázott 1:0. A 30. percben már kétgólos volt az előnyünk. Vég középen, a lesre játszó védök között Bakay elé tálalt. Támadónk egy az egyben törhetett kapura, csak Vécsi kisérte az akciót. A 16-oshoz érve, a kifutó kapus mellett önzetlenül Vécsihez játszott, aki 15 méterről az üres kapuba passzolt 2:0.

DSCF7509

A 35. percben szépített a KISE. Bal oldali szöglet után, a vendég támadók eltakarították a fejelni igyekvő Gergelyt, majd Panductsch a késlekedő Kires mellett 5 méterről a bal alsó sarokba bólintott 2:1. A félidő hajrájában még volt egy veszélyesen lecsúszó Gergely beadás, amit a kapus fölé boxolt.

DSCF7508

Fordulás után, ahogyan az várható volt támadólag lépett fel a sárga-fekete csapat. Védelmünk többször is rosszul osztotta el az embereket, így mindig maradt egy-egy szabad vendég játékos. Bizony néhány alkalommal csak az utolsó rossz passz, vagy az oldal bíró lest jelző zászlója mentette meg a mieinket a nagyobb bajtól. Volt, hogy a két vendég játékos egymást zavarta meg a büntető területen belül, ezért maradt el a nagyobb ziccer. Az 55. percben egy hasonló szituáció után Kavalecz lerántotta az egyik kiugró vendég támadót, ezért őt (jogosan) kiállította a játékvezető. Emberhátrányban adott volt a recept, kissé visszaállva védekezni és gyors kontrákat vezetni.

DSCF7510

Tulajdonképpen minden így is történt. Talán csak a csapatunk jobb oldalán akadt néhányszor gondunk, de végül nagyobb baj ebből sem lett. Sajnos az 58. percben beállt Supkát néhány perc múlva sérülés (húzódás) miatt le kellett cserélni. A hajrában arra is volt néhány alkalmunk, hogy növelni tudjuk a góljaink számát. A csereként beállt, agilisan játszó Jakab és a mozgékony Bakay révén többször is a vendég védelem mögé kerültünk, de az utolsó passzokat szinte minden esetben leleste a kapus.  A 82. percben egy gyorsan elvégzett szabadrúgást, Probáld 30 méterre, a 16-oson egyedül helyezkedő Vécsi lábára „rajzolt”, de támadónktól az átvétel során egy kicsit elpattant a labda és így a kapus menteni tudott előle. A 85. percben kiegyenlítődtek a létszámok, a gólszerző Pandutsch reklamálás miatt mehetett korábban zuhanyozni. Nem vitásan a játékvezető „angolos” stílusban vezette a mérkőzést, a mezőnyben szabad utat engedett a harcos játéknak, ezáltal számtalan olyan eset volt, amit mindkét csapat játékosai kifogásolhattak.

DSCF7513

A vendégek a 4 perces hosszabbítás közepén hagyták ki talán a legnagyobb egyenlítési lehetőségüket, amikor Zeis 14 méteres erős lövését Kires vetődve, bravúrosan védte.

DSCF7505

Ma nem léptünk a múlt heti folyóba. Igaz, hogy az elmúlt héthez képest egy szerényebb teljesítménnyel, de fegyelmezettebb játékkal, 30 percig emberhátrányban játszva tartottuk otthon a 3 pontot. Tavaszi teljesítményünk 8 győzelem 1 döntetlen 6 vereség, (az őszi 12 képest tavasszal) 25 pont, 9. hely. Ami egy hasonló őszi szereplés esetén akár az 5. hely környékéhez is elég lett volna. A következő bajnokságban megújult pályán, de (remélhetőleg) azonos (vagy tovább erősített) kerettel vágunk neki az új kihívásoknak. Alapozás várhatóan július közepén kezdődik, de még előtte, a tavaszi szezont lezárandó, 12.-én a záró banketten találkozunk a Champs-ben.