Kupahét!
A Budapest Kupa döntőjéért játszik az ASR Gázgyár és a Testvériség

2022. április 6-án kerül sor a 2021-22-es Budapest Kupa első elődöntőjére, ahol a Gázgyár a Testvériség csapatát fogadja.
A Budapest I. osztály 15. helyén álló ASR Gázgyár a BLSZ II-es Goldball 2-0-s legyőzésével kezdte a 2021-22-es Budapest Kupa sorozatot, majd a szintén II. osztályban szereplő Ember-Előny csapatával vívott meg. Nem sok hiányzott, hogy már itt véget érjen a sárga-zöldek kupaútja, Horváth Gábor a 83. percben szerezte meg a továbbjutást jelentő gólt, 2-1-el mentek tovább. A 3. körben már azonos osztályú ellenfelet kaptak, a SZAC ellen szoros mérkőzésen egy öngóllal jutottak tovább. Az elődöntőbe jutásért a Vízművek következett számukra és egy bravúros 0-0 után büntetőkkel jutottak a négy közé.
A Gázgyár jó formában várja a fináléért zajló párharcot. A mérkőzést megelőző bajnoki találkozón a listavezető Csepellel játszottak és 1-1-es döntetlent értek el.
A Testvériség útja rendkívül magabiztos volt az elődöntőig. Először 5-2-re verték a BLSZ II-es Pueblát, majd a BLSZ III-ban élcsapat FFC ellen 4-1-el mentek tovább. A harmadik körben már első osztályú ellenfelet kaptak, de a THSE ellen sem volt veszélyben a továbbjutásuk, idegenben 2-0-ra győztek. A negyeddöntőben újra BLSZ II-es ellenfél következett számukra, a jó erőkből álló Budai FC. A 23. perc után nehéz helyzetbe kerültek, mert Helm Tamás csapata megszerezte a vezetést. Gyorsan érkezett a Testvériség válasza, 3 perc múlva egyenlítettek, azonban a félidei 1-1 még mindig az alacsonyabb osztályú csapat továbbjutását jelentette. A második játékrészben a zöld-fehérek már nem tűrtek ellentmondást, és végül 4-2-vel jutottak a négy közé.
A Testvériség nem túl jó előjelekkel várja a találkozót, mert a bajnokságban tavasszal nem igazán megy nekik. Igaz, erős ellenfelekkel kezdtek, viszont az meglepő, hogy a hétvégi fordulóban 1-0-s vezetés után 5-1-re kikaptak a 14. helyen álló Ikarustól.
Ez az eredmény egyébként pont a kupa ellenfelüknek, a Gázgyárnak jött rosszul, hiszen az Ikarus közvetlen vetélytársa a bennmaradásért.
ASR Gázgyár – Testvériség SE
Építők – REAC a Budapest Kupa fináléjáért

A Budapest Kupa második elődöntőjét a 43.sz.Építők és a REAC vívja. Mindkét csapat bombaformában várja a találkozót, amelyet 2022. április 7-én 19 órától rendeznek meg a III. Kerületi TVE műfüves pályáján. Legutóbb a bajnokságban ugyanitt 2-2-es döntetlent játszottak egymással, az izgalmas mérkőzés most is garantálható.
A 43-as is Budapest II. osztályú ellenfél ellen kezdett és a Barca EH-Szent István ellen nem sokáig volt kérdéses a továbbjutása, magabiztos 4-2-vel mentek tovább. Ezután kedvezőbb sorsolást kaptak, és a BLSZ IV-es Újpesti Haladást 14-0-ra verték. Ezzel az idei sorozat legnagyobb arányú győzelmét aratva.
Ezután a Nagytétényi Kohászhoz mentek idegenbe, és magabiztos 6-0-val mentek tovább. A legnagyobb kihívás eddig a negyeddöntő volt számukra. A BLSZ II-es élcsapat II. Kerület UFC a 88. percig továbbjutásra állt ellenük, ekkor azonban tizenegyeshez jutott az Építők, Kmetykó Márk pedig egy perccel a rendes játékidő lejárta előtt a hálóba lőtt és ezzel az elődöntőbe lőtte csapatát.
Az Építők remek formában várja a döntőért vívandó meccset. A bajnokságban két dobogóért küzdő csapatot is megvertek az elmúlt két hétben, előbb a Budafokot, majd az Unione FC-t.
Miután a Pénzügyőr, az Unione és a Csepel is korán búcsúzott a Budapest Kupából, a a Budapest I. osztályban jelenleg 3. helyen álló REAC vált a legnagyobb esélyessé.
A palotaiak a BLSZ IV-es BME elleni 5-0-al indultak el a négy közé vezető úton, majd 6-1-re nyertek a BLSZ II-es Duna SK otthonában. A harmadik körben egy BLSZ III-as ellenfelet is kipróbálhattak, az Erős Vár ellen 8-0-al mentek tovább. A legnehezebb ellenfelük nekik is a negyeddöntőben volt, de a BLSZ II-es Issimot is magabiztosan verték, már az első félidőben eldöntötték a továbbjutást és 4-1-el jutottak a négy közé.
A REAC formája kitűnő, veretlenek tavasszal a bajnokságban, és többek között a bajnoki cím egyik nagy esélyesét, a Pénzügyőrt is megverték.
43.sz. Építők SK – REAC
MLSZ Budapesti Igazgatósága

