A BLSZI. 23. fordulójának eredményei, beszámolók és a tabella:

  • 2022.04.11.

Fotó: Pénzügyőr SE facebook oldal (SZAC-Pénzügyőr)

Eredmények:

Beszámolók (Pestifoci.hu):

Hátrányból fordított és nyert a kupadöntős Tesi

IMG 20220408 200538

A sikeresen megvívott szerdai Kupa-elődöntőt követően már pénteken pályára lépett a Testvériség-Újpalota csapata a bajnokságban. A 23. fordulóban a középmezőnyben állomásozó hazaiak a kiesés elől menekülő Csep-Gól gárdáját látták vendégül semleges helyszínen, műfüves játéktéren. Előzetesen talán a Budapest Kupa döntőjébe jutott és ezáltal önbizalommal felvértezett Tesit jelöltük volna meg a mérkőzés esélyesének, de a fiatal és lendületes, egyben mindenkire veszélyes látogatókat sem illethettük egy laza kézlegyintéssel.

Jól indult a találkozó és igyekeztek gyorsan rácáfolni a vendégek az előzetes esélyekre! Az 5. percben egy jobb oldali sarokrúgásnál bemutatott tudatos variációt követően, az öt és felesen belülre helyezkedő játékostömegben Nagy Gergő fejét találta meg a labda, aki talpról a kapu közepébe bólintotta a játékszert. A hazai hálóőrnek, Zubány Miklósnak esélye sem volt hárítania illetve át verekednie magát az előtte tornyosulókon (0-1). Szűk negyed óráig tartott azonban csupán a csepeli csoda.
A 18. percben a jobb oldalon bontották meg a hazaiak a látogatók védelmét. A középre játszott labdát két vendég védő között vette át Ambrózi Álmos Manó, majd 15 méterről lövésre szánta el magát. Ezt a két védő egyike ugyan még blokkolni tudta, de a játékszer tovább perdült és a bal oldalon nagy lendülettel érkező Pálmai Zsolt József 7 méterről bődületes erővel lőtte ki a rövid jobb felső sarkot. A mellékelt fotón a gólszerzés pillanata látható. (1-1). Bő negyed óra elteltével pedig már a palotaiaknál volt az előny.
A 21. percben jártunk, amikor az egyenlítő találat szerzője kapott mélységi indítást a vendégek térfelének közepén. Nagy versenyfutás és férfias, test a test elleni párharcot követően az erőszakosabb hazai támadó tudta megtartani a labdát az öt és feles bal sarkán, majd egy visszacselt követően, estében a kapu jobb alsó sarkába helyezte a játékszert (2-1).
A közönségszórakoztató és eseménydús első negyedet követően azonban alaposan visszaesett a színvonal, főleg mezőnyjáték jellemezte a találkozót s olykor csupán a fellángoló indulatoktól maradt emlékezetes a hátralévő idő. Jellemzően a hosszabbítás perceiben kellett egy bravúrt bemutatnia a látogatók hálóőrének, Kovács Dánielnek. A mérkőzés lefújásakor is kialakult egy rövid szócsata és szájkarate a felek között, de kirívó sportszerűtlenség nem történt, a három bajnoki egységet a Tesi könyvelhette el. A találkozó legjobbjának az utolsó negyed órára lecserélt, de az első félidőben három perc alatt két gólt szerző s ezzel az állást az ővéi javára fordító Pálmai Zsolt Józsefet láttuk.
Unione – Svábhegy 2:1

3 67

Mindkét csapat más-más megközelítésből várta ezt a mérkőzést, de az Unione is és a Svábhegy is a győzelemben reménykedett. A hazaiak az élmezőnyre akarnak tapadni, a vendégek pedig a kieső zóna környékéről szeretnének elkerülni!

A mérkőzés menete:

4’ Jobb oldali szöglet kombináció után Szabó Tiborhoz (Unione) került a labda, aki igazított rajta egyet és 18 méterről kapura tekert, de a vendégek kapusa szép mozdulattal védett.

19’ Kaszai Gábor (Unione) baloldalról becselezte magát a büntetőterületre, ahol már nem merték bántani a vendég védők, ő pedig mesteri megoldással a kapu bal oldalába nyeste a labdát. 1-0

26’ Egy szabadrúgást okosan legurítottak Marczinka Tamásnak (Svábhegy), aki hatalmas lövést zúdított a kapura, de hazai kapus kitornázta a sarokból.

29’ Egy jobb oldalról érkező szöglet után Szekeres Tamás (Unione) 5 méterről alig fejelt fölé.

36’ Elfutott a baloldalon Marchica Marco (Svábhegy), csinált egy cselt befelé majd 22 méterről nagy lövést eresztett meg, de a hazai kapus résen volt.

39’ Szabadrúgáshoz jutott a hazai csapat a kaputól 17 méterre! A letett labdának Melczer Vilmos futott neki, de centikkel fölé csavart.

49’ A leshatáron Kulcsár Tamás (Unione) kilépett, bevitte a büntetőterületre a labdát, de lövése után a labda a kapu fölött hagyta el a játékteret. 

72’ Egy beívelést lekészítettek Plajner Ákosnak (Svábhegy), aki nem teketóriázott, azonnal kapura lőtt, de labdája a kapufán csattant.

78’ Marczinka Tamás (Svábhegy) lefutott két védőt is, bevezette a labdát a büntetőterületre és higgadtan rövidbe helyezett. 1-1

81’ Ismét szabadrúgást végezhettek el a hazaiak! Balról ívelt be Kaszai Gábor (Unione) és a les miatt leálló védők között került a hálóba a labda! A vendég játékosok hevesen lest reklamáltak, de a játékvezető határozottan középre mutatott! 2-1

88’ Plajner Ákos (Svábhegy) jobbról betört a büntetőterületre, de hatalmas lövését blokkolták a védők. Ebből azonnal gyors kontrát indítottak a hazaiak, amiből Aribi Hassan  a felső lécet találta telibe.

90’ A jó napot kifogó Kaszai Gábor a felezővonalnál (!!) felismerte, hogy a vendégek kapusa jócskán kint áll, ezért bátran ráívelte a kapura a labdát. Ez a lövés mindenkit meglepett és a labda a jobb kapufáról pattant vissza a mezőnybe. Nagyszerű helyzetfelismerés és gyönyörű megmozdulás volt.

92’ Megint egy gyors támadást vezettek a hazaiak, ki más, mint Kaszai Gábor villant, 12 méterről nagy lövést zúdított a kapura, de a vendégek kapusa hatalmas bravúrral védeni tudott.

Az összképet tekintve leginkább a második félidei játékának köszönhetően a rutinos Unione csapata nehéz, de nagyon értékes győzelmet aratott a jól játszó Svábhegy ellen.

A mérkőzés legjobbja az Unione játékosa Kaszai Gábor volt! Sokat mozogva, lelkes játékával rendre veszélyt jelentett az ellenfél kapujára. Szebbnél-szebb megmozdulásaival és nem utolsósorban két góljának köszönhetően magasan a mezőny fölé nőtt! 

Tabella: