Beharangozó!

  • 2022.04.14.

A bajnokságban most egy olyan 4 meccses sorozat következik, amit mögöttünk levő csapatok ellen vívunk meg. Tehát az esélyek (papíron) mellettünk szólnak. Azonban az elmúlt évek bebizonyította, hogy ezek a mérkőzések a legnehezebbek számunkra és nemigen szoktunk jól kijönni ezekből. Tavaly ősszel a Gázgyár, Svábhegy, Ikarus, Csep-Gól négyes ellen mindössze 2 pontot szereztünk! Most jó lenne ezen a tendencián változtatni és esélyesként behúzni a „kötelezőket”.

Elsőnek a kiesés ellen küzdő, jelenleg 15. Gázgyár következik. Az óbudai egylet tavasszal eddig 6 mérkőzést játszott (2 meccsük elhalasztásra került) és ebből 4 pontot szereztek a Mun (2:0) és a Csepel (1:1) ellen. Ősszel 0:0-át játszottak egymással a csapatok.

A vendég csapat egyébként nemrégen edzőváltáson esett át. A Pénzügyőrrel edzőt cseréltek. Lászka Balázs ment a Pénzügyőrhöz, Sólyom Ferenc pedig érkezett a Pénzügyőrtől. Nagypéntek este kiélezett mérkőzés várható, ahol sok múlik majd a helyzetkihasználáson.

A bajnoki mérkőzésre április 15.-én pénteken 19-órai kezdéssel kerül sor a III. Kerület TVE sporttelepen. A mérkőzés játékvezetője Horváth János, segítői Portillo Victor Ernesto és Csékei Andor lesznek. A vendégek sárga-zöld szerelésben játszanak, a mieink pedig kék-fehér csíkosban lépnek majd pályára.