Beharangozó!
Itt a vége! Visszatérünk a kupadöntő helyszínére (még ha nem is arra a pályára) és a zárófordulóban kvázi tét nélküli mérkőzésen a sereghajtó, már kiesett MUN-hoz látogatunk. Matematikailag még van arra esély, hogy egy vereség esetén egy hellyel visszaessünk (a SZAC megelőzzön), de a sorsolást látva, erre azért nagyon kicsi az esély. Szóval a 8. hely borítékolható. Viszont búcsúzni csak szépen szabad és kell is.
Az esélyek (a hiányzóink ellenére) egyértelműen mellettünk vannak. Ősszel 5:0-ra nyertünk a szezonzárón. Azóta még romlott is a helyzet a sereghajtónál, az őszi 4 pont mellé tavasszal (eddig) csak 2 pontot szereztek (az Ikarus és a Vízművek ellen). Így már hetekkel ezelőtt borítékolható volt, hogy a MUN-nak tavasszal nem sikerült a bravúr, a bentmaradás kiharcolása.
A bajnoki mérkőzésre május 28.-én szombaton 13-órai kezdéssel kerül sor a Budafoki MTE sporttelepen. A mérkőzés játékvezetője Alafi Beatrix, segítői Nyekita Brúnó, Lantos László lesznek. A hazaiak feketében játszanak, a mieink pedig pirosban lépnek majd pályára.

