Július 12.-én kezdődik a felkészülés!
A BLSZI. 2022/23 őszi szezonjára július 12.-én kezdődik a felkészülés. A mieink a bő egy hónapos alapozás során, gyakorló mérkőzés keretében megmérkőznek majd az UTE U19-es csapatával, találkoznak a Pest Megyei 2. osztályú Csömörrel, az 1. osztályú Felsőpakonnyal és játszanak a Heves Megyei I. osztályú Heréd és Gyöngyös csapataival is.
Emellett – ami még fontosabb – már augusztus 6.-án, a Magyar Kupa 1. fordulójában pályára lépünk. Az MK sorsolására július közepén kerül majd sor.
A BLSZI. augusztus 20-21.-i hétvégén rajtól!
A Budapest Kupa küzdelmei szeptember 7-8.-án indulnak, azonban várhatóan – címvédőként – csak a 2. fordulóban (szeptember 21-22.) kapcsolódunk be majd a sorozatba.
Három sorozatban is pályára lépünk ősszel, szóval lesz miért küzdeni és szurkolni a következő szezonban is (és akkor a decemberi BLSZ Téli Teremtorna mérkőzéseiről még nem is beszéltünk).

