Beharangozó!

  • 2022.08.02.

Még július 14.-én sorsolták ki a MOL Magyar Kupa 1. fordulójának párosításait. A sorsolási metodika alapján területileg 4 csoportba került felosztásra az első játéknap 128 csapata. A mieink (további 31 csapattal egyetemben) a Dél-nyugati csoportba kerültek és végül innen került kihúzásra mellénk a Tolna Megyei I. osztályú Bonyhád Völgység LC csapata.

Mivel a két csapat azonos (szintű) osztályban szerepel, ezért az előbb kihúzott piros-fehér csapat lett a pályaválasztó, a mieinkre pedig egy 161 km utazás vár majd augusztus első hétvégéjén.

Fotó: Bonyhád VLC facebook oldal

Ellenfelünk komoly NB3-as múlttal rendelkezik. Történelme során sokkal többet és sokkal hosszabb ideig szerepelt a nemzeti harmadik ligában, mint a megyei bajnokságban. Utoljára 2012/13-ban voltak a harmadik ligában. Azóta kupa riválisunk folyamatos élcsapata a mindössze 10(!) csapatos Tolna Megyei I. osztálynak. Évek óta 2. helyen végeznek. A 2018/19 szezonban ugyan bajnokok lettek, de nem vállalták az NB3-at. A megyében tavaly is ezüstérmes helyen végeztek, az NB3-ba jutott bajnok, Majosi SE csapatával szemben mindössze 3 pont volt a hátrányuk. A mögöttünk hagyott bajnokságban többször is megrázták magukat, volt, hogy 10-et, és 9-et is lőttek aktuális ellenfelüknek.

(Fotó: Bonyhád VLC facebook oldal) A csapat gólfelelőse, csapatkapitánya Pap Roland

A legjobb gólvágójuk a Deli Dániel (30) és Pap Roland (31) rutinos kettős volt, akik egyaránt 18-18 gólt szereztek. Egyébként utóbbi játékos a tavalyi piros-fehér csapat csapatkapitánya és egyben a legnagyobb „sztárja” is volt, aki NBI-II-es múlttal rendelkezik. Korábban megfordult a Paks és a Vác csapataiban is. Ezért is meglepő, hogy mindkét játékos alig-alig szerepelt a felkészülési mérkőzéseken és egyikőjük sem játszott a Tolna Megyei kupadöntőn. Egyébként az előző szezonbeli csapatot alkotó játékosok zömét a klubhűség jellemzi, a többség már évek óta erősítik a Bonyhádi együttest.

Fotó: Bonyhád VLC facebook oldal

Viszont a nyári átigazolási időszakban jelentős átalakuláson esett át a csapat! A piros-fehérek igencsak aktívak voltak az átigazolási piacon és szinte szétszedték a tavalyi NB3 Közép csoportjának sereghajtóját. Viccesen azt is mondhatjuk, hogy augusztus 7.-én lehet, hogy nem is csak a Bonyháddal, hanem félig a tavalyi NB3-as Gerjeni SK csapatával mérkőzünk majd meg. Ugyanis a Gerjeni SK csapatából 5 játékos érkezett hozzájuk, név szerint Major Péter (középpályás, Gerjeni SK), Erdélyi Péter (védő, Gerjeni SK), Királyházi Bence (szélső, Gerjeni SK), Cseh Tibor (támadó, Gerjeni SK) és Dombi Gergő (támadó, Gerjeni SK). Mellettük csatlakozott hozzájuk még Máthé Dávid (középpályás, Dunaföldvári FC), Báló Tamás (védő, Dunaújváros) is. Az érkezők közül nem vitásan a legnagyobb név a rutinos, a Paks csapatával NBI-es is megjárt, bal lábas védő Báló Tamás (38).

(Fotó: Bonyhád VLC facebook oldal) Nem egy szokatlan pillanat, Pap Roland (9) gólt szerzett

A BVLC rendszeres, főtáblás résztvevője a Magyar Kupának. Tavaly például két forduló mentek a főtáblán. az 1. fordulóban a Balatonkeresztúrt idegenbeli 2:1-es legyőzésével  jutottak a 2. fordulóba, ahol a Nagyatádi FC csapatát 2:2 után büntetőkkel búcsúztatták, végül a 3.  fordulóban az NB2-es Pécsi MFC állta az útjukat 0:1-el.

(Fotó: Bonyhád VLC facebook oldal) Tolna Megyei Kupadöntő: Bonyhádi VLC – Bölcskei SE

A felkészülési időszakban már játszottak a bajnoki rivális Szekszárd II csapatával (3:2), a Baranya megyei I. osztályú Lovászhetény együttesével (2:1), a Pécsvárad (4:3) gárdájával. Az MK mérkőzés előtt, július utolsó napján tétmérkőzésen is pályára léptek, a Tolna Megyei Kupa döntő keretében a Bölcskei SE csapatával mérkőztek meg és esélyesként – némi meglepetésre – végül kétgólos vereséget szenvedtek (0:2).

(Fotó: Bonyhád VLC facebook oldal) A csapat vezetőedzője már 2 éve Dienes Pál

Dienes Pál vezetőedző, még a Tolna Megyei Kupadöntő előtt így  nyilatkozott, az előttük álló feladatokról: „Szeretnénk azt a mutatott játékot és eredményességet átmenteni a 2022/2023-as idényre, amit szurkolóink láthattak tőlünk a tavaszi szezon során. Sajnos nem lehetünk elégedettek a mögöttünk álló évvel, hiszen a bajnokságot csak a második helyen sikerült zárnunk. A nyáron folyamán a szokásosnál nagyobb volt a jövés-menés a klub háza táján: eddig négy játékosunk távozott, Sásdi Bence, Sásdi András, Szász Dávid és Jerabek Jenő Kakasdra igazolt, viszont sikerült új játékosokat Bonyhádra csábítanunk. Királyházi Bence, Báló Tamás és Erdélyi Péter a védelembe, Máthé Dávid és Major Péter a középpályára, Cseh Tibor és Dombi Gergő pedig a támadósorba érkezett. A felsorolásból látható, hogy mindegyik csapatrészbe érkeztek új játékosok, éppen ezért a tavaszi játékunkhoz képest is várok fejlődést: még stabilabb, tudatosabb és látványosabb játékot szeretnék, melyhez remélem kiváló egyéni teljesítmények párosulnak majd. A bajnoki rajtig még vár ránk a Tolna Megyei Kupa döntője, a 43. sz. Építők SK elleni MOL Magyar Kupa összecsapás, valamint két felkészülési mérkőzés, biztos vagyok benne, hogy az augusztus 21-i rajtra játékban és fizikálisan is rendben leszünk. Természetesen amelyik sorozatban elindulunk, szeretnénk maradandót alkotni, egyértelmű célunk a megyei I. osztály megnyerése, a Magyar Kupa országos főtábláján is szeretnénk minél tovább jutni, a vasárnapi, Bölcske elleni összecsapáson pedig szeretnénk megalapozni a jó szájízt az őszi tétmérkőzések sorához.”

Számunkra a 2022/23-as szezon első hivatalos meccse következik! A mérkőzésre 2022.08.07.-én vasárnap 16:30-as kezdéssel kerül majd sor a Bonyhád VLC sporttelepén. A találkozó játékvezetője Kondákor Márk, segítői Jakab Bálint és Bizderi Nikolett lesznek. A hazaiak fehér-piros, a mieink kék-fehér szerelésben lépnek majd pályára. A Magyar Kupa továbbjutás egy mérkőzésen dől majd el. Amennyiben a rendes játékidőben nem áll győzelemre egyik csapat sem, akkor 2×15 perces hosszabbítás, majd a büntetők következnek.