Edzőmérkőzés: CSÖMÖR KSK – 43. SZ. ÉPÍTŐK SK 4:2 (2:0)

  • 2022.07.23.

A szombati kánikulában, a Pest Megyei 2. osztályban szereplő (tavaly 5.) Csömörhöz látogattunk. A mieinknél csúcsrajáratottak a „szabadságolások”, ezért aztán már-már kiállási gondokkal (mindössze 2 próbázó mezőny cserével) érkeztünk a meccs helyszínére (most nem is megyünk bele, hogy ki hiányzott, mert egyszerűbb azt leírni, hogy ki volt ott).

Pedig szükség lett volna a friss emberekre, mert más módon frissíteni nem nagyon lehetett. Ugyanis a kánikula miatt a Csömöri Önkormányzat korlátozta a sporttelep vízhasználását!

A csapatunk végül a Berencsi – Lückl, Kmetykó, Demeter, Gergely – Borgulya, Örkényi, Maczinkó, Pálmai – Mészáros, Kovács kezdővel lépett pályára. A második játékrészben pályára lépett még Barsi (kapus), Béres és Czafit.

Hamar, már a 10. percben vezetést szereztek a hazaiak. Mészárostól – fault gyanúsan – szerezték meg a labdát a hazaiak, majd egy sarkalásos átadással egy az egyben mehetek Berencsi kapujára és nem is hibáztak 0:1.

Ezután Borgulya lábában volt az egyenlítés, de jó helyzetből mellé tekert.

A 36. percben Örkényi kezezése után a hazaiak szabadrúgást végezhettek el. A lövés a sorfalunkról a 11-es környékén, lesgyanúsan helyezkedő támadó elé került, aki úgy lőtt egyből a kapunkba, hogy Berencsi még beleért a labdába, de az a kapufáról a gólvonalon túlra pattant 0:2.

A félidő utolsó percében ismét Borgulya ugrott ki egyedül, de nem talált kaput. Mellette azért Kovács és Pálmai is puskázott el helyzeteket.

Fordulás után hamar szépítettünk. A próbajátékos Czafit bepassza után Mészáros talált közelről a kapuba 1:2!

Ezután végig domináltunk, azonban a hazai „játékvezető” ítéleteivel megtartotta a  hazai csapat előnyét.

Sőt a 77. percben újra betaláltak a hazaiak! 2vs1-ben vihették a labdát Barsira, kiszolgáltatott kapusunknak nem sok esélye volt a hárításra 1:3.

A 82. percben zárkóztunk. Pálmai szöglete után Maczinkó fejelt a kapuba 2:3.

A 84. percben egy kapu előtti kavarodás után már megint a hálónkban táncol a labda 2:4.

Gyengébb első játékrészt egy jobb második követte, ahol végig domináltunk. Azonban összességében azt kell mondanunk, hogy ennek így, ebben a formában kevés értelme volt (ahogy szokták volt mondani, „nem volt sportértéke„). A rekkenő, 40 fokos hőségben, rendkívül hiányos kerettel (kvázi 11-en), szinte csere nélkül, a meccset a félpályáról, az oldalvonal mellől vezető, igencsak elfogult hazai „edző-sporival” (aki egyebekben Pálmai és Kovács elleni szabálytalanság miatt sem adott büntetőt és Borgulya gólját sem adta meg) mind, mind ennek a mérkőzésnek az indokoltságát kérdőjelezte meg.

A folytatásban már komolyabb kihívások következnek. Szerdán a Heves Megyei I. osztályú Heréd LC, pénteken pedig a Pest megyei I. osztályú Felsőpakony KSK csapatával játszunk idegenben.