Edzőmérkőzés: Heréd LC – 43. sz. Építők SK 1:2 (0:1)

  • 2022.07.28.

Szerda este a Heves Megyei I. osztályú (tavaly 6.) Heréd vendégei voltunk a Markó Ferenc sporttelepen. A mögöttünk hagyott bajnoki szezonban a heves megyei alakulat megnyerte a Heves Megyei Kupán, így aztán a két együttes felkészülési mérkőzése amolyan kupagyőztesek csatájának is beillett.

A mieink hiányzói most elsősorban a középpálya közepéről és a center pozícióból voltak (támadó poszton például az egyik számításba vehető csatár sem állt rendelkezésre). Így aztán a mieink a Németh – Alassmi, Kmetykó M., Kmetykó K., Gergely – Pálmai, Röthy, Demeter, Borgulya – Koós, Mészáros kezdővel indultak neki a meccsnek, majd a szünetben érkezett Berencsi, Maczinkó, Horváth D., Rozsáli és Vida K.

Koós kényszer poszton játszott, de a gólja most sem hiányzott.

A mérkőzés köszönhetően az elmúlt hetekhez képest enyhe, borús időnek is jó iramban kezdődött. Bár mindkét csapat felért az ellenfele kapujához, a mieink többször és veszélyesebben tették mindezt.

A 13. percben egy visszatámadásunknak köszönhetően hazaiak belső védője elrontott egy átadást, Demeter pedig lecsapva a labdára 15 méterről egyből az üres kapu közepébe belsőzött 1:0. És a továbbiakban is támadásban maradtunk. Sokszor igen kreatív dolgokat csináltunk a pályán, elsősorban az ellenfelünk 16-osa környékén. Sok lehetőségünk volt az előnyünk tovább növelésére, azonban legtöbbször a hazai hálóőr védett nagyot, egy alkalommal pedig (Koós megpattanó lövésénél) a keresztléc hárított!

A második játékrész már kiegyenlítettebb volt, kevesebb helyzet alakult ki a pályán. A hazaiak végül, a 78. percben egy 16 méteres jobb felsőbe vágódó bombával egyenlítettek 1:1A végszó azonban a miénk lett! Előbb még a felfutó Horváth D. révén a kapufát találtuk el, majd a 82. percben Demeter ívelt a védelem mögé, Koós elé, aki a kifutó kapus átemelve, 16 méterről a rövid jobb alsóba helyezett 2:1.

szabadrúgáshoz készülődve. Balra Koós, jobbra Vida (5), háttérben Maczinkó.

Összességében egy jóiramú, sportszerű mérkőzésen megérdemelten nyertünk (bár az eredmény ilyenkor még nem elsődleges).

A folytatásban pénteken 18:30-as kezdéssel a Pest Megyei I. osztályú Felsőpakonnyal játszunk idegenben.