Edzőmérkőzés: 43. sz. Építők SK – Gyöngyösi AK 2:2 (2:1)

  • 2022.08.12.

Csütörtökön, az utolsó nyári felkészülési mérkőzést játszották a mieink. Ellenfelünk a Hevesi megyei I. osztályú (tavalyi  7.) Gyöngyös csapata volt. Télen, januárban az edzőtáborban már megmérkőztünk velük, akkor 3:0-ra nyertünk. Most előzetesen nem vártunk ilyen jó eredményt. Ugyanis a csapat láthatóan még nem heverte ki a vasárnapi kupa meccs 120 percét.

Borgulya a kimaradt ziccerei után okos gólt szerzett

Az első félidei csapatban zömében azok kaptak szerepet akik Bonyhádon nem, vagy alig játszottak. Így kezdtünk: Berencsi – Lückl, Kmetykó M., Kmetykó K., Gergely – Alassmi, Pump, Fodor, Borgulya – Béres, Nemes. A második játékrészre érkezett Barsi, Horváth D., Demeter, Maczinkó, Pálmai, Koós, Csernák, az utolsó 20 percre pedig beállt Ovszák és Ábrahám is.

Ezen a délutánon Rozsáli nyaralás, Röthy, Kovács és Mészáros egyéb program, Örkényi sérülés miatt hiányzott, Németh pedig pihenő napot kapott.

Munkában a Gyöngyösi védelem

Az első játékrész első felében igen kapkodva, igencsak pontatlanul játszottunk. Ebben az időszakban Berencsi két bravúrja is kellett, hogy ne kapjuk gól és egyszer a kapufa is kisegített minket. Elől Borgulya lábában volt és maradt is a gól (egyszer a kapufát, egyszer a kapust találta el, egyszer pedig mellé lőtt nagy helyzetben). Végül a 29. percben egy fejes góllal meg  is szerezte a vezetést a vendég együttes 0:1. A válasz gyorsan érkezett! Egy beadás utáni lecsorgót Fodor 16 méterről okosan belsőzött a kapu bal oldalába  1:1. A félidő hajrájában, a 41. percben a vezetést is átvettük! Egy kiugratás után Borgulya egy csel után 19 méterről emelt a kifutó kapus felett a hálóba 2:1.

Fordulás után nagyban nem változott a játék képe. Helyzet itt, helyzet ott jellemezte a meccset.  Az 58. percben egyenlített a vendég gárda. Egy szépen kijátszott akció végén , közelről lőttek a kapunkba 2:2. A folytatásban kiugratás után Pálmai szerezhetett volna ismét előnyt nekünk, de a kapusba lőtt. A túloldalon pedig, a 68. percben Lückl eladott labdáját követően büntetőhöz jutott a Gyöngyös, amit fölé lőttek!

A végén maradt, az igazságosnak mondható 2:2.

Ezt követően már kizárólag a tétmeccseké a főszerep. Augusztus 19.-én (19-órai kezdéssel) számunkra megkezdődik a bajnoki pontvadászat, az újonc TF csapatát fogadjuk majd a III. Kerület pályán.