Edzőmérkőzés: Gödöllői SK – 43. sz. Építők SK 3:2 (1:2)
Szombaton idei első nagypályás mérkőzésén lépett műfűre csapatunk. A műfű megjelölés igencsak idézőjeles, ugyanis a pályát hó és latyak borította. Ellenfelünk a Pest Megyei I. osztályú, tavalyi bajnok, idei őszi 2. Gödöllői SK volt. A hazai „Bikák” egy héttel korábban kezdték meg a felkészülésüket és túl is vannak már egy felkészülési mérkőzésen. Az NB3-as Újpest FC II ellen léptek pályára és 0:3-ra végeztek.
A mieink igencsak szűk kerettel érkeztek az idegenbeli mérkőzésre. Természetesen még nem tarthatott a csapattal együttesünk házi gólkirálya, a műtétje után lábadozó Kovács Marcell. Mellette, az első héten sajnálatos sérülést összeszedő Barsira és Demeterre sem lehetett számítani. Szintén kisebb sérüléssel bajlódik Mészáros, a biztonság kedvéért ő sem lépett pályára. Mellettük Kmetykó K. és Ovszák iskolai elfoglaltság, Nemes és Pump pedig „telelés” miatt nem játszhatott.
A mieink az alábbi felállásban kezdtek: Németh – Lückl, Kmetykó M., Gergely, Alassmi – Koós, Trombola, Röthy, Örkényi, Pálmai – Csernák. A szünetben pályára lépett: Berencsi, Horváth D., Borgulya, Maczinkó és Hujbert.
Az első félidőben egész jól mozogtak a fiúk. Előbb Csernák beadása után Pálmai lőtt közelről a hazai kapuba (1:0), majd Csernák szerzett szemfüles, felsőléc „kapufás” gólt (2:0). Az első fél óra egyértelműen a mienk dominanciáját és helyzeteit hozta. Az utolsó negyedórában a hazaiak is éledezni kezdtek, ekkor már Némethnek is be kellett mutatnia egy nagy védést. A félidő hajrájában Alassmi felesleges faultja után büntetőből szépített a Gödöllő (2:1).
Fordulás és cserék után kiegyenlített lett a játék. Az utolsó 20 percre újabb (vissza)cserék következtek, ami már láthatóan igencsak felborította a játékunkat. Ebben az időszakban Berencsinek kellett védenie ziccert két alkalommal is. Sőt a fordítás is összejött a hazaiaknak, előbb egy kiugratás után egyenlítettek (2:2), majd az utolsó percekben egy pontrúgás után fejesből a győzelmet is megszerezték (2:3). Pálmai még a 90. percben egalizálhatott volna, de szélsőnk a kiugratása után a kapussal szemben mellé lőtt!
A vereség ellenére, összességében mégsem lehetünk elégedetlenek. Tartalékos csapattal (több poszton kényszermegoldást alkalmazva), ráadásul irreális pályán viszonylag jó meccset játszottunk a bő kerettel szereplő, szünetben sort cserélő Gödöllő ellen.
Jó teljesítményt nyújtott ezen a napon; Lückl, Röthy, Örkényi, Koós és Csernák.
A folytatásban – remélhetően teljesebb kerettel – szerdán 17-órai kezdéssel a BVSC-Zugló csapatával mérkőzünk meg a Szőnyi úton.


