Edzőmérkőzés: 43. SZ. ÉPÍTŐK SK – AIRNERGY FC (U19) 7:3 (4:2)
2015.07.31. péntek 18:30, Fáy utca (Mészöly Kálmán műfüves pálya):
Haraldseid (Kires 46p) –
Kavalecz (Supka 60p), Sztranyovszky (Örkényi 70p), Kovács (Probáld 46p), Gergely –
Bakay (Fodor 60p), Nika (Mészáros 46p), Demeter (Bita 46p), Érsek (Makk 46p) –
Vécsi (Nagy M. 70p), Szabó (Reményi 65p)
Gól: Vécsi, Kovács (11-es), Szabó, Bakay, Vécsi, Gergely, Vécsi
Gólpassz: -, Érsek, Vécsi, -, Makk, Vécsi, Gergely
Jók: Kavalecz, Probáld, Gergely, Bakay, Nika, Demeter, Vécsi, Szabó, Mészáros
A Mészöly Kálmán műfüves pálya nyári felújítását követően az első hazai edzőmérkőzésünket játszottuk. Ellenfelünk a „saját” U19-es utánpótlás csapatunk, az Airnergy FC gárdálya volt. Már a bevonuláskor látszódott, hogy ezek a srácok már nem gyerekek, legalábbis méretre nem. Szép szál legények voltak, különösen a védelemben. A mérkőzést mondhatjuk főpróbának is, mert a jövő héten minket is elér a nyaralási láz. A következő héten, az utolsó két edzőmérkőzést jópár meghatározó ember nélkül lesz kénytelen lejátszani a csapat.
Meglepően jól kezdtek a fiatalok. Az első tíz percben többet volt náluk a labda, ügyesen járatták. Igyekeztünk letámadni, kevés sikerrel. Az első negyedóra végéhez közeledve meg is szerezték a vezetést. Egy szöglet utáni lecsorgó labdát a vendég játékos bődületes erővel bombázta a bal felsőbe 0:1. Kissé szerencsés góllal szinte azonnal sikerül válaszolni, egy röviden hazaadott labdára Vécsi csapott le és csapatkapítányunk mostanában az ilyet nem szokta elhibázni, most sem tette, okosan a hálóba a passzolt a kifutó kapus mellett 1:1.
Fokozatosan egyre inkább fölénybe kerültünk, egyre többet volt nálunk a labda. Szabó fejese és Vécsi lövése alig tévesztette el a kaput. A 20. percben ismét vezetést szereztek a vendégek. A 16-os vonalán kevergetett a vendég támadó, igazán senki sem támadta a védelemből, így aztán lövésre szánta el magát, a labda pedig a változatosság kedvéért most a jobb felésőbe vágódott védhetetlenül 1:2. A fiatalok előnye most sem tartott ki néhány percnél tovább. Bakay ment el a jobb szélen, visszagurítása Érseket találta meg, aki tolt egyet a labdán, hogy lövésre lendíthesse a lábát, de felszedték az ütőjét. Büntető! Kovács a jobb felsőbe bombázott 2:2 (videón a gól).
A félidő felétől már folyamatos nagy nyomást gyakoroltunk az ellenfelünkre. Gyorsan pontosan játszottunk, csak idő kérdese volt, hogy mikor érkeznek a további gólok. A 35. perceben Vécsi ugratta ki a mélységből induló Szabót, aki rávezette a kapusra a labdát, majd higgadtan a bal alsóba gurított 3:2. A 40. percben Bakay cselezte be magát a 16-oson belülre, a kapust is elfektette és a kapu közepébe gurított 4:2.
Fordulás után is nagy iramot diktáltunk, a fiatalok egyre inkább – a cserék ellenére – fáradtnak tüntek. A gólok is futószallagon érkeztek. Makk baloldali bepassza kapus segédlettel Vécsihez került, aki közelről nem hibázott 5:2. Majd egy rajzolt támadás során, a bal oldalról fellépő Gergely játszott Vécsihez, az egyből visszakapott labdával védőnk a 16-oson belülre lépet és mértani pontossággal, laposan a bal kapufa tövéhez lőtt 6:2. Az utolső gólunknál Gergely, kölcsönkenyér visszajár alapon játszott Vécsihez, aki most sem hibázott és 3. gólját szerezte 7:2.
A góljaink mellett jópár helyzetünk is kimaradt. Hogy csak néhányat említsünk, Gergely a góljához hasonló helyzetben, a kapusba lőtt, majd Probáld káprázatos 22 méteres szabadrúgását hatalmas bravúrral piszkálta ki a jobb felsőből a kapus. Az utolsó gól a vendégeké volt, változatosság kedvéért ez is hatalmasra sikeredett. Egy jobbról, laposan bejátszott labdát a vendégek centere,14 méterről egyből, nagy erővel a hosszú jobb felsőbe tekerte. Kires vetődött, de védhetetlen volt a lövés 7:3.
A fiatalok rendkívül szevezetten és taktikusan játszottak. Meccsen sok volt az egy az egy elleni párharc, amiben a fiatalok felvették a kesztyűt. A mérkőzés jól szolgálta a felkészülésünket. Láthatóan csapatuk továbbra is kirobbanó erőben és jó formában van. Ráadásul a keretből játéklehetőséget kapott összes játékos ma is bizonyított, tulajdonképpen gyenge teljesítmény nem is volt. Technikai vezetőnk, Szabadi Eszter a mérkőzés után még egy kis házi süteménnyel is kedveskedett a fiúknak, ami el is fogyott mindegyszálig. Jövő héten kedden edzés, szerdán pedig a megye1-es Üllő csapatához látogatnak a fiúk.






