BLSZI 28. forduló: CSEPEL UFC – 43. SZ. ÉPÍTŐK SK 0:1 (0:0)
2023.05.13. szombat 17:30 Hollandi úti sporttelep
Németh 6,5 –
Ovszák 5 (Lückl 46p 6), Kmetykó M. 6, Kmetykó K. 6, Alassmi 6,5 –
Laukó 5 (Szűcs 61p 6), Pump 5 (Maczinkó 46p 6), Röthy 7, Mészáros 6,5, Koós 6 (Pálmai 84p 0) –
Csigi 6,5 (Csernák 88p 0)
további cserék: Gerencsér, Hujbert
Gól: Csigi (62p)
Gólpassz: Koós
Sárga: Kmetykó M (41p), Maczinkó (76p), Lückl (88p)
Dr. Hevesi Tamás (vezetőedző):”Az első félidőben még volt gondunk, labdavesztés után többször is a középpályánk mögé került a labda és csak üldöztük az ellenfél játékosait. Fordulás után stabilabbak lettünk, kevesebbet hibáztunk, elől pedig a megint többször tudtunk villanni. Így aztán egy szoros mérkőzésen, egy erős ellenféllel szemben sikerült értékes 3 pontot szereznünk.”
Emecz Viktor (másodedző):”Egy döntetlen szagú mérkőzést sikerült javunkra fordítani. Az első félidőben sok hibával játszottunk, de az ellenfél nem tudott belőle építkezni. A második félidőre a cserék révén feljavultunk és helyzeteinkből egyet értékesíteni tudtunk. Gratulálok a srácoknak a győzelemhez, ezzel bebiztosították 5. helyünket a bajnokságban.”
Még nem jártunk a Hollandi úton, pedig igen kellemes futball „kuckó”. Különösen a Duna parti büfé dob nagyot a sporttelep hangulatán. Bár a meccs után jót ettünk, ittunk is, mégsem ezért jöttünk elsősorban Csepelre, hanem játszani. Ellenfelünk a tavasszal jól szereplő UFC csapata volt (most nem megyünk bele ismét a Csepel szétválásának történetébe), akik jelenleg a 7. helyet foglalták el a tabellán és a mérkőzés előtt még (a szintén 40 pontos Gázgyárral egyetemben) nekik is meg volt a matematikai esélyük arra, hogy behozzák és akár meg is előzzék a 47 pontos, 5. helyen álló Mieinket.
Nálunk – az utóbbi időben ilyet sem nagyon mondhattunk – minden változatlan volt az elmúlt héthez képest. Sőt olyannyira is igaz ez, hogy egy az egyben a Tesi elleni kezdővel vághattunk bele ebbe a meccsbe is.
Akár kellemetlenül is kezdődhetett volna számunkra a mérkőzés. A 2. percben Ovszákot futották meg a bal szélen, a lapos centerezésre Sulyok érkezett és egy átvétel után 12 méterről a kapunkra zúdította volna a labdát, ha Röthy ott nem terem és nem „hárítja” szögletre a labdát!
A 4. percben Koós jobbról hozta keresztbe a labdát a hazai térfélen, majd a bal szélen érkező Alassmit szöktette, aki az alapvonalig vezette a labdát, a lapos, lövésszerű beadása pedig a rövid kapufáról pattant ki!
Negyedóra mezőnyjáték következett, melynek a végén ismét mi veszélyeztettünk. A 19. percben szép akciónk futott a bal szélen Csigi és Alassmi játszott össze kis passzokkal, majd utóbbi a rövid ötösön helyezkedó Koóshoz játszott, aki fordulásból kapura lőtt volna, de most meg a hazai blokk volt a helyén.
A 23. percben Kmetykó K. csapott össze Horváthal a 16-osunk közelében, a labda a hazai játékosnál maradt, végül Kmetykó M-nek kellett a büntetőterületen belül becsúszva szerelnie a lövésre készülő játékost.
A 25. percben a Fortuna fogta a kezünket! Harun váratlanul 20 méterről ballal (kissé jobbról) elemi erővel küldte a kapunkra a labdát, a vetődő Németh már verve volt, de a labda a keresztlécet találta el és onnan vágódott vissza a mezőnybe!!!
A 28. percben most kissé balról vehették célba a kapunkat a hazaiak! A 20 méteres a sorfalunkon megpattanó szabadrúgást Németh magabiztosan fogta a röviden.
A 30. percben egy jobb oldali bedobás után kifejelt labdát Laukó 16 méterről egyből küldte kapura, de 2-3 méterrel eltévesztette a hosszú bal alsót.
A 40. percben Tolnay veszélyeztetett, 17 méteres lövése 1 méterrel ment a bal alsó mellé.
Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, azonban a hazaiak a mezőnyben valahogy élesebbnek tűntek. Középpályán gyorsabban értek oda, hamarabb csaptak le a lecsorgó labdákra. Láthatóan ezt észlelte a kispadunk, mert szünetben kettőt is cseréltünk.
Fordulás után a hazaiak veszélyeztettek először. A 48. percben egy jobb oldali sarokrúgást követően Tóth 8 méterről fejelt Németh kezei közé.
A 49. percben mi is villantunk, Csigi 25 méteres szabadrúgását húzta le a hazai kapus.
Az 50. percben kis híján vezetést szereztünk! Koós jobb oldali lapos – egy védőn megpattanó – a kapu elé játszott labdáját Boros kapus kivetődve középre ütötte, pont Mészáros elé, irányítónk az azonban 11 méterről az üres kapu helyett összezáró védőkbe lőtte a labdát, a lecsorgó balra Laukó elé került, aki pedig 10 méterről az égbe lőtt!!!
Az 55. percben viszont megint a hazaiak előtt adódott nagy helyzet! Jobb oldali szöglet után a védőinkről lecsorgó labdát Tolnay 11 méterről zúdította nagy erővel a kapunkra, szerencsénkre pont oda, ahol Németh állt, kapusunk kiöklözte a labdát, így azonban Harun ismételhetett, de ő pedig 7 méterről, 1 méterrel a jobb sarok mellé fejelt!!!
Az 58. percben igazán formás akciót vezettünk középen! Mészáros szerzett labdát a középkörben, majd Csigi és Koós volt a labda útja, végül a támadást kisérő Mészáros került kiugratásra, de irányítónk utolsó (előtti) labdaérintésével hosszan tolt és így a kifutó kapusé lett a labda!
A 62. percben megszereztük a vezetést! Egy jobb oldali bedobás után Szűcs birkózott meg a labdáért a büntetőterületen belül, ami Maczinkóhoz került, aki egyből kitette jobbra Koóshoz, szélsőnk pedig mértani pontossággal tekerte a labdát középre, pontosan Csigi fejére, aki 5 méterről a bal alsóba bólintott 1:0!
Fokozta a támadásait a hazai csapat! A 70. percben egy jobb oldali sarokrúgást követően 16 méterről célozták meg a Németh kapuját, a labda a védőink testéről oldalra, jobbra pattant, Tolnay pedig éles szögből 10 méterről magasan fölé bombázott!
A 73. percében Csigi lekészítését Mészáros 16-ról laposan a jobb sarok felé helyezte, de Boros eldőlve könnyen fogta a kísérletet.
A 78. percben Csigi ívelt a nagy lendülettel érkező Koós elé, aki a 16-os sarka közelében ügyesen befelé cselezett a védője mellett, aki két kézzel ellökte (feltartotta) a szélsőnket, azonban ez az eset nem lépte át a játékvezető ingerküszöbét és nem ítélt büntetőt a javunkra!
A 83. percben Horváth végezhetett el egy pontrúgást kissé jobbról, a kapunktól 17 méterre. A rövid felé lőtt labdát Németh magabiztosan lehúzta.
A 85. percben majdnem kiegyenlített a hazai együttes! Egy jobb oldali akció végén laposan bejátszott, kissé a támadó mögé érkező labdát Tolnay bravúrosan sarokkal kapura húzta, szerencsénkre a gólvonal előtt helyezkedő Kmetykó M-ben elakadt a labda (majd balra, oldalra csorgott)!!! Feltehetően védőnk maga sem tudja, hogy mentett meg bennünket a góltól!
A 91. percben majdnem két cserénk zárta le a meccset! Pálmai a félpálya közelében vett le remekül egy magasan érkező labdát, majd nagyszerűen szöktette középen Csernákot, aki megfutotta az emberét és egészen a kapuig nyargalhatott azonban a büntetőterületen belül a kapussal szemben lelassított, így mielőtt lőhetett volna szemből a kapus, hátulról a visszaérő védő csúszott rá és a szabályosság határát súrolva szerelték a támadónkat!!!
A 93. percben még volt egy sanszuk a hazaiaknak az egalizálásra. Az időntúli 17 méteres szabadrúgás a sorfalunkról szögletre pattant, de a sarokrúgásra már nem maradt idő, a játékvezető lefújta a mérkőzést.
Összességében – a Tesi mérkőzéshez hasonlóan – egy nehéz, fizikális meccsen vagyunk túl. Kiegyenlített mérkőzés volt, ahol döntetlen talán jobban megfelelt volna a játék képének, de pont ez emeli a győzelmünk értékét. Tulajdonképpen egyszerű játék a futball. Hátul masszívan védekezz, elől pedig villants néhányat! Mi pedig ezt tettük. Nem vitásan volt, hogy a támadásainkba belehibáztunk, főleg az első játékrészben voltak fájó labdavesztéseink, de aztán csak kisegítettük egymást. A II. félidőben már kevesebb hibával játszottunk, különösen a játékrész első felében. A meccs hajrájában pedig szükség volt a jó védekezésre is. Külön meg kell emlékeznünk Csigi Ádám teljesítményéről! Vélhetően nem Őt választanánk a csapatból a Maraton lefutására, de azért a 9 bajnokin szerzett 9 gólja (1 kupa meccsen pedig 1 gól), több mint bravúros teljesítmény! Győzelmünkkel eldőlt, hogy az 5. helynél rosszabbak már nem lehetünk a bajnoki pontvadászatban, ami lehet, hogy kicsit csalódás az ősz után, de a tavalyi 8. helyhez képest mindenképpen előrelépés.
Jövő héten ismét Csepelre, a 3. helyezett, friss Budapest Kupa győztes Csepel-Csep-Gól FC csapatához látogatunk, 18-órás kezdéssel.










