BLSZI 29. forduló: CSEPEL-CSEP-GÓL FC – 43. SZ. ÉPÍTŐK SK 2:2 (0:1)

  • 2023.05.21.

2023.05.20. szombat 18:00 Csepel Béke téri stadion

Németh 7,5 –

Ovszák 5 (Gergely 57p 7), Kmetykó M. 7,5, Kmetykó K. 7, Alassmi 7,5 –

Laukó 6, Pump 7,5, Mészáros 7,5, Koós 7,5 –

Csigi 6 (Gerencsér 94p 0), Csernák 5,5 (Szűcs 56p 6)

további cserék: 

Gól: Koós (18p), Gergely (75p)

Gólpassz: Mészáros, Alassmi

Sárga: Pump (62p)

Dr. Hevesi Tamás (vezetőedző):”Sajnos – tavasszal már nem először – azt kell mondanom, hogy a győzelmünk elsősorban a kispadunk hosszán múlt. Akik itt voltak, azok mindent megtettek és jól is teljesítettek, de a mérkőzés végére elfáradtak. Ennek ellenére idegenben ez egy jó eredmény. Ma is bizonyítottuk, hogy nem véletlenül tartozunk az élbolyhoz. Gratulálok a fiúknak.

Szuhai Attila (asszisztens edző): „Bár nehézségeink a sok hiányzóval tetőztek, de mégis nagy elszántsággal készültünk a mérkőzésre. Dolgozott bennünk a revans utáni vágy. Ellenfelünk több sérülést is okozott kulcsjátékosainknak, akik közül a góllövő listát is egy ideig vezető Kovács Marcell november 19.-e óta történt sérülését követően sem térhetett vissza a pályára, Röthy Martinnak pedig a bordája repedt meg. Talán egy jobbulást kívánó üzenet beleférhetett volna ellenfelünknek. A kupában is érdemtelenül búcsúztunk ellenük. Ezernyi sebből vérezve elért döntetlenünk némi vigaszt jelent, bár nagy esélyt szalasztottunk el, mert rászolgáltunk volna a győzelemre. Így is nagyon gratulálok az egész csapatnak!”

Szombaton nyárias melegben látogattunk a Csepelre, a Béke téri „retro” stadionba. Előzetesen kíváncsiak voltunk, hogy a közel egy hétig szakadó eső milyen hatással lesz a pályára (egyáltalán lesz-e meccs), de aztán az időjárás kegyes lett és pénteken elállt az eső, szombatra pedig a 30 fokos melegen tűző nap szárította a pályát, ami így igazán játékra alkalmassá vált.

A meccs elsősorban a hazaiaknak volt fontos, hiszen a 2. helyen elérése sokat jelenthet akkor, ha a már bajnok Unione végül nem vállalja az NB3-as megmérettetést (illetve az osztályozót). Szóval ezért az elméleti lehetőségért a REAC és a Csepel rivalizálhat egymással az utolsó két fordulóban.

Ezzel szemben a mieinknek már tét nélküli a volt ez a meccs. Az 5. helyen végeztünk, innen már se előbbre, se hátrébb nem vezethet az út számunkra, a két utolsó mérkőzés eredményétől függetlenül. Ettől még ez persze nem azt jelentette, hogy eleve feltett kézzel mentünk Csepelre. Bár az előjelek nem voltak kedvezőek, ugyanis mindössze 2 mezőnycserénk maradt a mérkőzésre! Sajnálatos módon a tartós sérültjeink mellett, a még számításba vehető játékosok közül, Hujbert osztálykirándult, Röthy wellnessre ment, Borgulya dolgozott, Nemes vélhetően leállt, Pálmai lebetegedett, Maczinkó és Lückl pedig 5 sárgás lett a múlt héten. Látva a távolléti okokat, úgy látszik egy kicsit „amatőrre” váltottunk a bajnokság hajrájára.

Ennek ellenére akik „eljöttek” azokon egyből érezhető volt, hogy akarnak és tudnak is ma futballozni. Mint az előzetesen is várható volt, a hazaiak léptek fel támadólag. A 11. percben Alassmi labdavesztése után Zsivóczky-Pándel célozta meg 13 méterről laposan a rövid jobb alsót, de Németh gyors vetődéssel leért a labdára.

A 13. percben Németh Z. 20-ról próbálkozott és a labdája 1 méterrel kerülte el a bal felső sarkot.

Laukó (14) lövését néhány pillanat múlva védi Szűcs!

A 14. percben már Németh bravúr is kellett, hogy 0:0 maradjon az állás. Egy felpasszt Zsivóczky-Pándel ügyesen átlépett, a labdával Torda mehetett a kapunkra, Kmetykó K. gyömöszölte ugyan a támadót, de ennek ellenére a hazai játékos lőni tudott, a 7 méteres, hosszúra helyezett labdát Németh lábbal bravúrral védeni tudta!

Ezután mi is villantunk! A 16. percben Koós a saját térfelének közepétől (a bal szélről) kezdett nagy lendületes cselsorozatba, 3 hazai játékoson is átverekedte magát, végül a hazai térfél közepén, utolsó emberként Gauzer parancsolt megállást a szélsőnknek (sárgát is kapott érte).

Pump önbizalommal telten, jól játszott ma!

A 18. percben némileg váratlanul megszereztük a vezetést! Mészáros a hazai térfél közepén külsővel nyesett a 16-os vonalán helyezkedő hazai védelem mögé, elsőre úgy nézett ki, hogy Csiginek szánta a labdát, azonban végül a mélységből induló Koós csapott le a játékszerre, majd elvitte a labdát a kifutó kapus mellett, aki vetődve belekapott ugyan a labdába, de megszerezni nem tudta, viszont megtörte a játékosunk lendületét, aki azonban korrigálni tudott és estében 7 méterről az üres kapuba kanalazott 1:0!

Koós gólját ünnepli a csapat!

A 19. percben hazai szögletvariáció következett. A balról laposan belőtt labdát ketten is átlépték, végül Zsivóczky-Pándel 15 méterről egyből a jobb alsót célozta meg, de Németh magabiztosan fogta a nem túl erős lövést.

A 23. percben szép adogatást követően Laukó került lövőhelyzetbe és estében 16 méterről célozta meg a kapu rövid jobb oldalát Szűcs azonban szép vetődéssel hárítani tudott! A kipattanóra az alapvonal közelében Csigi csapott le és a laposan középre játszott és Csernáknak szánt labdát egy védő mentette ki a kapu előteréből!

A 33. percben Mészáros szabálytalankodása után a sértett Zsivóczky-Pándel végezhetett el szabadrúgást a 16-os jobb sarka közeléből. A rövidre nyesett labdát olvasta Németh és könnyen lehúzta.

A hazaiak szabadrúgása néhány pillanat múlva Németh kezében hal el.

A 36. percben Pócsa 19 méterről laposan célozta meg a bal alsót, a labda bal kapufáról pattant a vetődó Németh fejére és onnan (szerencsére) oldalra!!

A 38. percben a felfutó Ovszák jobb oldali beadása után és középen kavarodás alakult ki, melynek végén Laukó 10 méteres lövése vágódott le a védők blokkjáról.

A hazaiak (Zsivóczky-Pándel) és a mieink (egyik) legjobbja (Kmetykó M.) harca a labdáért.

A 43. percben jobb oldali hazai szöglet után, megcsúsztatott labda a hosszú oldalon hagyta el a játékteret.

AZ első játékrészben a hazaiak léptek fel támadólag, de azért ezt nem fejvesztve tették. Labdavesztés után egységesen visszazártak a saját térfelükre. Meg is volt az okuk erre, mert Koós és Pump rágyorsításai nem voltak veszélytelenek. Sőt, ha Csernák és Csigi egy kicsit mozgékonyabb, dinamikusabb ma, még több veszélyt jelenthettünk volna a hazai kapura. Ugyanis jópár olyan lehetőségünk is volt ahol csupán egy (pontos) passzra, vagy egy dinamikusabb mozdulatra voltunk a nagyobb helyzettől.

A 43-as fanatikusokat még a rács sem tarthatja vissza!

Fordulás után még inkább rákapcsolt a Csepel! És sajnos ennek hamar meg is lett az eredménye, igaz ehhez a mieink hathatós segítsége is kellett.

Zsivóczky-Pándel büntetőjével először egyenlített a Csepel.

Az 53. percben egy bal oldali hazai bedobás után Ovszák az alapvonaltó 3 méterre, a 16-os vonalán (teljesen értelmetlenül) becsúszva egyszerűen letarolta a hazaiak szélsőjét(!?). Így aztán hazaiak ismét hozták az egy meccs egy büntető átlagot, más kérdés, hogy ennek a büntetőnek a jogosságán nehezen lehetne vitatkozni. A labda mögé Zsivóczky-Pándel állt és higgadtan a balra mozduló Németh mellett a jobb alsóba helyezett 1:1.

Az 56. percben Pócsa 16 méterről leadott lövésébe Torda fejelt bele az ötös környékén és így a labda magasan fölé szállt.

A támadó Csigi vezérletével, a védelmünk munkában

Az 58. percben Pump 20 méteres életerős bal lábas lövése szállt fölé.

Ekkor már látható volt, hogy erősen fáradni kezdett a csapatunk.

Mészáros (17) ha kellett cselezett, ha kellett osztogatott, ha kellett védekezett.

A 60. percben ismét egy Németh bravúr következett! Torda húzott befelé jobbról, majd ballal 9 méterről a hosszút célozta meg, kapusunk azonban gyors vetődéssel szögletre ütötte a labdát!

A 65. percben Vörös, az előbbihez hasonló helyzetben külsővel tekert (méterekkel) a bal felső mellé.

A 75. percben viszont ismét mi szereztünk gólt! Mészáros szöktette a jobb szélen Alassmit, aki egy oda vissza csellel beültette a hintába a védőjét, majd az alapvonalról befelé húzott és félmagasan középre emelte a labdát, ami elment a középen érkezők előtt (Koóst még érintette is), azonban végül így lett jó, mert a hosszún Gergely egyedül kaphatta és 8 méterről egyből a hosszú jobb alsóba helyezett 2:1!

A kapitány újra a pályán! Gergely Viktor több mint egy hónapos kihagyás után góllal tért vissza!

Tovább fokozódott a hazai nyomás, kellett volna cserélni, de nem volt már senki sem a padon! Eközben a hazaiak a fél csapatukat megfrissítették!

76. percben ismét Némethen volt a világ szeme, most egy 8 méteres feje fölé tartó lövést ártalmatlanított.

Németh Z. (9) és Kmetykó K. párharca.

A 78. percben egy kiugratás után Németh Z. éles szögből célozta meg a kapunkat, de a mi Némethünk ismét hárítani tudott!

A 86. percben egy jobb oldali szöglet után a rövidre érkező Szabó a hosszú sarok mellé csúsztatott.

A 88. percben ismét egy Németh bravúr következett, most egy 20 méteres lövést tolt fölé a levegőben úszva!

A 89. percben Vörös fordult be középen és a jobb alsó felé passzolt 13 méterről, Németh rendkívül nyugodtan kísérte az alapvonalon túlra, miközben a labda a kapufa külső tövét is érintette.

Sajnos nem bírtuk ki!

És végül nem húztuk ki! A 90 . percben balról jobbra, jobbról balra, majd onnan ismét középre ívelték a hazaiak a labdát, a mieink vélhetően erősen beszédültek ebbe, mert a végén, középről Bende, igencsak tiszta helyzetből, 1 méterről felugorva fejelt a kapunk közepébe 2:2.

A hosszabbítás utolsó 4 percében már érdemleges nem történ, hacsak az nem, hogy időhúzó jelleggel még a cserekapusunkat is pályára küldtük mezőnybe!

Koós ha megindul, nehezen tartható!

Összességében nem lehetünk elégedetlenek….vagy mégis!? Az első játékrészben, 15 perces hazai nyomást követően kiegyenlített játék következett, ahol a gólunk és a néhány helyzetünk mellett egy kisebb pontossággal, több kellemetlenséget is tudtunk volna okozni a Csepelnek. Azonban ehhez a támadások végén pontosabb beadások, vagy passzok kellettek volna. Fordulás után rákapcsolt a hazai csapat és a mieink egyre hátrébb szorultak. Ahogy múlt az idő egyre inkább érezhető volt, hogy kellett volna még 3, de minimum 2 csere. Mert bizony az egész héten betegeskedő Koósra, a kisebb sérüléssel bajlódó Laukóra, vagy a szintén nem 100%-os Csigire is ráfért volna a pihenés, a csapatra meg a frissítés. Sajnos nem volt. Így kiénekelték a végén szánkból a sajtot. Tény, hogy érett is a gól a végén. Ennek ellenére a lehetőségeinkhez képest ez egy jó eredmény. A pályára lépők nagyon szervezetten futballoztak és igazi csapatként viselkedtek. Emellett volt több igazán klasszis teljesítmény (és megoldás is) nálunk. Németh a kapuban nagyszerűen teljesített, több bravúrja is volt. Mezőnyben pedig Kmetykó M., Pump, Mészáros és Koós (ameddig ki nem purcant) játéka ma tényleg kiemelkedő volt.

A bajnokság záró mérkőzésén (30. fordulóban) hazai pályán, szombat 17-órai kezdéssel fogadjuk a 4. Budafoki MTE II csapatát.