Beharangozó!

  • 2023.05.25.

A szezonzáró következik szombaton, a bajnokság utolsó mérkőzése. Az 5. helyen végző mieink a 4. helyezett Budafok II csapatát fogadják. A presztízsen kívül már nincs különösebb tétje a mérkőzésnek, vagy talán csak az, hogy melyik csapat zárja szebben a pontvadászatot. Az esélyek kiszámíthatatlanok. Attól is függhet, hogy a vendégeknél hányan játszanak vissza az NB2-es első csapatból, illetve, hogy nálunk sérülés, betegség, vagy egyéb okokból hányan mondják vissza a játékot.

Ősszel a Budafok nyert 0:1-re, de előtte egy komoly győzelmi sorozatunk volt ellenük. 2021/22-ben 4:2 és 2:1, 2020/21-ben 2:1 és 2:2, 2019/20-ban 2:0, ősszel a covid miatt nem játszottak a csapatok.

Mindentől függetlenül jó lenne szépen zárni ezt a felemásra sikeredett tavaszi szezont.

Az őszi idegenbeli mérkőzésen Alassmi (2) és Koós igyekszik labdát szerezni.

A bajnoki mérkőzésre szombaton, május 27.-án szombaton 17:00-órás kezdéssel kerül sor a III. Kerület TVE sporttelepen. A mérkőzés játékvezetője ifj. Czakó Tibor, segítői  Rózsa Gergely és Sveda Marcell lesznek. A vendégek piros-fekete szerelésben játszanak, a mieink pedig kék-fehér csíkosban lépnek majd pályára.