Edzőmérkőzés: 43. sz. Építők SK – Martonvásár SC 3:0 (0:0)

  • 2023.07.29.

A mieink immár a 4. edzőmérkőzésüket játszották pénteken, de ez volt az első hazai fellépésünk. Az eddigi mérleg nem túl szép, 3 meccs három vereség. 14. kapott és mindössze 3 rúgott góllal. Tanulságos viszont, hogy minden meccsen az utolsó negyedórában nyílt ki az a bizonyos olló, ekkor szedtünk be mindig 2-3 gólt. Persze az erőlét különbözősége a csapatunk felállásának változatossága és a próbázók nagy száma (és szintje) miatt ezekből az eredményekből nem lehet döntő következtetéseket levonni.

Mostani ellenfelünk a tavalyi Fejér Megye I-es pontvadászat 15. helyezettje a Martonvásár csapata volt, akik a gyenge bajnoki szereplés ellenére, mégis megőrizték az első osztályú tagságukat.

A mieinknél ma sem lehetett teljes merítésről beszélni, jópár játékos hiányzott a keretből. Gergely, Ovszák, Alassmi, Röthy, Kmetykó K., Rozsáli és Mészáros különböző okok miatt távol maradt ezen a napon. Ellenben ismét volt 3 próbázónk.

A mieink ebben az összetételben játszottak ezen a napon: Unger (Berencsi 30p, Németh 60p), Ancsin, Kmetykó M., Páll-Bohus, Horváth D. (Maczinkó), Pongrácz (Borsos 45p), Laukó, Csiki, Pálmai (Nyíri 45p), Molnár (Gyurkó 45p), Kocsis B. A második játékrészben voltak visszacserélések is.

Az ellenfelünk kezdett jobban, labdabirtoklási fölényben játszottak. Viszont ez teljesen meddőnek bizonyult. Jól zártuk a sávokat és nem tudtak a védelmünk mögé kerülni. Az idő előrehaladtával egyre feljebb toltuk a játékot, majd a félidő utolsó negyedórájára át is vettük az irányítást. Először Csiki került helyzetbe, majd Pálmai, aki talán gólt rúgathatott volna a középen érkezőkkel, de ehelyett maga hagyta ki a ziccert. Aztán Molnár következett, nagy helyzetben a tizenhatoson belülről célozta meg a kaput, azonban a kapus jó reflexszel hárítani tudott. 0:0-al vonultak a pihenőre a csapatok.