Edzőmérkőzés: III. kerület TVE U19 – 43. sz. Építők SK 0:5 (0:2)

  • 2023.08.05.

Lassan a felkészülés hajrájába érkezünk. Már csak mindössze 2 hét van hátra az augusztus 19.-i Gázgyár elleni bajnoki rajtig. Utolsó előtti felkészülési mérkőzésünket a III. Kerületi TVE országos kiemelt bajnokságban szereplő U19-es csapatával játszottuk, szombat kora délelőtt.

A mieinknél Berencsi, Molnár, Röthy, Páll-Bohus, Csiki és Maczinkó hiányzott a keretből, ennek ellenére új felállás és hadrend gyakorlására is lehetőséget adódott ezen a mérkőzésen.

A mieink a Németh – Ancsin, Kmetykó K., Kmetykó M., Gyurkó, Gergely – Laukó, Rozsáli, Alassmi – Mészáros, Kocsis csapattal vágtak neki a 90 perc első félidejének. 

Nem kellett sokat várnunk az első gólra sem. A 4. percben Mészáros parádés labdával szöktette Alassmit, aki okosan átemelte a kifutó kapust 1:0. A 15. percben már 2:0 volt ide. Most Laukó indításából Ancsin szerzett gólt! Érdekes volt látni, hogy bár talán egy kicsivel többet volt a labda az ifinél, labdaszerzés után remekül gyorsítottunk kapura. Ebben a játékrészben még további gólokat is szerezhettünk volna, de a helyzetek kimaradtak.

Kapusainknak sokat nem kellett izgulniuk ezen a napon.

Fordulás után az Unger – Ancsin (Ovszák 65p), Kmetykó M. (Kmetykó K. 60p), Gyurkó, Laukó (Horváth 60p) – Borsos, Rozsáli (Bínó 70p), Alassmi, Pálmai – Mészáros (Szűcs 70p), Kocsis csapat folytatta.

Alassmi nyaralásból visszatérve nagyot futballozott ma!

A játék képe maradt, továbbra is a mieink dolgozták ki a nagyobbnál nagyobb helyzeteket. A 60. percben Kocsis befordulás után 6 méterről a kapust is érintve lőtt a jobb alsóba 3:0. A 68. percben Kocsis lemásolta az előbbi gólját, ismét fordulásból, közelről volt eredményes. A 78. percben a cserekapus cseréje következett be a „hazaiaknál”, amikor is a remekül kilépő Kocsist a kapus csúnyán elütötte a 16-oson kívül. Szerencsére nagyobb baj nem lett a dologból, a játékvezető pedig cserével leküldte a játékost. A 85. percben a próbázó Szűcs jobb oldalról laposan bejátszott labdáját a hosszún érkező Pálmai pofozta közelről a hálóba, ezzel beállítva az 5:0-ás végeredményt.

Kmetykó Márk vezetésével rendkívül stabilak voltunk hátul.

Láthatóan lassan összeáll ez a csapat! A mérkőzés egyes szakaszaiban kifejezetten lubickoltak a pályán a játékosok. Gyorsak, pontosak és kreatívak voltak ma a fiúk. Azért nem emelünk ki ma senkit, mert mindenki átlag felett játszott.

Legközelebb jövő szombaton 12-órakor játszik a csapat a III. Kerület TVE pályán, ellenfelünk a bajnoki főpróbán a BLSZ2-es Stand98 lesz.