Beharangozó!

  • 2023.08.22.

Kicsit besűrűsödött számunkra számunkra a heti program. A szerdára halasztott Gázgyár elleni bajnoki után szombaton máris a Budafok II következik. A vendégek némi meglepetésre a bajnoki rajton vereséget szenvedtek az esélytelenebbnek tartott Vízművek ellen (1:2), így várhatóan kettőzött erőbedobással érkeznek majd hozzánk.

Az elmúlt években igencsak jól szerepeltünk a piros-feketék ellen, már már mumusnak is számítottunk számukra. Egészen a tavalyi évig, amikor is oda vissza legyőztek bennünket (0:1 és 1:4). Ezzel egyébkét a végelszámolásnál meg is előzték a 5. mienket és a 4. helyen végeztek.

Vélhetően a Pozder Nenad legénység most is minimum a dobogót veszi célba, ezért minden bizonnyal győzni szeretnének a Kerület pályán (is).

Mindenesetre változatos mérkőzésre van kilátás. A mieinknek pedig a szerdai győzelem ellenére, most biztosan jobb teljesítményre lesz majd szükségük a sikerhez.

A bajnoki mérkőzésre, augusztus 26.-án szombaton 17:00-órás kezdéssel kerül sor a III. Kerület TVE sporttelepen. A mérkőzés játékvezetője Berecki Miklós, segítői  Újhelyi Norbert és Király Szilveszter lesznek. A vendégek pirosban szerelésben játszanak, a mieink pedig kék-fehér csíkosban lépnek majd pályára.

Gyertek szurkolni!