BLSZI 2. forduló: 43. SZ. ÉPÍTŐK SK – BUDAFOKI MTE II 0:3 (0:3)
2023.08.26. szombat 17:00 III. Kerület TVE sporttelep
Unger 5 –
Kmetykó K. 4,5, Röthy 4,5 (Páll-Bohus 4,5), Kmetykó M. 4,5 –
Ancsin 4,5 (Pálmai 46p 5), Mészáros 4 (Molnár 63p 4), Rozsáli 4 , Nyilas 4 (Ovszák 46p 5), Laukó 4 (Borsos 46p 4,5), Alassmi 4 –
Kocsis 4
további csere: Németh
Sárga: Laukó (45p), Kmetykó M. (38p)
Dr. Hevesi Tamás (vezetőedző): „Természetesen az ember hisz, bízik a csapatában, de utólag azt kell mondom, hogy a remények és a realitások összevetéséből ma más eredmény nem jöhetett ki. Amíg a vendégek NB2-es játékosokkal érkeztek, heti 5-6 edzéssel a lábukban, addig a mi meghatározó embereink heti mérlege az elmúlt időszakban 1 mozgás vagy még ennyi sem. Ezt nehéz tudomásul venni a tavaly őszi szezon után, de ezért (is) most nem marad más dolgom, mint gratulálni a Budafoknak.”
Szuhai Attila (asszisztens edző): „Formálódó csapatunknak túl korai volt ez az erőpróba. Ellenfelünk játéksebességben, futómennyiségben is fölénk nőtt az első félidőben. Kapitális hibákat vétettünk mindhárom bekapott gól előtt. Nálunk csak a játékvezető és asszisztense nyújtott gyengébb teljesítményt az első félidőben. A másodikban ellenfelünk visszavett a tempóból, átvettük az irányítást. Az ekkor adódott gólhelyzetünket kihagytuk, pedig talán visszajöhettünk volna a mérkőzésbe. Így azonban teljesen megérdemelten győzött ellenfelünk, amely az utóbbi találkozóink sorában most nyújtotta a legjobb teljesítményt. Gratulálunk nekik! Kielemezzük a hibákat és készülünk a következő, nagyon fontos mérkőzésünkre.”
Szerda után néhány napra máris újabb megmérettetés következett. Szombaton délután, az első hazai mérkőzésünkön a Budafok tartalék csapata látogatott hozzánk. Az előző pontvadászatban ez a párosítás rangadó volt, mindkét együttes a dobogóért küzdött, más kérdés, hogy végül mindkettő lemaradt végül az éremről.
Most némi meglepetésre a piros-feketék hazai pályán vereséggel kezdtek a Vízművek ellenében (1:2). Ezért is talán, de egy jócskán megerősített kerettel (4 NB2-es kerethez tartozó futballistával megerősítve támadósorukat) érkeztek meg Óbudára.
A mieinknél a szerdai csapathoz képest Csiki és Gergely esett ki a keretből, de Gyurkóra sem lehetett még számítani. Helyettük Páll-Bohus és Ovszák került a csapatba.
Az időjárás most sem volt kegyes a csapatokhoz, szerdához hasonlóan most is 34 fokos kánikula volt a kezdés időpontjában.
Sajnos már az első percek megmutatták, hogy az ellenfelünk más, jóval nagyobb ritmusban futballozik, mint ahogyan arra előzetesen számítottunk.
Ez már az első pillanatban helyzetben is megmutatkozott. A 2. percben Vasvári gyorsított rá a térfelünkön, majd remekül szöktette a jobb szélről befelé mozgó Harsányit, aki így már csak Ungerrel állt szemben, szerencsénkre viszont a szélső 12 méterről a hosszú, bal alsó mellé belsőzött!!!
Az ezt követően már a gólra sem kellett sokat várni. A 12. percben Laukó szabálytalankodott feleslegesen a 16-os bal sarka közelében. Az élesen, a hosszúra tekert labdára Unger kijött ugyan az ötösön kívülre, azonban lemaradt a labdáról, így a „tömegből” egy vendég játékos fejéről a kapunkra, pontosabban az üresen maradt kapunk (a gólvonal) elé hullott a labda, ahol a visszafogott Kmetykó K. mellől Vaszicsku amolyan fél ollózos mozdulattal a léc alá vágta a labdát 0:1. A gólt azonban nem követte önfeledt Budafoki ünneplés, ugyanis a szabályok értelmében még a laikus számára is egyértelmű les előzte meg a találatot (mivel a kapusunk az ötösön kívül helyezkedett és az ötösön belül, a gólszerző vendég játékos mellett, pedig, kettő helyett csak egy védőjátékos tartózkodott). Mindenesetre ennek a helyzetnek az értelmezése a játékvezetőkön kívül mindenki másnak sikerült, azonban a döntést nem mindenki más, hanem a játékvezető és az oldalbíró hozta, ők pedig egy rövid mérlegelés és konzultáció után megítélték a gólt! Mindenesetre sajátos képet mutatott, az ítéletet meglepetten tudomásul vevő, nem ünneplő Budafok játékosok „visszabandukolása” a középkezdéshez.
Sajnos a mieink még fel sem ocsúdhattak a sajátos gól miatti sokkból, máris megkaptuk a következőt! Igaz ehhez most meg egy kapitális egyéni hiba kellett! A 17. percben a bal szélen szöktették a vendégek szélsőjét, azonban a labda hosszúra sikeredett, így a labdára Rozsáli és a keresztező Alassmi is előbb ért oda, azonban utóbbi védő játékosunk olyan gyengén passzolta hátra, haza a labdát, hogy az kvázi indítás lett a tovább futó Sósnak, aki köszönte az ajándékot és 15 méterről a kifutó Unger keze mellett higgadtan a jobb alsóba gurított 0:2.
A 20. percben Nyilas jobb oldali szögletét Kmetykó K. meglepően tiszta helyzetből fejelte fölé!
Mezőnyjáték következett, mely játék azonban semmi jelét nem mutatta, hogy meg tudjuk szorítani a vendégeket, esetleg zárkózni tudunk az eredményben.
Sőt a félidő hajrája további vendég lehetőségeket hozott. A 40. percben Vasvári 28 méteres pattogós szabadrúgását tenyerelte szögletre Unger a bal alsó elől. A sarokrúgást utáni vendég fejest követően pedig Alassmi kanalazta ki a labdát a bal kapufa mellől!
A 44. percben megismétlődött az előbbi helyzet, csak most a szöglet utáni fejest Alassmi fejjel tisztázta a bal kapufa mellől.
Sajnos a játékrész utolsó perceit csak nem sikerült megúszni újabb kapott gól nélkül. És ehhez ismét kellett egy kapitális egyéni hiba és nem mellesleg a taccsbíró újabb érthetetlen döntése! A 45. percben a mieink adogattak a vendég térfélen (a kapusunkon kívül az összes játékos itt helyezkedett ekkor még), Mészáros a félpálya közeléből, jobbról, senkitől sem zavartatva laposan befelé passzolt, csak hogy pontatlanul, a vendégek egyik középpályása lecsapott a labdára a középkörön belül és egyből indította Földit, aki az indulás pillanatában egyedül (már a félpályától 2-3 méterre) tartózkodott a mieink térfelén, a játékvezető azonban mindenki őszinte megdöbbenésére tovább engedte a támadást!!! A 16-oson kívülre futó kapusunk azonban előbb ért ki a labdára és összerúgott a támadóval, a labda pedig pont Horváth T. elé pattant, aki 45 méterről egyből az üres kapuba passzolt (a visszafutó Kmetykó M. már nem érte utol a játékszert) 0:3!
A meccs eldőlt! A vendégek edzője, Pozder Nenad le is cserélte a klasszisait, az NB2-es együttesben számításba vett Sós és Vasvári számára véget ért a mérkőzés. A mieinknél is történt változtatás Nyilas, Laukó és Ancsin helyett, Pálmai, Borsos és Ovszák érkezett a folytatásra.







