Edzőmérkőzés: III. Kerület TVE (felnőtt-U19 vegyes) – 43. sz. Építők SK 0:0

  • 2023.10.11.

Ma este edzésidőben a csapatunk száraz tréning helyett megmérkőzött a házigazda III. Kerület TVE csapatával. Cvitkovics Péter (felnőtt csapat pályaedzője) és Mónos Tamás (az U19 vezetőedzője) a felnőtt és az ifi csapatából egyaránt merített az összeállításhoz.

A mieink Németh, Unger, Laukó, Kmetykó M., Kmetykó K., Gyurkó, Gergely, Páll-Bohus, Borsos, Röthy, Nyilas, Pálmai, Rozsáli, Ancsin, Molnár, Kocsis kerettel vették fel a versenyt az NB3-as és U19-es vegyes csapattal. Hiányzott, az enyhe húzódással küszködő Ovszák, illetve egyéb elfoglaltság miatt Kovács, Maczinkó és Mészáros.

Láthatóan az volt a cél a mieinknél, hogy lehetőség szerint mindenki azonos játékidőt töltsön a pályán. Ez többé-kevésbé meg is valósult.

Az első játékrészben pörgős játék, és kevés helyzet jellemezte a játékot. A mienknél Gergely szabadrúgása, a Kerületnél Borbély betörése és lapos lövése okozott némi vérnyomásemelkedést a szurkolókban.

A második játékrész már nyílt sisakos játékot hozott, ebben nekünk volt valamivel több lehetőségünk. Elsősorban Ancsin megindulásai után volt esélyünk többször is a gólszerzésre.

A vége összességében igazságos döntetlen lett.

Ma jó teljesítményt nyújtott: Gergely, Gyurkó, Laukó, Röthy és Ancsin.

A folytatásban szombaton 18-órakkor bajnoki mérkőzésen a II. Kerület UFC csapatát fogadjuk a III. Kerület TVE pályán.