Beharangozó!
A listavezető következik! A Csepeli együttes immár sokadszorra célozza meg az NB3-at és bár minden éveben dobogósok (tavaly például 3.-ok) a nagy cél, a feljebb jutás csak nem jön össze nekik. Idén ismét a bajnoki cím és az osztály váltás számukra a végső cél. Nagyon úgy néz ki, hogy ezt a versenyt most majd a Budafok csapatával kell majd megfutniuk, ugyanis a tavalyi éllovasok közül az Unione és a mieink visszaestek, a REAC pedig feljutott. Az idei kínálatban pedig jelenleg nincs olyan csapat, ami ezzel a két együttessel menni tudna.
A Csepeliek jelenleg 9 mérkőzés után (8gy 0d 1v) 24 ponttal, gólkülönbséggel vezeti a tabellát a Budafok előtt. Ezidáig egyetlen vereségüket a Budafok ellen szenvedték el (1:2).

Kapitányok harca a labdáért! A csepeli kapitány sérülés nem fog pályára lépni a szombati mérkőzésen.
A mérkőzés egyértelmű esélyese a hazai csapat. Nem is kell sorolni az ennek okait. A lehetőségek, hazai pálya, a forma, az erőviszonyok, eddigi eredmények mind csepeli sikert vizionálnak. Viszont az is igaz, ha valahol eddig sikerült megtréfálnunk a kék-piros együttes akkor az a Béke téri stadion volt. Ősszel például 2:2-re végeztek a csapatok. Most is elfogadnánk egy hasonló eredményt…
A bajnoki mérkőzésre, október 21.-én szombaton 14:30-as kezdéssel kerül sor a Csepel stadionban. A mérkőzés játékvezetője Kiss Gergely, segítői Pozsonyi Balázs András és Tóth Attila lesznek. A hazaiak piros-kék szerelésben játszanak, a mieink pedig sötétkékben lépnek majd pályára.

