BLSZI 15. forduló: 43. SZ. ÉPÍTŐK SK – SZABADKIKÖTŐ SPORT KFT. 2:4 (0:1)
2023.11.25. szombat 18:00 III. Kerület TVE sporttelep
Németh 5,5 –
Ovszák 4,5, Kmetykó K. 4,5-2=2,5, Gyurkó 5, Gergely 6–
Ancsin 5, Laukó 5, Maczinkó 5 (Páll-Bohus 62p 4,5), Borsos 5 (Pálmai 62p 6,5) –
Kocsis 5, Molnár 6,5
további cserék: Unger
Gól: Molnár (60p), Pálmai (86p)
Gólpassz: Gergely, Laukó
Sárga: Maczinkó (15p), Ovszák (55p), Gergely (46p), Laukó (76p)
Piros: Kmetykó Márk (2. sárgalappal 70p)
Dr. Hevesi Tamás (vezetőedző):”Hetek óta ezer sebből vérzünk, de ennek ellenére ma sem adtuk fel. Pedig ellenfelünk most egyénileg biztosan nagyobb játékerőt képvisel nálunk. Talán pont ez a lelkesedés lett a vesztünk. Mert akkor is előre akartunk menni, amikor hátul kellett volna stabilnak lenni.”
Szuhai Attila (asszisztens edző):„Úgy sikerült a mérkőzés, amilyen a szezonunk is. Viharos, olykor csapkodó, kiállításokkal, tizenegyessel tarkított (ismét jogtalanul) lelkes, de nem higgadt játékot produkáltunk. Akik jelen voltak mindent megpróbáltak. 0-2 után sikerült felállni a padlóról és kiegyenlítettünk, mindent egylapra feltéve támadtunk és a győzelmet is meg akartuk szerezni, de ebből a képzettebb játékosokból álló ellenfél jött ki jobban és szerezte meg a döntő gólokat. Ismét tanulságos mérkőzést láthattunk, levonjuk a megfelelő következtetéseket és megerősödve vágunk neki a tavaszi szezonnak!”
Idei utolsó bajnoki mérkőzésükön léptek pályára a mieink. Búcsúzni pedig csak szépen szabad, tartja a mondás. Pedig a feladat nem tűnt könnyűnek, a nyáron jelentős erősítésen átesett, jelenleg 5. helyezett Szabadkikötő látogatott hozzánk a III. Kerület TVE sporttelepre.A múlt heti csalódást keltő csepeli döntetlen után előzetesen még egy fellángolásban, egy utolsó összefogásban bízhattunk a fiúktól, ehhez képest erre a napra is kiállási gondjaink lettek. Rozsáli külföldre utazott, Röthy dolgozott, Kmetykó K. és Koós sérült volt (hogy a tartós hiányzóinkról Kovácsról és Nyilasról már ne is beszéljünk). Igy mindössze 12 mezőnyjátékossal vágtunk neki a szezonzáró mérkőzésnek, amelyhez nem volt kegyes az időjárás, mert igencsak fogvacogtató hidegben léptek pályára a csapatok.
A vendégek léptek fel támadólag. A 3. percben balról, a jobbról a középre mozgó Kenyó kapott volna jó labdát, azonban a játékos előtt centikkel ment el a labda, ami így Némethé lett.
A 6. percben viszont már komoly védést kellett bemutatnia a kapusunknak. Skriba kapott jó átadást a balösszekötő helyén, az ötösről rövid passzal befelé játszott a röviden érkező Jakabhoz, akinek 5 méteres lövését bravúrral blokkolta a kapujából kilépő Németh!
A 14. percben veszélyeztettünk előszőr. Kocsis végezhetett el szabadrúgást a 16-os bal sarka közeléből, a laposan a rövid sarok irányába lőtt labda a sorfalat érintve, a berobban Molnár előtt alig elhaladva a röviden, a vetődő Meszlényi kezében halt el.
A 17. percben Kocsis szerzett labdát az ellenfél térfelének közepén, majd nagy lendülettel megindult a vendég kapu felé, amikor hátulról becsúszva Pölöskei felrúgta! Az utolsó emberszerű helyzetben elkövetett szabálytalanságot végül sárgával megúszták a vendégek!
A 19. percben viszont már komoly helyzetünk adódott! Egy szép akció végén Borsos ívelt középre Kocsishoz, aki lekészítette a labdát Molnárnak, támadónk pedig 10 méterről pont a kapus kezébe lőtt!
A 20. percben Klausz 20 méterről tesztelte Némethet, de a középre tartó labda a kapusunk kezében kötött ki.
A 23. percben Jakab cselezte ki Ovszákot, majd balról, Kmetykó M. mellől laposan középre játszott, Németh a röviden gyors kivetődéssel megszerezte a labdát.
A 25. percben kiugratást után Kocsis törhetett balról kapura, végül balról, 10 méterről éles szögből leadott lövését védte a röviden a kapus.
A 30. percben Ancsin szerzett labdát, majd indult volna meg a félpályáról, azon Krausz hátulról felrúgta. A játékvezető azonnak kiállította a vendég játékost! Az eset margójára: tény, hogy a vendégek játékosának nem volt már esélye, a labda megszerzésére és nem is vezette más cél, mint megállítani Ancsint, ennek ellenére azt bizton állíthatjuk, hogy az esetek többségében ilyenért csak (egy erős) sárgát adnak a játékvezetők.
A 36. percben az emberhátrányban játszó vendégek majdnem gólt szereztek! Jakab kapott remek labdát, Ovszák csak üldözte a vendégek szélsőjét, aki 16 méterről megpróbálta eltenni a labdát a kifutó Németh mellett, aki nagyot védett!!! Az esetnél Jakab combja meghúzódott, azonnal cserét is kért a játékos.
A 38. percben a 16-os bal sarkáról a visszafelé cselező Borsos remekül emelte középre a labdát, pont a kaputól 15 méterre helyezkedő Molnárhoz, aki nagyszerűen bólintott Kocsis elé, támadónk pedig nagy helyzetbe került, csak a kapussal szemben állt, de sokat kivárt és egy visszaérő védő elpiszkálta előle a labdát!
A 42. percben Maczinkó adott jó ütemű labdát a keresztbe mozgó Kocsisnak, aki 16-ról, kicsit elkapkodva a lehetőséget a rövid jobb alsót célozta meg, Meszlényi azonban a helyén volt.
A 44. percben megszerezte a vezetést az emberhátrányban játszó vendég csapat. Dukát kezdett cselsorozatba a 16-os előterében, 2-3 játékosunkon is átfűzte magát, majd már a büntető területen belül Kmetykó Márkkal ütközött és a földre került, a labdára Gelencsér eszmélt a leggyorsabban és egyből 8 méterről a hosszú, jobb felső sarokba emelt 0:1.
Már az első percek alapján megállapítható volt, hogy ellenfelünk kifejezett jó futballistákból áll. Ennek ellenére az első percek megilletődöttségét követően már a mieink is bátran támadtak és akadt is lehetőségük a gólszerzésre. Tény, hogy a kiállítás kapóra jött nekünk, és bár a játék képén nem látszódott az emberelőnyünk, abban azért bízhattunk, hogy az idő majd nekünk fog dolgozni. Erre jött a félidő utolsó pillanataiban bekapott gól…
Fordulás után elsőszőr a mieink veszélyeztettek. Az 51. percben Gergely jobb oldali szöglete utáni kipattanót Kocsis lőhette 15 méterről kapura, azonban Meszlényi a helyén volt és kiöklözte a labdát.
Az 52. percben viszont már majdnem a vendégek szereztek gólt! Gyors bal oldali kontra végén a laposan keresztbe passzolt labdára Vityályos érkezett a hosszún, de 4 méterről becsúszva nem tudta a rövid sarokba juttatni a labdát, mert Németh átért és szögletre tudott menteni!
Az 56. percben megduplázta az előnyét a vendég csapat! Gyurkó harcolt az ellenfél játékosával az alapvonal közelében, de már a büntetőterületen belül. Védőnk ki akarta kísérni a labdát az alapvonalon túlra, amikor a vendég támadó, beugrott Gyurkó elé, majd feldobta magát! 11-es! A labda mögé Farkas állt és a jobbra mozduló Németh mellett a kapu közepébe passzolt 0:2. Ez az eset is megér némi kommentet. Nem vitásan, a vendég játékos nagyszerűen játszotta el a büntetőt, de egy ilyen rutinos játékvezetőnek, mint Horváth Jánosnak ilyet nem lett volna szabad bekajolnia. Az, hogy ez a szituáció mennyire nem volt véletlen, az mi sem mutatja jobban, hogy a két csapat 1,5 évvel ezelőtti összecsapásán, pontosan ugyanezen a helyen, ártatlan szituációban az alapvonalnál (csak akkor Gergely kárára), már a vendégek eljátszották ezt a szituációt és azt is bevette a játékvezető!
A mieink becsületére legyen mondva, most két gólos hátrányban sem adták fel és ennek gyorsan meg is lett az eredménye.
A 60. percben Gergely ment el a bal szélen, az alapvonalról laposan középre, vissza rúgta a labdát, középen pedig Molnár a védője mellett egy átvételt követően 11 méterről kilőtte a bal alsó sarkot 1:2! Nyáron igazolt támadónknak ez volt az első találata a BLSZI-ben!
És mentünk tovább az egyenlítésért! A 65. percben Ancsin jobb oldali bepassza a röviden Kocsist találta meg, aki visszafelé fordult a labdával, majd úgy tette vissza a labdát Laukónak, hogy közben a büntetőterületen belül letarolták (!), Laukó pedig 16 méterről a kapu jobb oldalát célozta meg, azonban Meszlényi bravúrral kiütötte a labdát!
A 70. percben kiegyenlítődtek a létszámok! Kmetykó M. 2 perc alatt összeszedett két sárga lapot a mezőnyben, így ő is mehetett zuhanyozni!
A 71. percben Ancsin tört befelé jobbról, beadását azonban Meszlényi lehúzta a rövid kapufánál.
A 77. percben majdnem egyenlítettünk. Ismét Gergely ment el a bal szélen, az alapvonalról laposan remekül centerezett, azonban a rövidre bevetődő Molnár előtt centikkel elment a labda! Végül szöglet lett a helyzetből, amit Laukó végzett el jobbról, a hosszún pedig Gergelyhez került a labda, azonban egy védővel közösen a kapus szögletre mentette, blokkolta a rövidre tartó 5 méteres lövést!
A 85. percben csak összejött az egyenlítés! Laukó ugratta ki a balösszekötő helyén a csereként pályára lépő Pálmait, aki mielőtt a kapus kiért, a védő pedig beérte volna, 15 méterről a jobb alsó sarokba pöccintett 2:2!
Mentünk tovább a győzelemért, amire sajnos ráfáztunk, mert a mérkőzésbe egy kicsit belealvó és az eredmény tartására berendezkedő ellenfelünk az egyenlítő góltól újra feléledt!
A 90. percben középen, a centerre felpasszolt labdát ügyesen átlépték, így az megtévesztve a védőinket, ami így a tiszta helyzetben lévő Gelencsérhez került, aki a tehetetlen Németh mellett a 10 méterről a bal alsó sarokba passzolt 2:3.
És még nem volt vége, mert a hosszabbítás utolsó, 93. percében egy egyéni villanásból újabb gólt kaptunk! Samson tört balról a 16-oson belülre, két-három emberünket is kicselezte, majd az ismét csak kiszolgáltatott Németh mellett a hosszú jobb alsóba gurított 2:4.
Az utolsó pillanatokban még az ápolást végző gyúrónk is a kiállítás sorsára jutott, miután beszolt valamit a játékvezetőnek.
Őszintén, látva a keretünk összetételét, egy lyukas petákot nem adtunk volna ma a pontszerzésért. Emellett az ellenfelünk egyénileg szinte minden poszton jobb játékossal rendelkezett. Ennek ellenért a mérkőzés bizonyos szakaszaiban abszolúte felvettük a versenyt velük és lelkesedéssel, elszántsággal kompenzálni tudtuk ezt a minőségi hátrányt. Volt is esélyünk a pontszerzésre, azonban ehhez nagyobb rutin, tudatosabb játék (védekezés) kellett volna az utolsó percekre. Ez sajnos nem volt meg, ráadásul „elhittük”, hogy nyerhetünk is, túlságosan előre néztünk, ellenfelünk pedig az utolsó pillanatban megbüntette ezt a tévedésünket. Összességében el kell ismerni, hogy a látottak alapján, változatos, eseménydús mérkőzésen a jobbik csapathoz került a 3 pont.
A mieink ezzel a 8. helyen telelnek. Ami látva az egész féléves nehézségéinket elfogadható eredmény. Azonban a keret mennyiségi és minőségi hiányát télen mindenképpen orvosolnia kell a vezetőségnek, ha másért nem akkor azért, mert jövőre 75 éves egyesület megérdemelne ismét egy masszív, egységes, erős csapatot.
A folytatásban december 9.-én szombaton 14-órai kezdéssel, a Budafoki sportcsarnokban a Téli Teremtorna csoportmérkőzésein szerepel majd a csapatunk.


