Beharangozó!

  • 2024.02.22.

A Tavaszi második fordulóban, a jelenlegi 2. Budafok tartalékhoz látogat csapatunk. Finoman fogalmazva szombat délelőtt nem fog nyomasztani bennünket az esélyesség terhe! És ezt nem csak az elmúlt szombaton mutatott játék mondatja velünk. A piros-feketék már tavaly is oda vissza tudtak nyerni ellenünk, amikor az esélyek még jóval kiegyenlítetebbek voltak az együttesek között, illetve ősszel is – akkor már esélyesként – el tudták hozni a három pontot a Kerület pályáról. Nem beszélve arról, hogy hazaiaknak – tartalék csapatról lévén szó – 3 játékost bármikor lehozhatnak az NB2-es elsőcsapat keretéből. És ezzel a lehetőséggel általában élnek is.

Ősszel simán nyert a Budafok (0:3)

A bajnoki rajt – velünk szemben – számukra sikeres volt, a Vízművek otthonában sikerült győzniük (2:1), ezzel megerősítve a 2. pozíciójukat. 

Esélyek ide, esélyek oda, a labda azért még mindig gömbölyű és reméljük a Gázgyár elleni fiaskó után a fiúkban is lesz egy kis most mutasd meg!

A bajnoki mérkőzésre, február 24.-én szombaton 11:00-as kezdéssel kerül sor a Budafok sporttelepen. A mérkőzés játékvezetője Török Zsolt, segítői  Sudiczky Bálint és Milavecz Péter lesznek. A hazaiak pirosban szerelésben játszanak, a mieink pedig sötétkékben lépnek majd pályára.

Gyertek szurkolni!