Nem zörög a haraszt 1.
Ismét egy izgalmas nyár kezdődött el számunkra. Ugyanis egymás után ez már a harmadik olyan átigazolási időszak, ahol komoly játékosmozgás várható. Rá is fér a csapatra az erősítés! Ennek megfelelően a július 9.-i első edzésen közel 20 próbázó jelent meg a Kalap utcában. Várhatóan további játékosok is megfordulnak majd az előttünk álló edzéseken, ezért – mind mindig, most is – folyamatosan adunk majd hírt a játékosmozgásokról.
Most elsőre a távozókról, leállókról! Budapest Kupa győztes kapusunk, Németh Attila friss apukaként az elmúlt fél évet már biztonsági tartalékként vitte, most nyáron a teljes leállás mellett döntött. Az elmúlt félévben sérült volt, most pedig további fél évre felfüggeszti a játékot a belső védőnk Kmetykó Kevin. Nagy reményekkel igazoltuk Dala Noel, de sajnos még a téli felkészülés során megsérült, így tétmeccsen nem is szerepelhetett nálunk. Erre pedig már nem is fog sor kerülni, mert fiatal középpályásunk külföldön, Hollandiában folytatja tanulmányait. Már az előző tavaszi szezon közben kiderült, hogy a térde nem bírja a folyamatos terhelést és a helyzet mostanra mit sem változott ezért a teljes leállás mellett döntött Szabados Krisztián.
Az elmúlt szezon közben került ki a csapat keretéből Pál-Bohus Levente és Egressy Máté. Vélhetően mindketten máshol folytatják a pályafutásukat (vagy leállnak).
A váltás mellett döntött és alacsonyabb osztályban folytatja Kovács Marcell. Csapatunk (1,5 éve a Csepel ellen) súlyos sérülést szenvedett támadója az Unione II csapatában folytatja pályafutását. Sok sikert Chivu!
És most az érkezőkről! A III. Kerület TVE U19-es országos kiemelt bajnokságában szerepelt csapatból több játékos is érkezik hozzánk. Jakab Richárd (17) a középpálya közepén, labdaszerző pozícióban bevethető. Kovács-Hantos Erik (19) pedig elsősorban a támadósorban szerepel.
A középpálya közepén bevethető, a Budai FC csapatától érkező Bereczki Levente (19). A fiatal középpályás egyébként a volt játékosunk Bereczki Zoltán fia.
Szintén a középpályára érkezik Marosi Norbert (22), a játékos az elmúlt éveket a a bajnoki rivális Szabadkikötő csapatánál töltötte.
Érkezők: Jakab Richárd (középpályás, III. Kerület TVE, U19), Kovács-Hantos Erik (támadó, III. Kerület TVE, U19), Bereczki Levente (középpályás, Budai FC, Blsz1), Marosi Norbert (középpályás, Szabadkikötő, Blsz1)
Újrakezdők/visszatérők:
Távozók: Pál-Bohus Levente (védő, ??), Egressy Máté (középpályás-támadó, ??), Kovács Marcell (támadó, Unione II, Blsz3)
Leállók/visszavonulók: Németh Attila (kapus), Kmetykó Kevin (belső védő), Dala Noel (középpályás), Szabados Krisztián (szélső)


