Nem zörög a haraszt 3.

  • 2024.07.29.

Az elmúlt hetekben közel 40 próbázó (vagy előzetesen megkeresett) játékos jelent meg az edzéseinken. Ennek eredményeképpen közel egy csapatnyi játékos került eddig leigazolásra. Ez viszont azt jelentette, hogy a vezetőség által tervezett 24 fő körüli, ideális létszám kialakításához a keret szűkítése is szükségessé vált.

Így nem folytatja nálunk Borsos Norbert, Madarász Máté és Béres Dávid. Közülük Madarász Máté visszatér a korábbi csapatához, a Győr-Moson-Sopron Vármegye I. osztályú DAC-hoz, Béres Dávid az Issimonál próbálkozik, Borsos Norbert pedig már a Svábhegy csapatánál edzett az elmúlt napokban. Köszönjük az eddigi segítségüket és sok sikert kívánunk a jövőbeni pályafutásukhoz!

Maczinkó Roland kivételes sportember, most 6 év után, az utolsó mérkőzésén góllal búcsúzott a csapatunktól!

Nem nálunk folytatja Röthy Martin. A kiváló középpályásra, a megváltozott munka és élet körülményei miatt már az előző szezonban is csak alig alig lehetett számítani. És mivel ezek a körülmények mit sem változtak az utóbbi időben, ezért – megfelelő edzésszám vállalása nélkül – nem volt esély az átalakuló csapatunkban való szereplésre sem. Várhatóan a BLSZ1-es újonc Flotta 2001 csapatában folytatja pályafutását (ahol egyébként több volt 43-as játékos is szerepel).

Távozik tőlünk egy ikon is! Maczinkó Roland még 2008 nyarán került hozzánk és egy Vízművek elleni idegenbeli (egyébként 3:0-ra megnyert) mérkőzésen mutatkozott be a csapatban. Most 6 év után máshol, az Unione II csapatában folytatja pályafutását! Köszönjük Maczi, mindig visszavárunk!

Utoljára még tavaly lépett pályára csapatunkban (akkor is mindössze 3 mérkőzésen) a sokáig térdsérüléssel bajlódó Koós Bálint (26), aki most a visszatérését próbálja. Az elkövetkezendő hetek döntik majd el, hogy mennyit bír a sérült lába.

Érkezők: Jakab Richárd (középpályás, III. Kerület TVE, U19), Kovács-Hantos Erik (középpályás, III. Kerület TVE, U19), Bereczki Levente (középpályás, Budai FC, Blsz1), Marosi Norbert (középpályás, Szabadkikötő, Blsz1), Varga Ruszlán (belső védő, III. Kerület TVE, U19), Radócz Ádám (középpályás, UTE, U19), Simon Krisztián (védő, Pénzügyőr SE, védő), Gálfi László (középpályás, Bugyi SE, PM1)

Újrakezdők/visszatérők: Koós Bálint (szélső)

Távozók: Pál-Bohus Levente (védő, ??), Egressy Máté (középpályás-támadó, ??), Kovács Marcell (támadó, Unione II, Blsz3), Borsos Norbert (szélső, ??), Madarász Máté (védő, DAC UPFC, GYMSM1), Béres Dávid (védő, ??), Maczinkó Roland (középpályás-védő, Unione FC II, Blsz3), Röthy Martin (középpályás, Flotta 2001 ??, BLSZ1)

Leállók/visszavonulók: Németh Attila (kapus), Kmetykó Kevin (belső védő), Dala Noel (középpályás), Szabados Krisztián (szélső)