Edzőmérkőzés: Unione FC – 43. sz. Építők SK 3:1 (0:0)

  • 2024.07.30.

Lassan a felkészülés közepéhez érkezünk és immár az 5. felkészülési mérkőzésünket játszottuk a bajnoki rivális Unione csapatával. Ez a találkozó egyben jó értékmérő is lehetett, hogy jelenleg hol tart átalakulásban lévő csapatunk. Ugyanis ellenfelünk egyrészről minden évben a dobogó valamelyik fokán végez, másrészről ők már bajnoki formához kellett, hogy közelítsenek, mert ezen a hétvégén Dunaújvárosban lépnek pályára, Magyar Kupa mérkőzésen.

A mieinknél jópár nyaraló visszatért, de Unger, Pálmai és Gálfi sérülés, Radócz betegség, Ovszák pedig munka miatt nem játszhatott.

Az Unionnál az első félidőben a „tarcsi”, a másodikban pedig a standard csapat játszott. Ezzel szemben nálunk Tolnai Balázs mindkét félidőben vegyes csapatot küldött pályára. Az első játékrész kiegyenlített mezőny játékot hozott. Ráadásul még valamivel több lehetőségünk adódott mint ellenfelünknek. Marosi kapufát lőtt, de Kocsis és Laukó is közel járt a gólhoz.

Fordulás után viszont már egy erősebb Union játszott és a sztárok gyorsan meg is rázták magukat! A 46. percben egy balról elvégzett sarokrúgást követően Juhász fejelt a kapu közepébe 0:1. Az 50. percben a Szabó T. 16 méterről pókhálózta ki a jobb felső sarkot 0:2. Az 55. percben pedig ismét a „veterán” Szabó T. volt elemében, most 11 méterről a felső léc segítségével növelte háromgólosra a csapata előnyét 0:3. A 73. percben szöglet után szépítettünk, a Varga által lefejelt labdát Kovács-Hantos 3 méterről sodorta a bal alsóba 1:3. A mérkőzésen még volt egy jó 30 méteres Cvitkovics szabadrúgás kapufa is.

Összességében a második félidő első 10 percének kivételével nem volt különösebb gond a csapatunkkal. A jobb erőkből álló és feltehetően az előttünk álló szezonban is dobogóra (a bajnoki címre) pályázó Unione mostanában nem könnyű ellenfél senki számára, és számunkra sem volt az. Nem történt más, mint, hogy az esélyesebb csapat győzedelmeskedett. Viszont feltehetően ez volt az utolsó ilyen felforgatott csapattal való mérkőzésünk, a bajnoki rajtig hátralévő három edzőmérkőzésen várhatóan már a tervezett kezdő fog többségében szerepelni.

A folytatásban pénteken 19:00-ás kezdéssel a szintén bajnoki rivális TF ellen játszunk majd a Csörsz utcában.