Beharangozó!
A BLSZI egyik újonca, a BLSZ2-es bajnok Flotta 2001 SE csapata következik a 4. fordulóban. A fehér-feketék mérlege ezidáig 50%-os. A Budafok elleni hazai vereséget (1:2), egy Csepel elleni idegenbeli győzelem (3:1), majd egy Vízművek elleni hazai X (0:0) követte (és hétközben 2:1-es győzelemmel túljutottak a Budatétény csapatán a Budapest Kupa 1. fordulójában). Ez az eredménysor is azt mutatja, hogy nem vár éppen sétagalopp a mostanában gyengélkedő mieinkre vasárnap este. Pedig nagyon ránk férne egy újabb siker. Esetünkben a jó hazai bajnoki rajtot ugyanis két idegenbeli 0:1 követte, ami nem csak eredményben, hanem a mutatott játékban is sok kívánni valót hagyott maga után.
Bár a két csapatnak az egymás elleni mérkőzések tekintetében nincs múltja, mégis a mérkőzésnek önmagában is lesz pikantériája. A vendég csapat vezetőedzője ugyanis az a Slehovszki Krisztián, aki több mint egy évtizeden keresztül volt a csapatunk játékosa és asszisztens edzője. Mellette a csapatban Kovács G., Szűcs, Röthy és Szabó Zs. (aki nem mellesleg 3 meccsen 4 gólt szerzett) személyében több volt 43-as játékos is szerepel. Szóval a vasárnapi találkozó minden bizonnyal nem csak egy szokványos bajnoki mérkőzés lesz.
Lezárult az átigazolási időszak, talán most már lenyugodnak a kedélyek. Nagyon fontos, hogy összeszedje magát a csapat és a valódi képességeinek megfelelően teljesítsen a további őszi fordulókban.
A bajnoki mérkőzésére, szeptember 8.-én vasárnap 19:45-ös kezdéssel kerül sor a III. Kerület TVE sporttelepen. A mérkőzés játékvezetője Nagy II Gábor, segítői Sudiczky Bálint és Rábel Alfréd lesznek. A vendégek fehér-fekete (vagy lila) szerelésben játszanak, a mieink pedig kék-fehér (vagy tiszta fehér) együttesben lépnek majd pályára.
Gyertek szurkolni!


