Beharangozó!

  • 2024.09.19.

Többre hivatott, de jelenleg szerény mérleggel rendelkező csapatok játszanak egymással szombat délután. Az Issimo, hozzánk hasonlóan mindössze egy győzelemmel rendelkezik a bajnokságban. Mentségükre szolgáljon, hogy ők legalább (fele részben) élcsapatok ellen bukdácsoltak. Még a második játéknapon, a II. Kerület UFC otthonából hozták el a 3 pontot (2:1). Emellett az Unione (0:2), Budafok (0:1), Csepel UFC (0:1) és Vízművek (2:4) elleni négy zakó szerepel a nevük mellett.

A XV. kerületi csapat, még a 2022/23-as szezonba jutott fel a BLSZI-be. Azóta játszunk velük és bizony nem sok babér termett ellenük számunkra. A lejátszott 4 mérkőzésen 3 vereség mellett, mindössze egyszer döntetleneztünk. Mindemellett általában rendkívül változatos, sok gólos mérkőzést játszanak egymással a csapatok (2:3, 3:3, 5:6, 1:2). Különösen a tavaly őszi Vasgolyó utcai 5:6 volt emlékezetes mérkőzés, ahol 9 perc után már 2:0-ra vezettünk, majd az 51. percben már 2:5 volt a hazaiak javára. Innen alakult ki szoros, egy gólos Issimo siker.

Jelenet az 2023 őszi idegenbeli 3:3-as mérkőzésről. Balról Csigi (CSO-KI), Mészáros (Unione II), Örkényi (visszavonult), Pump (TF) mellett az Laukó aki jelenleg is a mi játékosunk.

A vendégek a rutinos és fiatal játékosok elegye. Többek között náluk játszik a volt Honvédos Kamber Dorde, (a tavalyi BLSZI-es ezüstcipős) Youla Soulaymane, az Újpestet és a Győrt is megjárt Andric Nemanja, valamint a szintén volt Honvéd, Kisvárda, Siófok (stb) játékos Lázár Zsolt.

Mindezek ellenére, most már nincs mese, szombaton hatékonynak és eredményesnek is kell majd lennünk!

A bajnoki mérkőzésére szeptember 21.-én szombat 17-órás kezdéssel kerül sor a III. Kerület TVE sporttelepen. A mérkőzés játékvezetője Czene-Joó Ádám, segítői  Balogh Bálint és Agócs Róbert lesznek. A vendégek tiszta fekete szerelésben játszanak, a mieink pedig fehér együttesben lépnek majd pályára.

Gyertek szurkolni!