Beharangozó!
Ezen a „hétvégén” pénteken lépünk pályára, ráadásul igencsak késői időpontban a Ludovika vendégeként. A hazaiak, „leánykori nevükön” Hegyvidék SE, majd Svábhegy FC nyáron döntött úgy, hogy a továbbiakban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem részekén, Ludovika SE néven folytatják a pályafutásukat.
A bajnokságban jelenleg 9 mérkőzésből szerzett 8 pontjukkal a 12. pozíciót foglalják el a tabellán. Ami egyébként megegyezik a sokéves átlaggal, a szokásos szereplésükkel. Ennek ellenére számunkra, idegenben mindig egy kellemetlen ellenfél voltak és vélhetően most sem lesz ez másképpen. Racionális futballjukkal sok csapatnak okoztak már fejfájást. Ebben a pontvadászatban erről a TF csapat is tudna mesélni (2:3).

Árulkodó kép! Bár tavaly ősszel hazai pályán simán nyertünk 4:0-ra, a tavaszi idegenbeli meccs 0:0 lett.
Mindezek ellenére a mérkőzés esélyesei mi leszünk, de nem vár ránk könnyű mérkőzés péntek este. A nyáron egy Gázgyár kontingenssel megerősített Ludovika nem fogja könnyen adni a pontokat.
A bajnoki mérkőzésére, rendhagyó időpontban október 25.-én pénteken 20:30-as kezdéssel kerül sor a BVSC Utánpótlás Labdarúgó Centrumában. A mérkőzés játékvezetője Gyana Gergely, segítői Újhelyi Norbert és Milavecz Péter lesznek. A hazaiak piros szerelésben játszanak, a mieink pedig a jubileumi kék-fehér együttesben lépnek majd pályára.
Gyertek szurkolni!

