Eredmények és beszámolók az 5. fordulóból:
Elkerülte a kaput a labda a budafoki rangadón!
A beharangozóban is jeleztük, hogy aki gólparádéra kíváncsi, az ne az egyébként nagy téttel bíró Budafok-Unione mérkőzést válassza a hétvégére. Nem tévedtünk, egy kiélezett meccsen egy percig sem változott az eredmény!
Budafoki LC – Unione FC 0-0
BLSZ1. 5. forduló

A Budafok kezdett jobban, de az első igazán nagy helyzet a 15. percben mégis az Unione előtt adódott, Benedek Tamás emelt 8 méterről a kapu fölé. A 20. percben a piros-feketék is ziccerig jutottak, Zorigt Temujin szép labdaátvétel után 12 méterről lőtt, de Gyenes Dávid lábbal védeni tudott. A 22. percben egy szöglet után veszélyeztetett a hazai csapat, Kutrovácz Gábor 6 méterről a kapu fölé fejelt. Újabb két perc elteltével az Unione következett, egy visszafejelt labdát követően Keresztesi Botond 10 méteres lövése is a kapu fölött hagyta el a játékteret. A félidő második felében a helyzetkidolgozásban visszafogottabbá váltak a csapatok, és kissé unalmasan csordogált le a szünetig hátralévő idő. A második játékrész elején Szabó Tibor (Unione) meg akarta lepni Berhidai Zoltánt, és 20 méterről éles szögből a kapu jobb felső sarka felé tekerte a labdát, amely utat is talált volna a filóba, de Berhidai csodás mozdulattal kitornázta azt. Nem sokkal később a hazai csapat fordíthatta volna maga javára meccset. Egy Unione védelmi hibát követően Markovics Ádám találta óriási helyzetben magát, 13 méterről lőtt is, de Gyenes Dávid, ahogy az első félidőben, úgy ezúttal is lábbal védte a ziccert. A 66.percben jó pozícióból végezhetett el szabadrúgást a Budafok, és Csabai Tamás lövését csak másodszorra tudta fogni Gyenes Dávid, de fogta így maradt a 0-0. A hátralévő időben a Budafok több pontrúgást is kiharcolt, szögleteket végzett el, de az Unione védelme mindent hárított. A 83. percben ez egy kiállításba került a vendégeknek, Weisz Tamás állított meg egy ígéretes akciót szabálytalanul, így megkapta második sárga lapját is. A piros lap már nem igazán változtatott a meccsen, túl későn történt ahhoz. Maradt a 0-0, az Unione győzelmi szériája így véget ért, de a veretlensége még tart. A Budafok nem tudott nagyot lépni előre, pedig valamivel közelebb állt ezen a napon a sikerhez, mint ellenfele. A mérkőzés osztályzata a PestiFoci szerint: 6 Bár kevés volt a helyzet, érződött, hogy a csapatok nagyon komolyan veszik a találkozót, és ez adott egy hangulatot a meccsnek, amely akár el is dőlhetett volna, ha két gyengébb képességű kapus áll a kapukban. A mérkőzés legjobbja a PestiFoci szerint Gyenes Dávid lett. Az Unione kapusa két ziccert is kifogott, az ő határozottsága, és jó teljesítménye nélkül ez az egy pont nem lett volna meg csapatának!

Kellemes kora őszi napsütésben rendezték meg a BLSZ1. ötödik fordulójának rangadóját, a szezont nem a legjobban kezdő Ikarus és a hasonlóan a vártnál valamivel gyengébben rajtoló THSE részvételével. Az előző bajnokságban a Bátony utcai csapat ezüstérmet szerzett, míg a vendégségbe érkező Sashalom a harmadik helyen végzett.
Ikarus BSE – THSE-Sashalom 3-3
BLSZ1. 5. forduló

A szomszédvárak összecsapásán gyorsan egymásnak estek a csapatok. Szabó Pál (Ikarus) már az 5. percben remek labdával látta el a tizenegyes ponton helyezkedő Horváth Krisztiánt, akinek ívelt fejesét vetődve ütötte szögletre Kiss Dávid. A vendégek nem helyzettel mutatkoztak be, hanem rögtön góllal. Egy előreívelés után a 10. percben Tóth Henrik maradt üresen az Ikarus tizenhatosának előterében, átvette a labdát, majd a kifutó kapuson átpasszírozta és a védőjétől szorongatva 14 méterről az üres kapuba gurított. 1-0 Gyorsan kapcsolt az Ikarus, és a 18. percben Orosz Ákos egy beadás után 1 méterről a hálóba fejelte a labdát, ám a játékvezető les címén érvénytelenítette a találatot. A 21. percben viszont már minden stimmelt az egyenlítéshez. Szabó Pál indította a jobb oldalon Orosz Ákost, akinek beadását a kapu elé remekül érkező Kasinszky István 8 méterről a kapu közepébe fejelte. 1-1 A félidő közepén aztán a kemény összecsapások és a reklamálások miatti sárga lapok kiosztásáról szólt a meccs. Aztán amikor ismét a futball került a középpontba, mindjárt izgalmasabb lett a találkozó. Előbb Füzy Zsolt hívta fel magára a figyelmet két távoli lövéssel, majd a 38. percben egy sokérintős támadást szövögetett az Ikarus, amelynek végére teljesen elaltatták a THSE védelmét, így történhetett, hogy Zubovics Demeter beadását Horváth Krisztián szép mozdulattal 8 méterről kissé oldalt fordulva kapu bal sarkába fejelte. 2-1 Válaszul a másik oldalon a 41. percben egy szabadrúgás után lecsorgó labdát Kondor László gyűjtött be a hazai büntetőterületen belül, de lövésszerű beadása Orosz Ákos kezét érintette. Egy befújt tizenegyes és egy sárga lap követte az eseményt. A büntető pontra letett labda mögé Lőrincz László állt, és laposan a kapu jobb sarkába helyezett. 2-2

A második félidő rögtön góllal indult. A 48. percben Kasinszky István labdájával Horváth Krisztián szépen lépett be a védők közé a vendég ötösön belül, majd keresztbe gurított és a hosszú saroknál érkező Zubovics Demeter 2 méterről a kapuba jutatta a labdát. 3-2 Ezután az Ikarus bemutatót tartott arról, hogyan kell kihagyni a kihagyhatatlan helyzeteket. Először Kasinszky István labdájával Molnár István lépett meg, beadását Borgulya István hagyta ki ajtó-ablak helyzetben 10 méterről, majd néhány perccel később lemásolták az előbbi helyzetet, ismét Kasinszky passza után Molnár adott be, és ezúttal Zubovics hagyta ki 6 méterről a ziccert. Meg is lett a böjtje a kimaradt hazai helyzeteknek, mert a 77. percben egy perdítés után veszélyesen gurult a labda a hazai kapu felé, a kapufáról kipattant a játékszer, de a gyorsan reagáló Kondor László 1 méterről a kapuba továbbította. 3-3 Még a gólt sem heverték ki a nézők, amikor a 80. percben egy a felező vonalnál történt szabálytalanság borzolta a kedélyeket, melynek végén a kispadon lévők, a játékosok és a nézők is egymásnak ugrottak elmagyarázni, hogy mi történt. Az eset után Molnár Istvánt kiállította a játékvezető. Az indulatok lecsillapítása után folytatódott a meccs, amelyet egy Nagy Dániel (Ikarus) által kihagyott 100%-os ziccer zárt. A mérkőzés osztályzata a PestiFoci szerint: 6 Az Ikarus többet birtokolta a labdát, több helyzetet dolgozott, mint a THSE, amely jobban sáfárkodott a lehetőségeivel. Ugyanakkor elmondhatjuk, hogy mindkét csapattól sokkal jobb játék kell, ha előrébb szeretnének végezni a tabellán. Az irammal és a szenvedéllyel nem volt gond a meccsen, mint ahogy eseménytelenség miatt sem panaszkodhattunk A mérkőzés legjobbja a PestiFoci szerint Füzy Zsolt lett. A pálya minden szegletében feltűnt, jó labdáival, hatalmas bedobásaival segítette csapatát.
Egy hét alatt itt a második KISE-siker!

A KISE múlt héten hatalmas pofonba szaladt bele, ám hét közben, a pótolt mérkőzésen valamennyire sikerült feledtetniük szurkolóikkal a kisiklást, hiszen a Vízműveket két vállra fektették, méghozzá idegenben. Mostani ellenfelük, a Szent Pál Akadémia ebben a szezonban még nem örülhetett sikernek, pont nélkül, kieső helyen érkeztek a KISE otthonába, bízva abban, vasárnap délelőtt megszakad a rossz sorozat.
KISE – Szent Pál Akadémia 1-0 (0-0)
BLSZ. I. osztály, 5. forduló
Az első negyedóra a vendégekről szólt, leginkább Lengyel Máté volt elemében, aki többször is ziccert rontott. A KISE a 20. perc tájékán kezdett ébredezni, Vincze Szabolcs futott el a baloldalon, középre passzolt labdáját Lukácsi Áron hatástalanította, utolsó emberként. A 23. percben ígéretes helyről végezhetett el szabadrúgást a Szent Pál, Cornides Krisztián azonban a kapu mellé lőtt. A 25. percben Vincze Szabolcs lövése szállt el a ketrec felett. A játékrész ezen periódusában inkább a Szent Pál próbált irányítani, de tudományuk az ellenfél térfelének közepén meghalt. A 34. percben egy érdekes jelenetnek lehettek szemtanúi a kilátogatók: egy, a védők mögé beívelt labdára nem startolt senki, csak a vendégek kapusa, Laky Dániel, aki fogni akarta az előtte furcsán felpattanó játékszert, de az kicsúszott a kezei közül és a kapu felé pattogott. Mikor már a maroknyi KISE-szurkolótábor gólt kiáltott, a portás épphogy, de utolérte, mielőtt az a gólvonalon túlra jutott volna. A partjelző nem jelzett, az egyvonalban ülők viszont gólt láttak… A 39. percben Pintér Guido (Szent Pál) fejese szállt fölé – mellé, egy szöglet után. Majd a 42. percben meleg pillanatot élt át a hazaiak védelme. Egy kiugratás után Kelemen Noel akarta önzetlenül megjátszani a középen érkező Kovács Dánielt, akit Ledniczky Gergely épphogy megelőzött, lábáról a labda a jobb kapufáról pattant szögletre. Az első félidőben – ha szolidan akarunk fogalmazni – inkább a küzdelem dominált. Feltűnően sok volt a technikai hiba, pontatlanság és az eladott labda, helyzet is csak elvétve adódott a kapuk előtt. Reméltük, hogy a második játékrész sokkal jobb lesz.

A 47. percben a Szent Pál kapuja elé belőtt labda után kisebb kavarodás alakult ki, de Laky Dániel ura volt a helyzetnek. Az 50. percben jött a válasz, Kovács Dániel csúsztatását védte bravúrral Illés Gergely, majd az 52. minutumban Lukácsi Áron lövését fogta biztosan. Az 54. perc hozta el a vendégek egyik legnagyobb helyzetét, mikor is Horváth Áron – Váradi József – Pintér Guido háromszögelés után utóbbi közeli lövését lábbal kellet kitornásznia Illés Gergelynek. Futószalagon érkeztek a Szent Pál helyzetek, de a vendégek játékosai rendre hibáztak. Az 56. percben maradt ki a KISE legnagyobb helyzete, jelezték, ők is a pályán vannak. Ezután jobbára egymás hibáiból próbáltak élni a csapatok, de erőfeszítéseiket nem koronázta siker. A 65. percben Cornides Krisztián (Szent Pál) oldalról elvégzett szabadrúgása okozott zavart a hazai védelemben, a védők csak nagy nehézségek árán tudtak felszabadítani. Három perccel később ismételten csak ígéretes helyről, 22 méterről lőhetett szabadrúgást a Szent Pál, Pintér Guido azonban a sorfalat választotta a kapu valamelyik sarka helyett. A 71. percben jártunk, mikor a kontrákra berendezkedett KISE kimutatta a foga fehérjét. Vincze Szabolcs mindenkit maga mögött hagyva száguldott el a baloldalon, betört a 16-oson belülre, ám kiszorított helyzetből tudott csak lőni, Lukácsi Áron azonban beleért, így a labda a jobb kapufa mellett gurult ki szögletre. A sarokrúgás után a hazaiakkal ellentétben most a vendégek folyamodtak kontrához, aminek a végén Horváth Áront tüntette el Kalmár Bálint 17 méterre a kaputól, amiért megkapta második sárga lapját, így a hátralévő időt 10 emberrel volt kénytelen végigjátszani a KISE. A szabadrúgást Váradi József végezte el, a labda a földbegyökerezett Illés Gergely tekintetétől kísérve pattant le a bal kapufáról. A 83. percben ismételten Váradi József került a középpontba, baloldali elfutása után pontosan centerezett a túloldalon érkező Cornides Krisztiánhoz, aki keresztbe fejelte a játékszert, de próbálkozását a gólvonal előtt álló védő fejjel hatástalanította. Itt azonban még nem volt vége a támadásnak, mert érkezett a pár perccel korábban pályára lép Pék László, aki középről senkitől sem zavartatva ordító helyzetben a kapu mellé lőtt. Öt perccel a mérkőzés vége előtt azonban jött a hidegzuhany az egyre jobban magára találó vendégek számára. Egy félpályáról elvégzett szabadrúgást Zeis Nicolas lekezelt, majd félfordulattal, két védővel a nyakán kapura lőtt, az ellenkező irányba mozduló Laky Dániel óriásit nyújtózva mentett, ám a labda a kapu előtt ólálkodó Vincze Szabolcs elé pattant, aki a jobb alsóba lőtt. 1-0 A hátralévő időben a Szent Pál mindent megpróbált, de a KISE nagyon okosan húzta az időt és tördelte a játékot, így nem változott az eredmény. A kőbányai csapat egy hét alatt második győzelmét aratta, a Szent Pál első győzelmére viszont még továbbra is várni kell. A mérkőzés osztályzata a PestiFoci szerint: 4 Bár a Szent Pál valamivel kombinatívabb focit próbált játszani, mint a KISE, mindent elmondott a mérkőzésről a hármas sípszó elhangzásakor az egyik néző hangzatos sóhaja: „Nem tudom melyik csapatnál sírt többet a labda”. Az mindenesetre tisztán látható volt, hogy két eléggé megtépázott együttes csatáját láthatták a kilátogatók, ahol a vendégek közelebb álltak ugyan a győzelemhez, a három pontot mégis a végén 10 főre fogyatkozó kőbányaiak kapták. A mérkőzés legjobb a Pestifoci szerint Vincze Szabolcs lett. Az első félidőben valamivel aktívabb volt – már ha labdát kapott – mégis azért lett ő a meccs embere, mert a gólja három pontot ért csapatának. Ha ő nincs, rettentő nehéz helyzetben lettünk volna, kit válasszunk…
További eredmények:
GÁZGYÁR – 43. SZ. ÉSK 1:1
INTER – HEGYVIDÉK 9:1
RAFC – TESTVÉRISÉG 4:1
VOYAGE – MAFC 4:1
FFC – VÍZMŰVEK 2:1
Hétközben (elmaradt meccsek):
1. forduló:
TESTVÉRISÉG – INTER 2:3
2. forduló:
TESTVÉRISÉG – IKARUS 3:3
VÍZMŰVEK – KISE 0:2

