Edzőmérkőzés: Unione FC – 43. sz. Építők SK 3:3 (2:1)

  • 2025.01.18.

Sajnálatos módon, a szerdai felkészülési mérkőzésünk elmaradt, így az első megmérettetés – az Sólyom Ferenc bemutatkozó mérkőzése – az Unione elleni „házi derbi” lett. Csapatunkból Koós, Kovácsréti sérülés, Micheller és Erdős egyéb elfoglaltság miatt nem állt rendelkezésre. A mieinknél második félidőben Csesznok András személyében (a partner egyesületünktől, a Hidegkút SC csapatától) egy próbajátékos is pályára lépett.

Az Unione kezdett jobban és egyéni hibáinknak is köszönhetően 20 perc alatt 2 gólos előnybe került. A félidő hajrájára Kocsis révén szépítettünk.

Fordulás után mindkét csapat (majdnem) sort cserélt. Feljebb toltuk a védekezésünket aminek következtében és több jó labdaszerzésünk is lett a támadó harmatban. A félidő közepére ennek meg is lett az eredménye, egy szép akció végén egy Varga által lefejelt labdát Simon helyezett közelről a kapuba (2:2). Erre viszonylag hamar válaszolt az Union és újra átvette a vezetést. Azonban a csapatunk támadásban maradt (jópár helyzetet is kihagytunk) és végül egy kapushibát követően, (Varga révén) egy szerencsés góllal újra egyenlíteni tudtunk (3:3).

A látottak alapján mindkét csapat a felkészülés elején jár, de a szenvedéllyel nem volt gond. Sőt – bár a fordulás után az Unionnál már középpályán nagyobb részben a második sor játszott – a II. félidőben fölényben játszottunk, nyomást is tudtunk gyakorolni a BLSZI őszi 2. helyezettjére és a meccs összképére figyelemmel, végül igazságos döntetlen született.

A folytatásban szerdán 19:30-as kezdéssel a III. Kerület TVE U19-es csapatával játszunk a III. Kerület TVE pályán.