Beharangozó!

  • 2025.02.06.

Indul a szezon! Új év, új edző, új remények! 2025 első hivatalos mérkőzése következik. A Budapest Kupa 3. fordulójában lépünk pályára a BEAC vendégeként. A tét a legjobb 8 közé kerülés.

A mieink kupa menetelése eddig akadálymentes volt, tekintettel arra, hogy a mostani sorozatban még nem léptek pályára. Az 1. fordulóban erőnyerőként, ellenfél és játék nélkül kerültünk a következő körbe. A 2. fordulóban pedig a KISE nem állt ki ellenünk, így a zöld asztalnál, 3:0-ás sikerrel ért véget ez a mérkőzésünk.

Velünk ellentétben a BEAC mindkét fordulóban játszott. Előbb a BLSZ4-es BMC-t ütötték ki 4:0-al, majd a BLSZI-es Ludovika következett (alacsonyabb osztályú csapatként) 1:1-el.

Az egyetemisták jelenleg a BLSZ3 1. csoportjában szerepelnek és a tavaszi bajnoki rajtot a 10. pozícióból várják.

A 2023-as BEAC elleni kupa kezdőből, most hárman is pályára léphetnek majd (Pálmai, Molnár és Kmetykó).

A két osztály különbség miatt (is) a mérkőzés esélyei egyértelműen a mieink lesznek, de könnyű mérkőzésre senki se számítson. A hazaiak, most (is) nagyon hazai pályán lesznek. de legalább nem este, rossz fényviszonyok között kell játszunk. A Pluhár István Labdarúgópálya, valójában egy „kispályás” labdarúgó pálya. A hosszúságával is vannak gondok, de a szélessége már már nem is mérhető. Az oldalvonaltól egy lépés a 16-os! Ez nyilvánvalóan egy tömörülő, védekező csapatnak kedvez majd. Viszont nem lesz ismeretlen számunkra ez a helyzet. 2023. őszén már játszottunk itt kupameccset, az 1. fordulóban. Akkor felborult a pálya a javunkra, de a végén csak nem sikerült tovább menni. 1:1-el kiestünk a további küzdelmekből. Láthatóan idén a Ludovika is megtapasztalta ezeket a sajátos körülményeket, mert rajtuk is kifogott a BEAC(pálya).

A sajátos kupa szabályoknak köszönhetően az alacsonyabb osztályú ellenfélnek a döntetlen is elegendő a továbbjutáshoz, szóval számunkra sikert csak a győzelem jelenthet majd.

A Budapest Kupa mérkőzésre, február 8.-án szombat 10:30-as kezdéssel kerül sor a Pluhár István Labdarúgópályán. A mérkőzés játékvezetője Vida Gábor, segítői Reszler Csaba és Bottó Milán lesznek. A hazaiak fekete szerelésben játszanak, a mieink pedig a  kék-fehér csíkos mezben lépnek majd pályára.

Gyertek szurkolni!