Beharangozó!
A múlt heti kupa rajtot követően ezen a hétvégén indul a BLSZI is. A 16. fordulóban az idény 100 esztendős Vízművek vendégeként lépünk pályára. Ellenfelünk jelenleg a 12. helyezett a bajnokságban. Nahóczky Attila csapata igencsak papírforma őszt produkált. A mögötte lévő csapatokat legyőzték, az előttük levőktől jobbára kikaptak. Ebből a sorozatból talán egy eredmény lógott ki, az Unione elleni idegenbeli (bravúros) 2:2.
A bajnoki rajton 3:2-re győztünk ellenük. Ami simának indult és szorossá vált! Végül Varga Ruszlán hajrában szerzett góljával nyertük meg a mérkőzést.
Általában jól megy nekünk a Vízművek ellen. Az elmúlt években – talán egy kivétellel – a mieink sikerével (vagy legalább döntetlennel) ért véget a csapatok egymás elleni mérkőzései.
Ha csak a bajnoki szereplést nézzük, akkor egyik együttes sincs jó sorozatban. A Vízművek 6 fordulóval ezelőtt (még a Ludovika elleni 3:1-el), a mieink szintén 6 mérkőzéssel korábban (mert volt egy SZAC elleni halasztott mérkőzésünk is) szintén a Ludovika elleni 2:1-el ünnepelhettek 3 pontot. Most fontos lenne a jó rajt, egy esetleges győzelem akár lendületet is adhatna a következő hetekhez.
Csapatunk kapitánya, Kmetykó Márk értékelte a mögöttünk hagyott felkészülési időszakot:
- Milyen volt a felkészülés, sikerült az összecsiszolódás Sólyom Ferenc vezetőedzővel?
- K.M.: Egy teljesen más típusú felkészüléssel találkozott a csapat mint amihez hozzá voltunk szokva, de úgy gondolom jó hatással volt ez a játékosokra. A felkészülésünk azt gondolom jól sikerült, hiszen ez a viszonylag rövid idő alatt is nagyon jó állapotba került a társaság amely, úgy vélem a bajnokság hátralevő részében is előnyünkre fog válni. A Mesterrel való összeszokás szerintem könnyedén megtörtént, a felkészülés elején megéreztük melyek az elvárások és azokat mindenki be is tartja, így könnyedén folyik a munka hétről-hétre.
- Az előző félévhez képest, a felkészülési mérkőzéseken változott a játékunk, fekszik a csapatnak ez az új játékrendszer?
- K.M.: A játékunk valóban egy nagy változáson esett át és a felkészülési mérkőzések alapján azt lehet megállapítani, hogy jó irányba történt ez a változás. Sokkal dinamikusabb és stabilabb lett a csapatunk ami az őszi félévbe nem volt jellemző a játékunkra. Több felállást is kipróbáltunk és úgy érzékeltem, hogy minden esetben berögzültek a megfelelő mozgások amelyeket a bajnokságban is tudunk majd kamatoztatni.
- Szombaton a Vízművekhez megyünk, mit vársz ettől a meccstől és a tavaszi szezontól?
-
K.M.: A Vízművek továbbra is egy nagyon fiatal, labdaügyes, dinamikus csapat akik ellen senki sem mehet biztosra. A bajnokságban minden csapat ellen megállják a helyüket. Nekünk nagyon fontos lesz arra figyelni, hogy a felkészülés alatt kialakult játékunkat tudjuk folytatni és kövessük a kiadott utasításokat. A tavaszi szezonra egy sokkal stabilabb és közönségszórakoztatóbb játékra számítok, amelyet úgy látok meg is fog történni, de ehhez nagyon fontos lesz a jó rajt amelynek most szombaton kell megtörténnie. Remélem minél több szimpatizánsunk fog eljönni és szurkolni a csapatnak a tavaszi szezon nyitányán! Hajrá Építők! TÖKÖ-TÖKÖ-TÖK!
A BLSZI 16. forduló mérkőzésére, február 15.-án szombat 11-órás kezdéssel kerül sor a Vízművek sporttelepen. A mérkőzés játékvezetője Kis Gergő, segítői Tilki-Nagy Titusz és Török Zsolt lesznek. A hazaiak piros szerelésben játszanak, a mieink pedig a fehér-kék (a kapusok zöld) együttesben lépnek majd pályára.
Gyertek szurkolni!



