Beharangozó!

  • 2025.02.27.

Két meccs 1 pont, ez nem sok. Ráadásul a 12. hely sem néz ki jól. Most viszont egy olyan mérkőzés következik, ahol nincs mese, ha kő kövön nem marad, akkor is nyernünk kell. Talán a sereghajtó ellen ez nem is vállalhatatlan feladat. Még akkor is, ha az UDSE pont ellenünk szerezte az egyetlen győzelmét a bajnokságban (0:1).

Az ettől a szezontól már UDSE néven szereplő Gázgyár  már csak (rész)nevében emlékeztet a hajdani Gázgyárra. Valójában ez már egy teljesen más egyesület. Vélhetően nyártól már az a kis emlékeztető is kikerül majd az egyesület nevéből. A Dortmund Akadémia csapata utoljára, még tavaly október 12.-én szerezett pontot a bajnokságban. Akkor a Testvériséggel vendégeként döntetleneztek (0:0). Azóta zsinórban 8 vereség szerepel a nevük mellett. Igaz a mieink is 8 mérkőzéssel ezelőtt nyertek utoljára (bár azóta volt két döntetlenük is).

Ősszel végig nagy fölényben játszottunk a Súlytás utcában, de gólt csak a sárga-feketék szereztek.

A mérkőzésnek azért lesz egyéb pikantériája is, hiszen vezetőedzőnknek, Sólyom Ferenc nyáron távozott (a még utolsó igazi) Gázgyár kispadjáról.

Ragozhatjuk tovább a dolgokat, de ennek most egy nagyon kötelező győzelemnek kell lennie, minden más esetre nem is merünk gondolni.

A bajnoki mérkőzésre, március 1.-én szombat 17:00-as kezdéssel kerül sor a III. Kerület TVE sporttelepen. A mérkőzés játékvezetője ifj. Czakó Tibor, segítői Ujhelyi Norbert és Gyana Gergely lesznek. A vendégek sárga szerelésben játszanak, a mieink pedig a kék-fehér csíkos mezben lépnek majd pályára.

Gyertek szurkolni!