BLSZI 28. forduló: 43. SZ. ÉPÍTŐK SK – II. KERÜLET UFC 1:1 (0:1)
2025.05.10. szombat 17:00 III. Kerületi TVE sporttelep
Szabó G. 4,5 –
Kovácsréti 4,5, Kmetykó (csk) 4,5, Varga R. 4, Laukó 5,5 –
Jakab 4,5 (Marosi 68p 4,5), Erdős 5, Csesznok 4,5 (Rozsáli 46p 4) –
Lugosi 4,5 (Radócz 46p 4,5), Kocsis 4 (Ancsin 61p 4,5) Koós 5 (Gyurkó 80p 0)
további csere: Csillag, Molnár A.
Gól: Kmetykó (11-es, 96p)
Gólpassz: Laukó
Sárga: Kovácsréti (57p)
Meggyes Balázs (II. Kerület UFC vezetőedző): „Elégedett vagyok a teljesítményünkkel, mert bár nem játszottunk jól, de megcsináltuk, amit előzetesen elterveztünk. Szervezett védekezés, végig magas koncentráció és motiváció, és valahogy gólszerzés. Ennek eredményeként nagyon kevés helyzet volt a meccsen, a kapusunk például nem védett lövést. A hosszabbítás utolsó percében egy szerencsétlen szituációból gólt kaptunk, emiatt rendkívül csalódottak voltunk, pedig önmagában szép eredményt értünk el idegenben.”
Sólyom Ferenc (vezetőedző):”Gyenge színvonalú mérkőzés volt, kevés helyzettel, szerencsére a végén sikerült egyenlíteni, igy legalább az eredményben lett egy kis pozitívum!”
Örkényi Bence (asszisztens edző):„Ahogy arra számítani lehetett, nehéz mérkőzés lett belőle… A támadójátékunk megint akadozott, hátul pedig rengeteg hibát vétettünk. Az egyetlen pozitívum, hogy a mérkőzés végén sikerült egy pontot otthon tartanunk.”
Most már tényleg a bajnokság hajrájában vagyunk. Mondhatjuk, hogy már, már tét nélküli mérkőzések következnek számunkra. Azonban elgyengülésre nincs ok és lehetőség sem, hiszen a közeleg a Budapest kupa döntő és lendületben kell maradnunk.
A vendégek – az esetleges NB3-as kiesők miatt – még a veszélyes zónában helyezkednek el. A 14. hely nem életbiztosítás. Kapaszkodnak is rendesen, az elmúlt hétvégén például hazai pályán kiütötték a remek tavaszt produkáló Vízművek csapatát (5:1).
A mieinknél elsősorban rutin hiányzott a csapatból ezen a napon. Molnár D. Simon, Gálfi, Szabados, Micheller és Pálmai is különböző okok miatt nem volt a keretben.
A csapongó ismerkedős percek után fölénybe kerültünk. Na nem elementáris, hanem amolyan enyhe mezőnyfölényben. A vendég térfélen folyt a játék. Igyekeztünk ritmusosak lenni de ez inkább a hibák, a rossz döntések számát növelték, mint, hogy közelebb kerültünk volna a vezetés megszerzéséhez.
A 13. percben Laukó szerzett labdát a félpálya közelében a bal szélen, gyorsan indította Kocsist, aki balról egészen az ötösig vezette be a labdát, de onnan a lövés helyett a rövidre érkező Erdőst igyekezett megjátszani, de pontatlan lett az átadása és menteni tudtak a védők az irányítónk elől!
A 15. percben a semmiből majdnem gólt szerzett az UFC! Egy jobb oldali beadásra Bélai érkezett igencsak egyedül középen és 6 méterről a bal alsó mellé csúsztatott!
A 19. percben Erdős középről szöktette a kissé jobbról induló Lugosit, azonban a labdája hosszúra sikeredett és ezért szélsőnk erejéből már csak annyira futotta, hogy éles szögből, az alapvonal közeléből a kifutó kapusba rúgja a labdát és ezzel szögletet harcoljon ki.
A 23. percben a bal szélen, a 11-es pont magasságában Koóst rántották le, a szabadrúgást Laukó lőtte élesen a kapu elé, azonban a gólvonal előtt csak védő tartózkodott (?!) aki a mezőnybe mentett!
24. percben kis híján gólt okoztunk magunknak. Jobbról Kovácsréti bedobása után a labda átpattant Vargán, amire Meggyes csapott le és 12 méterről úgy találta el a jobb felső csücsöknél az oldal kapufát, hogy a labda ezután még a kapunk előtt pattogott el!
A 32. percben megszerezte a vezetést a vendég csapat. Egy jobb oldali szöglet után a hosszúról vissza, jobbra fejelték a labdát a vendégek, onnan egyből megint csak vissza balra emelték be, ahol aztán a nem igazán reagáló Kocsis mellől Meggyes 6 méterről a hosszú jobb felsőbe belsőzte a labdát 0:1!
A 45. percben Laukó jobb oldali sarokrúgása után a kifejelt labdából ismételhetett, most játékostársat talált a beadása, Koós azonban 5 méterről gyengén fejelt a labdába, ami így kapuscsemege lett.
Az első félidő hiába hozta a mieink mezőnyfölényét, ebből semmi hasznunk nem akadt. A felesleges rohanás kapkodást, a kapkodás sok hibát hozott a játékunkba. A vendégek csak néhányszor értek fel a kapunkhoz, de abból jobbára helyzet is lett. Változtattunk is középpályán, Rozsáli és Radócz érkezett a csapatba a folytatásra.
Fordulás, az 50. percben után jobb oldali vendég szögletet követően, a hosszú ötösről indított fejest kellett ölbe fognia Szabó G.-nek.
A 70. percben jobb oldali szöglet után most Pados fejelt 5 méterről a kapunk fölé.
A fölényünk megmaradt, sőt néha nagyobb is volt mint az első játékrészben, azonban továbbra is belehibáztunk az utolsó passzokba, ezért Kis kapus továbbra is (érdemi) védés nélkül maradt.
A 37. percben Kelemen keverte meg a jobb szelünket, az alapvonal közeléből középre passzolt az érkező Meggyeshez aki 2 lépésről a kapusunk kezébe pörgetett!
Valójában bár a fölényünk a meccs végéig fennmaradt, egyáltalán nem volt a meccsben az egyenlítésünk. Viszont az 1 pontot jelentő gólunk a végén, amikor már senki sem várta mégis megszületett!
A 96. percben Marosi a vendég kaputól 36 méterre, jobbról végezhetett el szabadrúgást. A felívelt, a vendég 16-oson belül ide oda pattogó labdát végül kissé balra, Laukó elé hullott, akit viszont hátulról, a kaputól 7 méterre lebirkóztak! 11-es! A labda mögé Kmetykó állt és higgadta a kapu jobb odalába helyezett 1:1!
Színtelen, szagtalan mérkőzésen a végén, a semmiből szereztünk 1 pontot. Sajnos azt kell mondanunk, hogy rossz volt nézni, rossz volt végigszenvedni ezt a mérkőzést. Bár végig fölényben, de végig meddő fölényben játszottuk le ezt a mérkőzést. A meddőség oka, a jól védekező vendégek mellett, a sok kapkodás, pontatlanság és technikai hiba volt. Ennek eredménye az lett, hogy az első valamire való kapura lövésünket végül a 96. percben a büntetőnél követtük el! Ennek tükrében kifejezetten szerencsésnek mondható a pontszerzésünk.
Láthatóan a bajnokság vége, annak számunkra tétnélkülisége már nagyon „lepihentetett” bennünket, ami a bajnokság szempontjából már akár indokolt is lehet, azonban az előttünk álló kupadöntő tükrében igencsak sajnálatos. Emellett láthatóan a rutinos játékosaink kimaradása mellett, több meghatározó játékosunk is a padon kezdett (Gyurkó, Rozsáli, Radócz), ami a játékunk automatikáját tovább gyengítette. Reméljük a hátralévő két, kifejezetten nehéznek tűnő mérkőzésre kellően fel tudunk pörögni majd.
A folytatásban a dobogóért versenyben lévő Budafok II csapatához látogatunk, szombaton 11-órás kezdéssel a Promontor utcába.







