BLSZI 29. forduló: BUDAFOKI MTE II – 43. SZ. ÉPÍTŐK SK 2:0 (1:0)
2025.05.17. szombat 11:00 Promontor utcai BMTE sporttelep
Szabó G. 5 –
Kovácsréti 5, Gyurkó 5 (Csillag 70p), Kmetykó (csk) 5, Varga R. 5, Simon 5 (Laukó 55p 5) –
Jakab 5, Rozsáli 5 (Pálmai 70p 0), Csesznok 4,5 (Radócz 55p 4,5) –
Erdős 6, Kocsis 4,5 (Koós 55p 5)
további csere: Lugosi, Ancsin
Sólyom Ferenc (vezetőedző):”Az első 20 percben megnyerhettük volna a mérkőzést annyi gólhelyzetünk volt, aztán szép lassan elvesztettük a hitünket, a Budafok pedig kihasználta a mi hibáinkat, és a végén örülhettünk, hogy 2 góllal kapott góllal megúsztuk. Az utóbbi hetekben hadilábon állunk a gólszerzéssel, és így nehéz mérkőzést nyerni!”
Örkényi Bence (asszisztens edző):„Remekül kezdtük a mérkőzést, 2-3 nagy gól helyzetet sikerült kialakítanunk, de amíg ezeket nem tudjuk kihasználni nagyon nehéz dolgunk lesz… A bekapott gól után kicsit azt éreztem, hogy elengedte a csapat, a második hazai gól után meg végképp! Hiányzik a tűz és a mindenáron győzni akarás a Srácokból, az pedig elengedhetetlen!”
Kicsit elszoktunk a matiné mérkőzésektől, igencsak régen léptünk pályára ilyen időpontban. Most egy felhős, hűvös (bár aztán volt itt minden, eső és napsütés is) tavaszi szombat délelőtt Budafokra látogattunk. Amíg bennünket az elmúlt években hullámhegyek és hullámvölgyek is utolértek, a Budafok tartósan hozza az élbolyt, jobbára a dobogót is. Ez ebben az évben sincs másképpen, az NB2-es Budafok tartalékcsapata minden bizonnyal ebben a szezonban is legalább a 3. helyen fog végezni.
Ennek megfelelően a mérkőzés esélyesei is a hazaiak voltak, különösen úgy, hogy számukra (a versenyszabályok értelmében) az a lehetőség is adott, hogy az NB2-es csapatból 3 játékost visszajátszassanak. Ezzel a lehetőséggel pedig általában élnek is. Most is volt ilyen játékos a csapatukban Horváth Olivér és Horgosi Donát személyében.
A mieinknél Molnár D., Micheller és Gálfi továbbra is maródi, Marosi pedig dolgozott. A múlt héthez képest viszont játékra jelentkezett Simon.
Kifejezetten jól kezdtük a mérkőzést. Az 5. percben akár a vezetést is megszerezhettük volna. Erdős remekül szöktette a jobb oldalon induló Jakabot, aki egy az egyben mehetett a kapura. A büntetőterületen belül választhatott volna, mert középen tisztán kísérte a támadást Kocsis, azonban középpályásunk úgy gondolta maga megoldja a helyzetet, azonban az utolsó érintése kissé hosszabbra sikeredett a kelleténél, és így 9 méterről a kifutó kapusba bombázta a labdát!!!
A 8. percben most balról veszélyezettünk. Bedobás után Gyurkó játszotta tisztára magát, védőnk a 16-oson belülre tört, az ötös magasságában középre játszott az érkező Varga 6 méteres lövésébe hátulról belecsúszott egy védő, a labda Kocsis elé perdült, de végül a támadónk elől is menteni tudtak!!!
A 13. percben megint Erdőstől indult a támadásunk. Most Kovácsrétit futtatta a jobb szélen, védőnk teljesen egyedül vezettette be a labdát 16 oson belülre, azonban sokat kivárt és a centerezésébe belelépett a visszaérő védő!
A 24. percben életjeleket mutatott az addig a kapu előtt igencsak passzív Budafok. Igaz ehhez kellett Kmetykó hibája is. Csapatkapitányunk utolsó emberként veszített labdát a 16-os közelében, Halász így szinte egyből ziccerbe is került, azonban Kmetykó visszaért és némi birkózás után visszaszerezte a támadótól a labdát!

Erdős Dávid varázsol! Irányítónk ma is remek labdákkal hozta játékba a társait, nem rajta múlott, hogy a ziccerekből nem lett gól.
A 31. percben viszont már a kapusunk közbeavatkozására is szükség volt. Egy jobbra ívelt labdát Gyurkó rosszul számított ki és alászaladt, ezáltal Horváth O. egyedül mehetett, kapura is húzott, azonban a 7 méteres lövést Szabó G. bravúros reflexszel szögletre ütötte!!!
A 34. percben megszerezte a vezetést a hazai csapat! Igaz ehhez kellett az egész hátszó alakzatunk ügyetlenkedése is. A bal oldali hazai szöglet át szállt a hosszú oldalra, Szabó G. alászaladt és így nem tudta elérni a labdát, ebből kavarodás alakult ki, melynek során legalább 2-3 alkalommal módunk lett volna (Kmetykó és Varga révén) felszabadítani, de mindenki csak max 2 métert tudott rúgni a labdába, végül és utoljára Gyurkó középre a büntetőpontra „passzolta” a labdát (ezzel tulajdonképpen gólpasszt adva), Szöllősi pedig köszönte és higgadtan a bal alsóba helyezett 0:1.
A 41. percben Halász cselezte ki Kmetykót és tört a büntetőterületen belülre, 6 méteres kissé balról leadott lapos lövését Szabó G. lábbal bravúrral védte!
Az első félidőt kifejezetten jó kezdtük, könnyen előnybe is kerülhettünk volna. Az összeügyetlenkedett gól után feljött a Budafok és egy kiegyenlített mezőnyjáték következett, ahol helyzete inkább a hazaiaknak volt. De nem volt semmi sem veszve a játék képe alapján akár a fordítás is benne volt a meccsben.
És ez a 49. percben majdnem be is következett, legalábbis az egyenlítés. Erdős sokadik remek indításával Kovácsréti mehetett kapura és 8 méterről, csak a kifutó kapussal szemben centikkel lőtt a bal alsó sarok mellé!!!
Az 53. percben ismét pontrúgásból, ráadásul a semmiből kaptunk újabb gólt. A hazaiak a félpálya, a körív közeléből végezhettek el szabadrúgást, a 11-es pontra felívelt labdát Szöllősi, a vele felugró Vargára ráfejelte, onnan pedig a labda a hosszú bal felső sarokba hullott 0:2.
Sajnos ez a gól láthatóan végleg „beadta nekünk a kulcsot”. A mezőnyben továbbra is egyenlő erők küzdelme zajlott, de láthatóan az a plusz, ami a zárkózáshoz kellett volna, már nem volt bennünk.
Ennek ellenére a 76. percben kis híján szépítettünk. Balról Pálmai és Koós játszott össze, az utóbbi végül a 16-os magasságából középre majd a kapu felé cselezte magát, végül egy szerelni igyekvő védőről Pálmai elé került a labda, aki az ötös bal sarka közeléből, 6 méterről a rövid sarok fölé bombázott!!!
A 79. percben Erdős ugratta volna ki Koóst, de Gregus kapus kifutva egy ütemmel előbb érve a labdára fel tudott szabadítani.
A 80. percben bal oldali Budafok akció végén a 16-os vonalán bepasszolt labdát Halász tolta tovább befelé, majd lövésre szánta el magát a labda a becsúszó Kmetykó lábán becsúszva perdült fel és hullott Szabó G. kezébe.
A 81. percben egy jobb oldali hazai beadás után Halász 7 méterről a keresztlécet találta telibe!!!
A 83. percben hazai kontra futott végig a jobb szélen, a laposan előbb középre, majd egyből tovább balra játszott labdát Lauri 7 méterről lőtte a kapujából remekül kilépő Szabó G.-be!
A 85. percben Kmetykó pontos keresztlabdáját Koós vette le a bal szélen, szélsőnk ezután befelé húzott, majd középen Radócznak készítette le a labdát, a lövés egy saját játékosunkon(!) felperdülve hullott a kapus kezébe.
A 87. percben egy keresztlabda után Kmetykó csapott össze a labdáért a büntetőterületen belül Miszlaival, a labda a hazai játékosnál maradt, aki szerencsére 7 méterről Szabó G. kezébe emelt!
A 87. percben egy jobb oldali beadás után megint csak Halász kerül lövő helyzetbe, a 16 méteres kísérlet a védői blokkunkról mellé csorgott volna, de a kapusunk összeszedte a labdát.
A mérkőzést a 90. percben Horváth B. 16 méteres lövése zárta, amit Szabó G. eldőlve fogott meg.
Tulajdonképpen a mérkőzés három részből állt. Az első harmadban kifejezetten jól játszott a csapat és igen közel voltunk ahhoz, hogy nem csak a vezetést szerezzük meg, hanem akár komoly előnybe is kerüljünk. A második szakaszban, a hazaiak könnyen, egy nagy kapus és védelmi hibából szereztek vezetést. Ezután a mezőnyben egyenlő erők küzdelmét hozta a mérkőzés, ahol mindkét csapat szerezhetett volna gólt, igaz a mieink hátrányban már ekkor sem tudtak egyértelmű nyomást gyakorolni a hazaiakra. Tulajdonképpen a második gól is a semmiből érkezett, ráadásul a félpályáról előre ívelt labda sem mondható kidolgozott, levédekezhetetlen feladatnak. A harmadik szakasz és annak is az utolsó része egyáltalán nem mutatott jól. Igencsak hitehagyottá váltunk és sajnos a cseréink sem tudtak lendületet adni a csapatnak, sőt… Az utolsó 10 perc kedvetlensége és lazasága pedig egy komoly vereséget is hozhatott volna számunkra.
Bár a meccs a bajnokság szempontjából tétnélküli volt, azért sokkal több volt, lehetett volna ebben a mérkőzésben. Láthatóan gond nélkül felvettük játékban a versenyt a dobogós hazaiakkal, a mérkőzés nagy részében erőben és technikailag is pariban volt a egymással a két együttes. Azonban két ilyen kapott gól megpecsételte a sorsunkat, ami egyértelműen a koncentráltság hiányára írható. Ez pedig ma megpecsételte a sorsunkat.
Vereségünkkel vissza is estünk a 10. helyre.
A bajnokság zárómérkőzésén az ezüstéremre hajtó Csepel UFC csapatát fogadjuk szombaton 17-órai kezdéssel a III. Kerület TVE pályán.






