Kupadöntő beharangozó!
Eljött az idő! Az év mérkőzése következik. És ez mindkét együttesre vonatkozik, ugyanis mindkét csapat a középmezőnyben végzett bajnoki pontvadászatban. Az utolsó fordulókat már különösebb tét nélkül játszották le. A kupadöntő esélyeit latolgatjuk, de nagyon nehéz megjósolni a végeredményt. Ugyanis egyrészt nagyon vegyes képet mutatnak a statisztikák, közel van tudásban a két csapat, másrészről a kupadöntő, az mégis csak kupadöntő! És egy meccsen pedig minden megtörténhet!
A bajnoki szereplés a TF-nek sikerült jobban. BLSZI-es tabellán a TF 7., a mieink egy kicsit hátrébb vannak 10. helyen végeztek. Ebben a pontvadászatban, a két csapat bajnoki mérkőzésein is a TF szerepelt jobban, a 6-ból 4 pont az lett övék (1:0, 1:1), viszont az ezt megelőző években jobbára a mieink sikerével értek véget az összecsapások. A két együttes formájáról, talán a utolsó 5 bajnoki eredménye adhat némi képet. Ebben hasonló a két csapat. A TFSE; Budafok 0:2, Budai 2:0, Csepel 2:4, Testvériség 6:2, Vízművek 2:3. A mieink; Ludovika 1:0 , Unione 0:1, II. Kerület UFC 1:1, Budafok 0:2, Csepel 2:2.
A TFSE harmadszor, vagy a 43-as másodszor?
1976/77-es szezonban került először megrendezésre a Budapest Kupa (akkor a Törekvés SE szerezte meg a trófeát). Azóta már a 49. kiírásnál tartunk! Ezalatt az idő alatt mindkét egyesület jutott már döntőbe és volt, hogy fel is kerültek a csúcsra. 2005-ben döntőzött először a TF, de kikapott a Budatéténytől (1:3). Érdekesség, hogy ebben a sorozatban a negyeddöntőben találkozott a két együttes és a TF nyert 1:0-ra. 2007-ben viszont már meg is nyerték a kupát az egyetemisták, az Afrika Internationalt fektették kétvállra a fináléban (3:1). A 2017-as döntő szintén a végső győzelmüket hozta. Az akkor még BLSZ2-es TF, a Gázgyár ellen nyerte meg a kupát, a Csepel stadionban, 0:0 után büntetőkkel (ekkor is keresztezték egymás útját a csapatok, szintén a negyeddöntőben nyertek ellenünk 2:1-re). A mieinknek rövidebb a kupadöntő múltja, egyszer jutottak a döntőbe, még 2022-ben és akkor meg is nyerték a sorozatot, a Testvériséget győzték le 3:2-re a fináléban. Érdekesség, hogy az akkori kupagyőztes csapatból a jelenlegi keretnek is tagja Rozsáli, Kmetykó, Csillag, Gergely, Szabados és Koós. Koós immár a 4. kupagyőzelmére készül (2019-ben és 2020-ban is nyert kupát a Kelennel). Örkényi pedig a 2022-es győzelem után, most (asszisztens) edzőként nyerhet.
A kupa menetelés során is változatos a kép. A TF 4 mérkőzésből 2 alkalommal is játszott BLSZI-es csapattal, a mieink 3 meccsből csak egyszer. Ezért talán mondhatjuk, hogy az egyetemistáknak valamivel nehezebb volt az útjuk a döntőig. Az elődöntőben mindkét csapat komoly feladatot kapott és mindkét csapat büntetőkkel vette az akadályt. A TF egy utolsó utáni perces góllal egyenlítettek a bajnok Unione ellen hazai pályán, a mieink pedig idegenben (füves pályán), közel egy félidőt 10 emberrel játszva döntetleneztek a REAC ellen. Ezt követően került sor mindkét pályán a büntető rúgásokra. A statisztikához tartozik az is, hogy a TF 2 meccset hazai pályán, 2 meccset idegenben játszott, a mieink mind a 3 alkalommal vendégkét léptek pályára. Ráadásul a mieink még gólt sem kaptak ebben a kiírásban (igaz a TF is csak egyet).
Út a döntőig:
TFSE
43. sz. Építők SK
A csapatok vezetőedzői a várakozásaikról nyilatkoztak a Pestifoci.hu-nak.
Sólyom Ferenc, a 43.sz.Építők vezetőedzője:

- Első sorban örülünk annak, hogy eljutottunk idáig. A kupadöntő elérése volt az egyik kitűzött cél, amikor télen elkezdtünk dolgozni. Bízunk abban, hogy a lehető legjobb eredményt fogjuk elérni. Még a héten edzünk, megpróbálunk a lehető legjobban felkészülni. Tudjuk, hogy egy nehéz mérkőzés lesz. Eleve nagyon fiatal a csapat, és ilyen típusú mérkőzést még nem nagyon játszottak a játékosok. Lélektanilag azért mindenki sokkal jobban föl lesz pörögve rá, úgyhogy arra próbálok figyelni, hogy ne pörögjünk túl és mindenki a legjobb teljesítményét tudja nyújtani a mérkőzés alatt. Azt szeretném, ha élveznék ezt az egészet, mert azt gondolom, hogy nem minden évben sikerül egy csapatnak bejutni a kupadöntőbe. Szerencsére az egyesületnek már van olyan jellegű tapasztalata, hogy milyen ezt megnyerni, mert 3 éve ez már sikerült, és megpróbáljuk ezt a teljesítményt megismételni.
Céró Bálint, a TFSE vezetőedzője:

- A szombat délután egy ünnepnap lesz az egész budapesti labdarúgás számára. A klubunknak és a fiúknak is egy nagy lehetőség. Nem sokszor adatik meg, hogy füves pályán, stadionban, szurkolók előtt léphessünk pályára. Ellenfelünk nem véletlenül jutott el a döntőbe, nagyon szervezett csapat egy kiváló edzővel. Az utolsó héten mindent megteszünk azért, hogy megszerezhessük a kupát és értékes tapasztalatokkal gazdagodjunk.

A kupadöntőre május 31.-én szombaton 17-órai kezdéssel kerül sor a Budafoki MTE stadionban. A mérkőzés játékvezetője Czene-Joó Ádám (tartalék játékvezető: Bereczki Miklós), segítői Tóth I. Tamás és Kiss Balázs lesznek. A TFSE tiszta sötétkék (a kapusuk sárga) szerelésben játszik, a mieink pedig (a 2022-es döntőhöz hasonlóan) kék-fehér csíkos mezben, fehér nadrágban és fehér sportszárban lépnek majd pályára, a hálóőreink pedig pirosban szerepelnek.
Gyertek szurkolni!
A csapatokat a saját partner egyesületeik, a mieinket a Hidegkút, a TF-et a Hegyvidék-Gerzzo utánpótlás játékosaik kísérik be majd a pályára. A mérkőzés előtt, a bevonulás után lejátszásra kerül a magyar himnusz.
Amennyiben az eredmény a rendes játékidőben döntetlen lesz 2×15 perces hosszabbítás következik, ha ez sem hoz döntést akkor majd jöhetnek a büntetőrúgások.
A döntő ingyenesen megtekinthető, ráadásul a korán érkező szurkolóink közül néhányat, a legkorábban érkezőket ajándékokkal is meglepjük a belépéskor!
A szurkolók a stadion egy közös bejáraton KOMÁROMI ÚT felőli bejáratánál léphetnek a stadionba! A szektorokra ki lesz írva, hogy melyik a 43-asé. A lelátón büfé is üzemel!








