Beharangozó!
Búcsúzni csak szépen szabad! Mármint a bajnokságtól, mert utána azért még lesz feladatunk. A BLSZI utolsó, záró fordulójában a 2. helyezett Csepel UFC együttesét fogadjuk. Miközben számunkra csupán annyi tétje lesz a mérkőzésnek, hogy a 9., vagy a 10. helyen fejezzük be a pontvadászatot, addig a piros-kékeknek egyáltalán nem mindegy, hogy milyen eredményt érnek el majd ellenünk. Ugyanis amennyiben a bajnok Unione mégsem vállalja az NB3-as megmérettetést, akkor a 2. helyezett következik a sorban és információink szerint a Csepeliek szívesen megmérettetnék magukat az osztályozón.
Ősszel a két csapat kiegyenlített mérkőzésén a Csepeliek nyertek, egy 93. percben szerzett góllal.
Tavasszal hazai pályán még veretlenek vagyunk (5 győzelem és 2 döntetlen a mérlegünk), jó lenne ezt a pozitív sorozatot megőrizni. A vendégeknek pedig mindhárom pontra szükségük lehet a biztos 2. helyezéshez. Ennek tükrében jó meccsre van kilátás szombat délután.
A bajnoki mérkőzésére, május 24.-én szombaton 17-órás kezdéssel kerül sor a III. Kerület TVE sporttelepen. A mérkőzés játékvezetője Török Zsolt, segítői Dr. Bencze András és Horváth Dániel lesznek. A vendégek piros-fehér szerelésben játszanak, a mieink pedig kék-sötétkék együttesben lépnek majd pályára.
Gyertek szurkolni!


