Mesteri gondolatok a BLSZ1. 9. fordulója előtt!
A 9. forduló előtt ismét Budapest legmagasabb osztályának szakvezetőit kérdeztük csapatuk előző mérkőzéséről, és a hétvége előtti előzetes várakozásaikról!
ASR GÁZGYÁR – BUDAFOKI LC
2015.10.10 Szombat 11:00

A remekül szereplő Gázgyár a két vereség után érkező Budafokot fogadja. A tabella alapján fix hazai a mérkőzés, de a realitás inkább egy nagyon izgalmas háromesélyes meccset ígér.
Metzger Tibor (az ASR Gázgyár vezetőedzője): – Először is szeretnék elnézést kérni a múlt heti játékvezetőktől a kirohanásom miatt, túlságosan elragadtattam magamat a jogos tizenegyes elmaradása miatt, amivel ragyogó helyzetbe kerülhettünk volna az élbolyban. A minimális célunkat így is elértük, egy jó csapat otthonából ponttal sikerült távozni. A Budafok ellen mindenképpen a győzelemre hajtunk. Jó lesz találkozni régi mesteremmel, Schróth Lajossal, és remélem, hogy egy jó meccsre van kilátás ASR-sikerrel a végén.
Schróth Lajos (a Budafoki LC vezetőedzője): – A kapura törő ellenfél megfosztása nyilvánvaló gólhelyzettől egy szabadrúgással vagy büntetőrúgással büntetendő szabálysértés elkövetése estén kiállítással büntetendő. Ezt a játékvezető remekül alkalmazta a mi kapusunk esetében, de nem alkalmazta az ellenfél kapusánál. Emberhátrányban pedig nem tudtunk sikeresek lenni az Ikarus ellen.
FŐV. VÍZMŰVEK SK – 43. SZ. ÉPÍTŐK SK
2015.10.10 Szombat 11:00

A múlt héten hosszú idő után pontot szerző Vízművek azt az Építőket fogadja, amely csapat egyre előrébb lépked a tabellán, és ha most is nyer, akkor az élmezőnyben találja magát.
Schmél László (a z Építők vezetőedzője): – Újra bebizonyosodott, hogy csatárok nélkül ez a játék nem megy. Csalódást okozott a játékunk. Heti ellenfelünk stílusosan játszó jó csapat, nehéz lesz ellenük, de valamikor már meg kell, hogy törjön a nyeretlenségi sorozatunk. Reméljük, hogy ez most történik majd meg.
Dr. Hevesi Tamás (az Építők vezetőedzője): – A házi rangadót a vártnál magabiztosabb játékkal és jobb eredménnyel hoztuk. A tavalyi évhez hasonlóan a szezon végére kerültünk jó formába. Olyan mérkőzések jönnek, ahol reális cél a 3 pont megszerzése. A Vízművek elleni meccsünk is ilyen, remélem, okultunk az ellenük az előző szezonban elszenvedett vereségből, és most nem ér minket hasonló meglepetés.
FERENCVÁROSI FC – TESTVÉRISÉG SE
2015.10.10 Szombat 14:00

A Ferencvárosi FC múlt héten nagy győzelmet aratott az Inter ellen, míg a Testvériség az előző fordulóban helyzetek kavalkádját hagyta ki és végül kikapott a Műegyetem ellen. A háromesélyes meccsen bármi megtörténhet.
Hevesi Tamás (az FFC vezetőedzője): – Nagyon nagy fegyvertényt hajtottunk végre az Inter ellen. Sikerült lemodelleznünk a játékukat, és erre hangsúlyozott taktikával készültünk. A játékosok ezt remekül megoldották a pályán, és megérdemelt győzelmet arattunk. A Testvériség egy nagyon veszélyesen támadó csapat. Láttam őket a Műegyetem ellen elképesztően sok helyzetet hagytak ki. Nehéz dolgunk lesz, főleg azért is, mert az Inter ellen voltak vezéráldozataink. Képlékeny a csapatösszeállítása, de ennek ellenére hazai pályán szeretnénk folytatni a jó sorozatunkat.
Törőcsik András (a Testvériség másodedzője): – A Műegyetem elleni vereségre nem sokáig szeretnénk emlékezni , egy agyonnyert meccsen gólarányt kellett volna javítanunk erre kikaptunk 3-2-re. Javítanunk kell az ellen az FFC ellen, amely rég volt ennyire összeszedett.
IKARUS BSE – INTER CDF SE
2015.10.10 Szombat 15:00

Az Ikarusnak nagy erőt adhat a Budafok elleni sikere, lehet, hogy ez az erő elég lesz a továbbra is edzője nélkül készülő és a múlt héten hosszú idő után veszítő Inter ellen.
Czinege László (az Ikarus vezetőedzője): – Egy jól játszó Budafokot sikerült gólokkal legyőznünk. Nagyon kellett már ez a siker. Az Interre külön is készültünk, megpróbáljuk meglepni őket, és a győztes utat folytatni tovább. Fontos lenne ez azért is, hogy minél közelebb férkőzzünk az élmezőnyhöz.
RAFC – HEGYVIDÉK SE
2015.10.10 Szombat 15:00

A bajnokság élmezőnyébe tartozó RAFC nehéz falatnak tűnik a múlt héten először nyerő Hegyvidéknek, de sose lehet tudni.
Vörös Péter (a RAFC vezetőedzője): – A múlt héten elveszítettünk egy megnyert meccset a Sashalom ellen, de van ilyen is, viszont most mindenképpen javítani szeretnénk, hogy ott maradjunk az élbolyba.
Csucsi Nándor (a Hegyvidék SE másodedzője): – A KISE ellen teljesen megérdemelt győzelmet arattunk, végig kezünkben tartottuk a mérkőzést. Ahhoz a RAFC- hoz látogatunk amely a tavalyi hullámvölgyéből kijött és újra régi fényében tündököl, ennek ellenére szeretnénk elhozni a három pontot.
MŰEGYETEMI FC – SZT. PÁL AKADÉMIA
2015.10.10 Szombat 16:00

A Műegyetem sokadik bravúrgyőzelmét aratta, a Testvériség hajrában való legyőzését talán ismét már csak ők gondolták. Elképesztő, amit az újonc csapat művel, de vajon most a nála gyengébben szereplő Szent Pál Akadémia ellen be tudják-e húzni a 3 pontot?
Verschitz Péter (az MFC vezetőedzője): – Ha korrektek akarunk lenni, akkor azt kell, hogy mondjam , hogy a Testvériség magának köszönhette, hogy kikapott tőlünk. Bár ismét megmutatkozott, hogy okos és állhatatos emberek alkotják a csapatunkat. Jókor lőttük a gólokat. A sikert azért megérdemeltnek tartom, akkor is ha nem nekünk állt a zászló. Nem mondanám, hogy jobbak vagyunk a Szent Pálnál, ennek a meccsnek a végelszámolásnál is lesz súlya. Egy 6 pontos meccsen, úgy gondolom, hogy egy elkeseredett küzdelem lesz, és lesz, ami lesz.
Gelei Károly (a Szent Pál Akadémia vezetőedzője): – Múlt héten szervezetten játszottunk a Vízművek ellen, és pici szerencsével talán nyerhettünk volna, igaz a kiállítás után ki is kaphatunk volna. Ezek alapján nagyjából reális a döntetlen. Sok a sérültünk, vannak problémák, de megyünk tovább, és küzdünk!
VOYAGE SE – THSE-SASHALOM
2015.10.10 Szombat 17:00

A Voyage-nál múlt héten mezőnyjátékos védett, ez pedig sokba került a csapatnak a remekül játszó Építők ellen. Talán mostanra megoldották a problémát, és akkor jó eredményt érhetnek el az egyre jobban magára találó Sashalom ellen.
Farkas Sándor (a Voyage vezetőedzője): – Az Építők elleni meccsünk eredménye csalóka, nem volt ekkora különbség a két csapat között. Szerintem egy döntetlenszagú mérkőzés volt, amit a helyzeteit jobban kihasználó csapat nyert meg. A Sashalom ellen nem engedhetjük meg azt a luxust, hogy a helyzeteinket rosszul használjuk ki. Erős ellenfélre számítok, és szoros meccsre, amelyen a pillanatnyi forma fog dönteni a két csapat között.
Strebek Marcell (a THSE vezetőedzője): – Múlt heti győzelmünk lendületet kell,hogy adjon a folytatásra! Csapatunk motiváltan és elszántan várja a Voyage elleni találkozót,akik egy komoly átalakuláson mentek át a közelmúltban, így pontosan nem tudjuk milyen játékerőt képviselnek! A mi célunk azonban más nem lehet most sem,mint a három pont begyűjtése!
KISE – UNIONE FC
2015.10.11 Vasárnap 11:00

Minden az Unione mellett szól, nagy bravúr lenne, ha a KISE rá tudna cáfolni a meccs előtti országos 2-es előrejelzésre.
Kincses Béla (a KISE vezetőedzője): – Nagyon fontos lett volna a három pont a Vízművek ellen, de ez finoman fogalmazva nem jött össze. Ennek ellenére mögöttünk van a Hegyvidék. Most ismét egy nagyon jó csapat ellen játszunk, amely tele van tapasztalt, jó játékosokkal. Nagyon nehéz meccsre számítok. Az, hogy jelen pillanatban alkalmasak vagyunk-e egy kis meglepetésre az csak a pályán fog kiderülni.
Szabó András (az Unione FC vezetőedzője): – Egy nagyon jó színvonalú mérkőzést játszottunk a Gázgyár ellen. Egy igazi rangadó volt kevés helyzettel, igazságos eredménnyel. A KISE ellen kötelező győzelemnek tűnik a dolog, de ezek sokszor a legnehezebb meccsek. Nem fogjuk lebecsülni ellenfelünket, ez egészen biztos!

