9. forduló: FŐVÁROSI VÍZMŰVEK SK – 43. SZ. ÉPÍTŐK SK 1:1 (1:0)
2015.10.10. szombat 11-óra, Váci út Vízművek sporttelep, edzőpálya:
Haraldseid 5 –
Kavalecz 6, Probáld 4 (Demeter 57p 6), Örkényi 5, Kovács 6 (Gergely 72p 0) –
Érsek 5, Szabó 5, Fodor 6, Makk 5 (Mészáros 57p 6) –
Vécsi 6, Freud 5 (Bakay 57p 5)
Sárga: Örkényi (55p), Kovács (59p), Haraldseid (81p), Kires (91p)
Gól: Vécsi (91p)
Gólpassz: Gergely
Dr. Hevesi György: “Futballra készültünk és küzdelemre kényszerítettek bennünket. Sajnos megdőlt minden előzetes elképzelésünk a mérkőzéssel kapcsolatosan, amikor kiderült, hogy megyünk hátra a kis méretű, rossz minőségű edzőpályára. Ez nyilvánvalóan a védekező csapat számára volt kedvezőbb. Ennek ellenére meg voltak a helyzeteink a győzelemhez, végül viszont a döntetlennek is örülnünk kellett.”
Edző tervez, ellenfél végez! Noha kifogástalan (előkészített, felvonalazott) állapotban állapotban volt a center pálya, mégis, (a center pálya vegyszeres gombátlanítása miatt, legalábbis ez volt a hivatalos indok sic!) a hátsó tarackos pályára kényszerültek a csapatok. A valós ok természetesen nem ez volt, sokkal inkább a tervezett hazai taktika mellett szólt a kis méretű, göcsörtös, mély talajú pálya. Ismerve a BLSZ szigorú előírásait a pálya hitelesítésekkel kapcsolatban, nehezen elképzelhető, hogy ez a játéktér (és méret) hogy kaphatta meg a Blsz1-es minősítést!? Mindenesetre nem volt mese, időben és térben ugorva egyet, felidézve a 90-es évek megyés meccseinek hangulátát, menni kellett a hátsó „füvesre”.
Még egy rövid igazítás a hazai szerelésen (ők is a sötét kéket részesítették előnyben), majd könnyű 5-10 perces séta után már kezdődhetett is a meccs.
Hazaiaknak nem vitásan életbevágóan szükségük volt minden pontra (eddig csak 2 szereztek), nem különben nekünk, félúton az élboly felé. Sztranyovszky Reményi és Boldog munkahelyi elfoglaltság, Bita (talán) kedvetlenség miatt maradt távol a csapattól.
A keskeny és rövid játéktéren egyből a küzdelem dominált. A hazaiak láthatóan erre a pályára alkalmazott „rúgd és fuss” taktikát alkalmazták. Jellemzőek voltak a pálya széléről elhangzott „taktikai” utasítások is. „B…zd előre”, „egyből…” stb. Tulajdonképpen amilyen a pálya, olyan volt a játék. Üsd vágd stílus inkább jellemző a rögbire, mint a futballra. A kevés hely miatt, ha valamelyik játékos egy kicsit tovább kényeztette a játékszert, az ellenfél játékosai azonnal a földbe (sárba) döngölték. Érsek Robit az első 10 perc után ápolni is kellett, mert felszakadta szemöldöke.
Amennyiben valaki egy kicsit is ismeri az Építőket, az tudhatja ez nem a mi játékunk. A csapatunk játsza és nem birkózza a focit. Ennek tükrében az első 45 perc – legalábbis számunkra – a hozzászokás időszaka volt. Furcsa volt a fiúkat látni ebben az idegen szerepkörben. Azonban így is volt helyzetünk az első 45 percben, de hol volt a megszokott gyors, rövid passzos játék. Az első 15 percben Érsek beadására Makk érkezett, de 5 méterről mellé emelt, majd Freud szögletét Fodor csúsztatta a hosszú sarok mellé. Ezt követően veszélyeztetett elöszőr a hazai csapat, egy balról belött labdát pörgettek a röviden tovább, szerencsére mellé ment a kisérlet. A 22. perben Freud 18 méteres szabadrúgásból kínálta meg a hazai kapust, a kipattanóból Makk ismételhetett, de azt is fogta a hálóőr. A 30. percben Vécsi bólinthatott 8 méterről kapura, de egy beugró védő keze blokkolta a kapura tartó fejest. Hiába reklamáltak büntetőt a vendégek, a játékvezető hajthatatlan maradt (utóbb elismerte a kezet, de nem tartotta szándékosnak!?).
A 35. percben megszerezték a vezetést a hazaiak. Egy előrevágott labdát (lehet, hogy kirúgást) a középhátvédünk Probáld a 16-os körívéről haza akarta csúsztatni, de elszámította a labda ívét. A „rúgd és fuss” taktikának megfelelően a letámadó hazai csatár Buhály lecsapott a labdára és egyből a hazaadásra kiinduló Haraldseid feje felett 16 méterről a léc alá emelt 1:0.
A szünetig különösebb helyzet már egyik kapunál sem alakult ki. A szünetet is a pályán töltötték a csapatok, mivel nem volt értelme az oda-vissza kb. 15 perces sétának az öltözőkig (!?). Fordulás után a mieink neki ugrottak a hazaiaknak és így szinte folyamatosan 21 ember tartózkodott a piros-kék térfélen. Záporoztak a beadások jobbról és ballról. Vécsi Gabi egymaga 3 gólt is fejelhetett volna a második félidő első felében. Nem beszélve Freudról aki egy az egyben ált a kapussal szemben, de rosszul találta el a labdát és az mellé csorgott. De könnyen gólt szerezhetett volna Mészáros, Bakay, Érsek és Szabó is. Igaz végleg is eldőlhetett volna a meccs, ha a Demeter által röviden hazaadott labdát Gaál a kapuba tudja juttatni. Szerencsére Kavalecz visszért és szögletre mentette a gólba tartó labdát.
A hazaiak 11 emberrél védekezek. Nem vitásan ezt eredményesen tették, ha már nem segített egy hazai fej vagy láb, segített egy göcsört és a felpattanó labda meghiúsította, hogy a kék-fehér kisérlet kapura menjen. Amikor már mindenki elkönyvelte a hazai sikert, Vécsi a 91. percben csak betalált. Gergely tört be balról a 16-oson belülre, az alapvonal közeléből átemelt a hosszú oldalra, ahol centerünk a 5 méterről a rövid alsóba stukkolt 1:1.
A lefújás előtti pillanatok is hozhattak volna gólváltást. Szöglet utáni fejest a jóformán munkanélküli Haraldreid boxolta ki a léc alól. Majd „kontrából” Mészáros ment el a jobb oldalon, visszagurított, a középen érkező Demetert viszont a lövés előtt a 16-oson belül elcsapták. A játékvezető (Salamoni döntést hozva) büntető helyett lefújta a mérkőzést.
Bizony keserű maradt a szánk íze. Jó pályára, játékra és eredményre készültünk és egyikből sem lett semmi. További 2 pont, a center pálya gombáival együtt odalett. Bár nem túl sportszerű, de a Vízművek helyzetében talán érthető volt ez a húzás a tarackos pályával kapcsolatban. Nem vitásan legalább olyan jól bírkóznak mint fociznak, mi viszont nem. Sőt ha a jövő héten sikerül nekik a Hűvösvölgyi Nagyrétre vinni a meccset lehet, hogy még nyerni is tudnak. Viszont nekünk a második félidei hatalmas fölény ellenére láthatóan szenvedés volt ez a 90 perc. Reméljük a hátralevő mérkőzéseken már csak futballoznunk kell. Folytatás a szombaton 17-órától a Fáy utcában az újjonc MAFC ellen.









