A MOL Magyar Kupa menetrendje!

  • 2025.06.28.

Még mindenki az édes nyári pihenését tölti, a háttérben még a nevezések folynak, de azért már nincs olyan messze az első őszi megmérettetésünk sem. Ez pedig a Mol Magyar Kupa szereplés lesz! Akkor a hangolódás jegyében néhány infó erről a sorozatról.

Az 1. és a 2. forduló sorsolása előtt ezúttal is, a kupába benevezett 2025/26. évi NB III. osztályú, illetve a Területi Igazgatóságok Vármegyei-Budapest I., II., III. és IV. osztályú férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokságokban a résztvevő csapatokat az MLSZ Versenybizottsága a földrajzi elhelyezkedésük alapján négy csoportba sorolja be (Észak-Kelet, Dél-Kelet, Észak-Nyugat, Dél-Nyugat), és az így kialakított csoportokból sorsolja össze egymással a csapatokat.

Tömegjelenet a 2016-os Békéscsaba elleni mérkőzésen.

Az első fordulóban az alacsonyabb osztályú csapat lesz a pályaválasztó, azonos osztálybeli csapatok közül az elsőként kihúzott együttes játszhat otthon. A további fordulókban is az alacsonyabb osztályú együttes szerepelhet hazai pályán, osztályazonosság esetén a korábbi fordulókban kevesebb hazai mérkőzést otthon játszó csapat lesz a pályaválasztó, azonosság esetén az elsőként kihúzott együttes játszhat otthon. A kialakított sorsolási csoportokba került csapatok kerülnek egymással összesorsolásra. A csoporton belül nincs kiemelés, bárki játszhat bárkivel.

Örkényi Bence noszogatja ellenfelét, a 2020-as MTK elleni mérkőzésen.

A sorsolásra várhatóan július közepén, az első forduló mérkőzéseire pedig augusztus első hétvégéjén (2-3.-án) kerül majd sor.

Meleg pillanat a kapunk előtt 2022-ben Bonyhádon.

A BLSZ-t a TFSE, 43. sz. Építők SK, REAC, Unione, Issimo és az Airnergy FC képviseli majd az idei sorozatban.

Pálmai cselezget 2022-ben a Nagykanizsa ellen.

A mieinknek a 2000-es években ez már a negyedik szereplése ebben a sorozat főtábláján! 2016-ban az NB2-es Békéscsaba, 2020-ban az NB2-es MTK, 2022-ben pedig a megye1-es Bonyhád és az NB3-as Nagykanizsa ellen játszottunk.