Edzőmérkőzés: Unione FC – 43. sz. Építők SK 0:3 (0:3)
A harmadik felkészülési mérkőzésünket a bajnoki rivális (tavalyi bajnok) Unione ellen játszottuk. Némileg nosztalgikussá vált számunkra a mérkőzés, hiszen, hazai pályaként – egy jó időre – utoljára játszottunk a III. Kerület műfüvén. Jövő héten már a Gázművek sporttelepen folytatódik a felkészülés.
Mindezek mellett a hétvégi Mol Magyar Kupa mérkőzés főpróbája is lett mindkét csapat számára ez a találkozó. Az Unione a PTE-PEAC, a mieink a Mártély csapatával találkoznak most hétvégén.
Jól kezdtünk és hamar meg is szereztük a vezetést! Egy nagyszerű, formás támadás végén Kocsis talált az Unione kapujába 1:0. A félidő harmadánál Scheiber közelről duplázta meg az előnyünket 2:0. Majd a félidő hajrájában Kmetykó lövésébe Varga piszkált bele 3:0.
A szünetben mindkét csapat sokat cserélt. Az Unione minden elkövetett a zárkózásért, de második játékrészben is csak mi tudtunk gólt szerezni (igaz ezt a játékvezető les címén érvénytelenítette).
Mondhatjuk, hogy kifejezetten jól sikerült a főpróba, ráadásul néhány próbázó is jó képet mutatott magáról.
A folytatásban már tétmérkőzés következik, vasárnap 16:30-kor a Mol Magyar Kupa 1. fordulójában lépünk pályára Mártélyon.

