A BLSZI 1. fordulójának eredményei:
fotó:
0-2-ről fordított az 1908 SZAC a bajnoki címvédő ellen
Az elmúlt szezonban elért helyezések alapján a bajnoki címvédő hazai csapat valamivel esélyesebb volt az Unione FC – 1908 SZAC Budapest összecsapáson a BLSZ I. osztály nyitó fordulójában. Úgy indult a találkozó, hogy ez beigazolódik, hiszen az Unione bő egy óra elteltével már 2-0-ra vezetett, de a vendégek fordítottak és 3-2-re nyertek.
Lendületesen kezdett az 1908 SZAC, és az első negyedórában irányítottak. A 16. percben váratlanul vezetést az Unione, a gólszerző Téglás Béla volt. Ez a találat megváltoztatta a játék képét, átvette a kezdeményezést a hazai együttes. Az Unione a fölénye ellenére nem tudta növelni az előnyét, így 1-0-as hazai vezetéssel ért véget az első félidő.
Szünet után is az Unione dominált, és az 59. percben Kulcsár Tamás góljával 2-0-ra alakult az eredmény. Ekkor úgy tűnt, hogy otthon tartja a három pontot a bajnoki címvédő, de a vendégek nem adták fel, és három perc alatt két gólt szerezve kiegyenlítettek. A 65. percben Zámbó Bence, majd a 68. percben Mészáros Viktor volt az eredményes. A hajrára fáradni kezdtek az Unione játékosai, és a jobb erőnlétű vendégek érezték, hogy van esélyük a győzelemre. Fölénybe kerültek, és a 85. percben Bíró Ákos megszerezte a három pontot jelentő találatot.
-Ez a győzelem egy nagyon fontos győzelem volt a számunkra, mert igazolta, hogy jó úton haladunk – mondta Ágoston Zoltán az 1908 SZAC Budapest szakmai igazgatója – Ha jól dolgozunk, akkor annak van eredménye. A fiataljainknak és az újonnan érkezőknek van még hova fejlődniük, de ez a mérkőzés bizonyította, hogy már a játékosok is eredmény orientáltak. Lesznek még háromesélyes találkozóink, de most már nekünk minden mérkőzésre úgy kell készülnünk, hogy nyernünk kell, és a akkor ott végzünk az élcsoportban.
Pestifoci.hu
Eredmények:




