A BLSZI 5. fordulójának eredményei és a tabella:
Fotó: Ifj. Thaly Zoltán (BMTE II-Vízművek)
Eredmények:
Újabb győzelmet aratott a SZAC
A BLSZ I. osztály 5. fordulójában rangadóra került sor, az egyaránt 9 pontos Ikarus BSE és az 1908 SZAC Budapest találkozott egymással. Az összecsapáson 60 percig a vendég 1908 SZAC kezdeményezett többet, 2-0-ra vezetett, ám a hajrában a hazai alakulat játszott fölényben, de csak szépíteni tudtak, és végül a ráadásban szerzett góllal az 1908 SZAC 3-1-re alakította az eredményt, így győzelmével fellépett a dobogó harmadik fokára.
A találkozó elején magához ragadta az irányítást az 1908 SZAC, rendre vezette támadásait, és a 21. percben Mészáros Viktor találatával megszerezték a vezetést. Ezt követően sem változott a játék képe, támadott a vendég együttes, a védekezésre berendezkedett Ikarus kontrákkal kísérletezett, de ezek nem jelentettek veszélyt a SZAC kapujára.
Szünet után gyorsan növelte előnyét az 1908 SZAC, a 49. percben Molnár Bence volt eredményes. Egy ideig tartott még a vendégek fölénye, majd megszűnt a lendület, és egyre bátrabban támadott az Ikarus. Ennek meg lett az eredménye, mert a 66. percben szépített a hazai alakulat, a gólszerző Darvas András volt. Változott a játék képe, most már a hazaiak szorongattak, míg a vendégek próbálkoztak a kontrákkal. A hajrában az Ikarus mindent „egy lapra feltéve” küzdött az egyenlítésért, ám ez nem sikerült, és a ráadásban, a 92. percben Tóth Máté góljával alakult ki a 3-1-es szentlőrinci győzelem.
–A szünetben azt kértem, hogy használjuk ki a helyzeteinket, és akkor lezárhatjuk a mérkőzést – mondta Ágoston Zoltán az 1908 SZAC Budapest szakmai igazgatója – 2-0-as vezetésünknél úgy éreztem, hogy ez megtörtént, de egy kissé fáradni kezdtünk, és sérülések miatt cserélnünk is kellett, így beszorított bennünket az ellenfél. Jól védekeztünk, és a végén a kontráinkból egy góllal végződött. Nyertünk, és volt minőség meg játék is, jól futballoztunk. Lesznek majd háromesélyes mérkőzések, de ha úgy teljesítünk, mint a legutóbbi két meccsünkön, a Budai FC Budapest Kupa találkozón és a mostani Ikarus elleni összecsapáson, akkor a dobogón végezhetünk.
Pestifoci.hu
A Kelen és a REAC Mol Magyar Kupa meccset játszott:
REAC – Karcag (NB2) 2:4
Kelen – Tarpa (NB3) 2:2 (büntetőkkel 4:2)
Tabella:



