A BLSZI 7. fordulójának eredményei és a tabella:
Fotó: Nagytétényi Kohász facebook oldal (Nagytétény-Issimo)
Eredmények:
TFSE elvette a listavezető Flotta 2001 veretlenségét
A BLSZ I. osztályban a 7. fordulóban a középmezőnyhöz tartozó TFSE a veretlen és az élen álló Flotta 2001 SE csapatát fogadta. A vendégek voltak az esélyesek, ám a TFSE rácáfolt a papírformára, 2-1-re megnyerte a mérkőzést.
A TFSE számára álomszerűen kezdődött a találkozó, már a 2. percben vezetést szereztek. Juhász Bence középre továbbított labdájára a 17 éves Olajos Marcell érkezett, és a kifutó kapus felett a hálóba perdített. A következő időszakot mezőnyjáték jellemezte, amelyben a vendégek valamivel többet kezdeményeztek, de a házigazda feltolt védekezésére nem találtak ellenszert, csak egyszer sikerült gólhelyzetet kialakítani, ami kimaradt. A TFSE viszont élt a kínálkozó lehetőséggel, a 36. percben egy szép egyéni alakítás végén Suskó Ádám volt eredményes, és a félidő 2-0-as hazai vezetéssel fejeződött be.
Szünet után a félidő közepéig mindkét csapatnak adódtak helyzetei, de ezekből nem született gól. A hajrában viszont átvette a kezdeményezést a Flotta, szabadrúgásokból és szögletek utáni helyzetekből rendre veszélyt jelentettek a TFSE kapujára, de a hazaiak fegyelmezett játékukkal őrizték előnyüket. A vendégeknek végül a ráadásban, a 93. percben sikerült szépíteni Murai Márk tizenegyesből szerzett góljával, és így alakult ki a 2-1-es végeredmény.
-A hajrában a cseréink nem tudták felvenni azt a ritmust, ami addig jellemezte a csapatot, ezét kerülhetett mezőnyfölénybe a Flotta, de küzdött mindenki, és sikerült nyernünk – mondta Céró Bálint a TFSE edzője – A tabellán elfoglalt helyezésünk alapján meglepetésnek tűnik az eredmény, ám ha mi a korábbi meccseinken kihasználjuk a helyzeteinket, akkor előrébb állhatnánk, és ez az összecsapás a rangadó jelzőt is megkaphatta volna. Játékban jó úton haladunk, csak a gólhelyzeteket kell eredményesebben befejezni.
Pestifoci.hu
Újra dobbant a Tesi-szív!” Testvériség – REAC 3-2
A SZAC bravúros idegenbeli legyőzése után egy újabb izgalmas feladat várt a Testvériség SE-re, a XV. kerületi rangadó a REAC ellen. A két klub jó kapcsolatot ápol egymással, az első sípszó után persze a sok helyen összefonódó közös múlt és barátságok 90 percig háttérbe szorulnak. Fő a dicsőség és a 3 pont megszerzése, amely ezúttal a remek formában lévő Testvériségnek sikerült.
A mérkőzés első felében a Testvériség többet birtokolta a labdát, és szép támadásokat vezetett, a REAC pedig kontrákból veszélyeztetett. A 28. percben a kezdeményezőbb hazaiaknak sikerült megszerezni a vezetést. Egy Tamás Dávid elleni tizenhatoson belüli szabálytalanság tizenegyest ért, amelyet Ambrózi Álmos Manó értékesített. A 41. percben megduplázta előnyét a Testvériség. Árvai Márk cselezte be magát a 16-os sarkához, majd onnan kirúgta a hosszú alsó sarkot. A 45.percben két súlyos sérülés is történt. A REAC-ból Farkas Barnabás, a Tesiből Móga Bendegúznak zárult rosszul a mérkőzés. Jobbulást kívánunk nekik.
A második félidő elején két lehetőséget is elszalasztottak a hazaiak, így nem tudták lezárni a mérkőzést, a REAC pedig szépített.
Az 53. percben Major Soma távoli megpattanó szabadrúgása utat talált a kapu jobb oldalába. A következő 15 percben a Testvériség beszorult a kapu elé és a 70. percben egy szögletes után Major Soma az egyenlítő gólt is megszerezte.
A 76. percben aztán a Testvériség is bemutatott egy remek rögzített szituációt, Németh Kristóf szögletét Boda Máté fejelte a kapuba. Erre pedig a REAC-nak nem volt már válasza.
A mérkőzést követően Törőcsik Andrást, a győztes csapat vezetőedzőjét kértük értékelésre:
„Nagyon büszke vagyok a csapatomra, mert amikor kiegyenlített a REAC, sokan gondolhatták, hogy szétesünk, de nem így történt, hanem egy szépségdíjas góllal eldöntöttük a mérkőzést.
Harcos meccs volt! Úgy gondolom, hogy a továbbiakban főként az első félidőben mutatott játékunkra építhetünk. A kerületi „El classico” -n nyerni nagy szó! Nekem a két csapat mérkőzése mindig furcsa helyzet. A kerületben nőttem fel, sárga- kékben kezdtem a focit, ott lettem NB- s felnőtt labdarúgó és ott lettem edző. Sok pozitív élmény, sok barátom köt oda. Emellett viszont 15 év alatt, amit a Tesivel elértünk és amit az egyesülettől kaptam az egy óriási dolog! A győzelmünket úgy foglalnám össze, hogy újra dobbant a Tesi szív!”
Pestifoci.hu
Tabella:




